Alámerült Atlantiszom

Messzire ellátni a munkácsi várból. A munkácsi várat már meszsziről jól látni: a Latorca folyó bal partján, a síkságból magányosan kiemelkedve egy 188 méter magas, meredek hegyen fekszik. (A várat a XX. században előbb laktanyaként, majd az ötvenes években traktorosiskolaként használták. Kiürítése után megindult a restaurálása, amely azóta is tart.)A vár története a honfoglalás korától ismert. Ekkor „a hét fejedelmi személy, akit hétmagyaroknak mondanak (a Havas erdőn átkelve megindulának) Pannónia földjére. Midőn pedig oda megérkeztek, azt a helyet, amelyet először foglaltak el, Munkácsnak nevezték el, mivel igen nagy munkával, fáradsággal jutottak arra a földre...” – írja Béla király névtelen jegyzője. A váráról nem szól a krónika, de feljegyzésekből tudjuk, hogy a tatárjárás után mint királyi vár szerepel, majd Csák Máté hatalmának keleti határpontját jelöli. A rozgonyi csata után újra királyi kézre kerül. Zsigmond 1397 táján a hozzá tartozott uradalmakkal együtt Korjatovics Tódor orosz hercegnek adományozta, aki az uradalmat oroszaival népesítette be. Korjatovics halála után ismét koronabirtok, amíg Zsigmond király Brankovics Györgynek nem adományozta. 1445 és 1493 között Hunyadi János, majd Mátyás és Corvin János kezén találjuk. A mohácsi vészt követő pártviszályokkal kezdődik Munkács igazi szerepe. Mint Északkelet-Magyarország kulcsát az ellenkirályok és az erdélyi fejedelmek igyekeznek egymás kezéről elkeríteni. Szapolyai János hívének, Báthori Istvánnak adja. I. Ferdinánd elfoglalja, de csakhamar visszaveszi a Szapolyai-párt híve, Petrovics, majd ismét Miksa király, aki 1573-ban Mágócsi Gáspárnak zálogosította el a várat: ez időben nősült be Rákóczi Zsigmond a Mágócsi családba, s így jutott a birtokába. 1605-ben Bicskai Istváné volt. 1622-ben több más uradalommal együtt Munkács is Bethlen Gábor tulajdonába került: 1630-ban I. Rákóczi György szerezte meg a várat, aki magas bástyákkal jelentősen megerősítette, sőt a várhegyet is körülvétette mély árokkal. 1648-ban, halálakor a vár özvegyére, Lorántffy Zsuzsannára maradt, aki a középső udvar déli épületére emeletet építtetett. Lorántffy Zsuzsanna nagyon szerette ezt a tájat. Korábban, amikor Erdélyből kijött, érdekes vallomásra ragadtatta magát. Ez azért is figyelemre méltó, mert érzelmeit különös fegyelmezettséggel kezelte. Most viszont így vallott: „Én már úgy megszoktam a szép tér földeket, már nehezebb leszen, hogy odale hamar megakad az szemem az hegyekben.” Úgy véljük, írja R. Várkonyi Ágnes, a reneszánsz ember tájélményét fogalmazza meg, talán először így a keleti végeken, Munkács várából széttekintve: „Ennél szebb kilátó hely nem lehet.”Lorántffy Zsuzsanna kapcsán nem feledkezhetünk el Sárospatakról sem. Főként most, a fejedelemasszony születésének 400. évfordulóján. Legközelebb róla szólunk.