Alámerült Atlantiszom

Mehettem volna hajón is, villamoson is – Pozsony és Bécs között közlekedett villamos, az utolsó járat az opera-előadás után indult vissza Pozsonyba! –, de én autóval mentem. Rohrauba igyekeztem, Haydn szülőfalujába, a szülőházát megnézni és lefényképezni. Innen az öt kilométerre lévő Petronell felé vitt az út, hogy a pozsonyi főúton haladjak tovább Bécsbe. Haladás helyett folytonos megállás következett, mivel – bevallom – készületlenül ért az itteni látvány gazdagsága. A szűk, kanyargós utakon haladva meg is jegyeztem magamnak, hogy ez szinte érintetlen pannon táj, de ide érve el kellett hinnem, hogy Pannóniába érkeztem. A mai Deutsch-Altenburg és Petronell határában fekvő Carnuntum légióstábor, katonai és polgári város volt Pannonia Superior (Felső-Pannónia) tartomány székhelye. A közelébe települt újkori kisváros és üdülőhely az antik település nagy területeit hagyta szabadon, itt az osztrák régészek Pannónia egyik legnagyobb összefüggő romterületét tárhatták fel és mutathatták be szabadtéri múzeum formájában – írja Tóth Endre régész. (A rendszeres kutatások 1877-ben kezdődtek.) A városi utcák és lakóházak, szabályos négyszögbe rendezett házcsoportok, kisebb szentélyek romjai mellett egy hatalmas palota alapfalai, belső udvarokkal tagolt termei láthatók. A város határában két, az aquincuminál valamivel kisebb amfiteátrumot találunk, s itt áll a pannóniai római építészet egyetlen, viszonylag épségben megmaradt monumentális emléke, a mintegy két emelet magasságú „Pogánykapu” (Heidentor) is. (Ennek a képét látja itt a kedves olvasó.)Hosszú lenne annak felsorolása, hogy kik, mely császárok és hadvezérek jártak és időztek itt. A filozófus császár, Marcus Aurelius három évet töltött Carnuntumban, és Elmélkedések című művének második könyvét itt írta a háború szünetében. Ebből idézek néhány gondolatot: „Még ha háromezer vagy harmincezer évig élnél is, mégis gondold meg, hogy senki nem veszíthet el más életet, csak amit él, és nem élhet mást, csak amit elveszít. Egyre megy hát a leghosszabb és a legrövidebb élet. (...) Az emberi élet tartalma pillanat; az anyag változó, az érzékelés homályos; egész testünk összetétele könnyen romlandó, a lélek ide-oda kapkodás; a szerencse kifürkészhetetlen; a hírnév bizonytalan... Mi hát a biztos vezető? Egy, csak egyetlenegy: a filozófia. (...) ... ami a sorstól jött, azt fogadja úgy (az ember), mint onnan valahonnan eredőt, ahonnan ő maga is jött. Főleg pedig várja lelki békességgel a halált, hisz az nem egyéb, mint az őselemek bomlása, melyekből minden élőlény összeállt. Ha pedig az őselemeknek éppen nem rettenetes, hogy mindegyikük folyton mássá és mássá változik, miért néznénk mi szorongó szívvel mindenek változását és bomlását? Hiszen ez a természet szerint van. Márpedig semmi sem rossz, ami a természet szerint való.”Carnuntum a fekvésének köszönheti fontosságát: a római hadi és kereskedelmi utak metszéspontjában feküdt, a limes mentén, Pannónia szélén. Innen mehetünk tovább a limes mentén Brigetióba (Szőny), Savarián át Itáliába, a Dunán átkelve észak felé, a Morva völgyén a Keleti-tenger partjáig, de a közeli Vindobonába (Bécs) is. Mivel Döblingbe igyekeztünk, nyugat felé vettük utunkat.