A mollahok és a kör négyszögesítése

A világ vegyes érzelmekkel fogadta, hogy újabb négy évre a reformpárti Mohammad Hatami, a hivatalban lévő elnök kapott bizalmat az iráni szavazóktól a múlt heti választáson. Jóllehet inkább a jóindulatú kíváncsiság az uralkodó – hogy vajon a második ciklus alatt eredményesebb lesz-e a teokratikus perzsa állam megreformálásában, mint az elsőben volt –, jócskán hallatszanak szkeptikus, sőt borúlátó hangok is.Az utóbbi példa a közvetlen szomszéd, Törökország, amely idestova évtizedek óta hiába várja, hogy bizonyos iráni hatalmi körök felhagyjanak a terrorcselekményeiről hírhedt Kurd Munkapárt (PKK) istápolásával. Török politikusok, mint például Hikmet Cetin volt külügyminiszter szerint ez az utolsó lehetőség a mérsékelt klerikus, az Iráni Nemzeti Könyvtár egykori igazgatója, Hatami számára, de meglehet, hogy Irán számára is, hogy békésen megoldja a kör négyszögesítését: vagyis hogy egy olyan országot, amelyben a legfőbb hatalmat a vallási vezetők gyakorolják, megszabadítson a teokratikus állam béklyóiból. Hatami nyilvánvalóan kimerítette az eszköztárát, vélik Törökországban, így vajmi kevés a remény arra, hogy a második ciklusban saját erőből előbbre jut. Félő, hogy tehetetlenségét látva az iráni polgárok maguk veszik a kezükbe a kezdeményezést, és sokkal radikálisabb eszközökhöz nyúlnak majd. Az iszlám köztársaság fő ellenségének számító Egyesült Államok, amely az Irán elleni gazdasági szankciók feloldásával tehetne is valamit Hatami reformjainak sikeréért, legalábbis a gazdasági természetűekért, egyelőre szkeptikus az iráni átalakulás jövőjét illetően. Ezért úgy tűnik, tartózkodni fog az egyoldalú engedményektől. Tapasztalata ugyanis azt mutatja, hogy valahányszor ilyenekkel próbált jóravaló reformpolitikusokat támogatni szerte a világban, mindig a visszájára sült el a dolog, lásd például a hidegháborús Szovjetunió esetét. Az iráni rendszer pedig, Hatami ide, Hatami oda, alapjában még mindig ellenséges Amerikával szemben.Arra pedig, hogy van-e remény ezeknek az alapoknak a megváltoztatására, egyelőre a nemleges válasz tűnik valószínűbbnek. Hogy ezt a polgárok, legalábbis a tapasztaltabbja is így érzi, arra abból lehet következtetni, hogy bár a legutóbbi időben több millióval növekedett a szavazásra jogosultak száma, most mégis sokkal kevesebben mennek el szavazni. Az előzetes felmérések szerint a középgeneráció, a 40–50 évesek csalódtak leginkább, és fordultak el a politikától. Ők a saját bőrükön tapasztalták a sah rendszerének hibáit, ezekre vártak orvoslást, és üdvözölték az iszlám forradalmat, de megérték eszméinek megmerevedését, ami mostanra odáig fajult, hogy hovatovább kényszerzubbonyként köti gúzsba a társadalmat. Azt is világosan látják, hogy a jelenlegi rendszer sem kevésbé korrupt, mint elődje volt, csak mások javára és másképpen az. Az elmúlt 22 évben az egyszerű iráni polgár mozgástere beszűkült, s egyre nehezebb a megélhetés. A gazdasági nehézségek Hatami elnöksége alatt aggasztó méreteket öltöttek, s konzervatív ellenfelei – meglehet, hogy nemsokára híveinek egy része is – nem haboztak minden bajt Hatami nyakába varrni. A közel 1500 termelőüzem bezárása, sorozatos csődök, növekvő infláció és munkanélküliség, a jól képzett szakemberek kétségbeesett menekülése az országból a konzervatívok szerint Hatami és a hasonszőrű reformpolitikusok számára nem fontos, ők csak a nagyobb szabadsággal törődnek.Egyelőre viszont úgy tűnik, hogy a szavazók is, kivált a fiatalabbak.Kérdés persze, mit cselekszenek, ha ráébrednek, hogy választott vezérük gazdasági reformjai – mint például a szigorú állami ellenőrzés alatt álló gazdaság liberalizálása – is meghiúsulnak. Erre pedig nagy az esély, hisz az állami nagyvállalatok élén a klérus kegyeltjei ülnek, és nem szívesen mondanak le jól fizetett állásaikról holmi piacgazdasági reformok kedvéért. Arról nem is beszélve, hogy térvesztésük közvetlen a konzervatív tábort is gyengítené. Hasonlóképpen valószínűtlennek tűnik, hogy sikerüljön gyengíteni a nem a nép által választott iszlám vallási testület hatalmát, mint amilyen például az Iszlám Forradalom Őrzőinek Tanácsa, hiszen az ő kezükben van például a hadsereg és a rendőrség irányítása. Befolyásuk a legmagasabb szintű vezetőre, Hamenei ajatollahra sokkal nagyobb, mint a reformpárti erőké. Ennek ékes bizonyítéka, hogy eddig is csaknem mindig az ő pártjukat fogta Hatami táborával szemben.Az elkövetkező kormányzati ciklusban meglehet, hogy Hamenei nagy dilemmával szembesül: ha továbbra is a konzervatívok szekerét tolja, kihívja a polgárok haragját a rendszer ellen, ha viszont a reformerőknek tesz engedményeket, apránként fel kell adnia az iszlám forradalom összes vívmányát. A nehéz választást talán csak annak belátása könynyítheti meg, hogy míg az előbbi bizonyosan az erőszak elszabadulásával jár majd, az utóbbi békességben is végbemehet.A szigorú iszlám erkölcs eróziója már amúgy is megkezdődött. Amint egy ajatollah a minap panaszolta, mindkét nembeli fiatalok szívesen mutogatják bájaikat. A lányok nem átallják a kendő alól közszemlére tenni csábító fürtjeiket, s rúzzsal festenek lázrózsákat orcájukra. A fiúk egyike-másika pedig varkocsba fonva viseli dús hajzatát. Már az is megesik, hogy kéz a kézben járnak a párok az utcán, pedig az efféle szabadosságokat eddig csak a zöldben tett kirándulások alkalmával engedték meg maguknak.A küzdelem tehát a nyugati világ divatjának és életstílusának beszivárgása ellen reménytelen. Az információáramlás felgyorsulásának kora kétségtelenül a hagyományos értelemben vett izolacionista rendszerek alkonya. Míg az ellenőrizhetetlen hírforrások közül a szovjet illetékeseknek csak a bárhol hallgatható tranzisztoros rádió veszélyével kellett megküzdeniük, a mollahoknak már az internet és a műholdas tévéadások ellen is fel kell venniük a harcot. A küzdelmet valószínűleg nem az informatikai ismeretek, hanem az fogja eldönteni, hogy melyikük kínál a fiatalok számára vonzóbb életformát.