Az emberi kaland – másképp

Elgondolkoztak már önök azon a hétköznapi kérdésen, hogy miféle hatalommal bír a televízió? Közkeletű vélekedés szerint a manipuláció egyik legelterjedtebb eszköze. De mi zajlik bennünk – észrevétlenül –, miközben a távkapcsoló segítségével váltogatjuk a csatornákat? Valószínűleg kevesen gondoltak arra, hogy „ez a kis eszköz (a távkapcsoló) szinte isteni hatalom. Az ember lehet a világ legtávolabbi sarkában, de amikor a tévé képernyőjét nézi, talán eszébe sem jut, hogy a világ közepében van. Hogy ő a világ közepe! Kezében a »varázspálca«, egy mozdulat, és az egész világ tiszteletét teszi nála éjjel és nappal. ... terroristák néznek vele farkasszemet, a háborúkat a jelenlétében harcolják végig, az űrhajókat a szeme láttára bocsátják az űrbe, szupernóvák és atombombák robbannak fel körülötte, miközben ő már-már isteni mivoltot öltve karcolás nélkül megússza a dolgot. Hogy is ne érezné az ember magát a világ középpontjában?”Ehhez hasonló, triviálisnak tetsző létkérdéseket feszeget Hankiss Elemér Az emberi kaland című könyvében. A fentebb olvasható gondolat ebből a könyvből származik. Az idézet egyúttal a könyv alapján megírt és az ugyancsak Az emberi kaland címet viselő, tízrészesre tervezett filmsorozat forgatókönyvének a részlete. A sorozat első epizódját nemrég forgatták le a Balatonnál.Hogy miféle filmsorozat lesz ez? Aki olvasta Hankiss Elemér könyvét, annak fogalma lehet az alapfilozófiáról. Ám hogy miként lehetséges az általa felvetett, szerteágazó gondolatokat képekben megmutatni, azt maguk a film készítői is sokáig kutatták. Az első ötlettől a mostani forgatásig három és fél esztendő telt el, ami – főként Magyarországon – nem szokatlan. Doszpod Béla – a sorozat producere, társrendezője, forgatókönyvírója – a könyv olvasásakor azonnal úgy érezte, ebből filmet kell készíteni. Olyat, mint amilyeneket a Spektrum televízió vagy a National Geographic műsoraiban láthatunk: ismeretterjesztő jellegű alkotást játékfilmes elemekkel, amelyben narrátor „helyettesíti” az írót. Mint mondja, kezdettől olyan filmen gondolkodott, amely a világon mindenütt érthető, érdeklődést kelt, no meg – éppen ezért – eladható. Kiss László látott fantáziát benne, és biztosította a kezdéshez szükséges tőkét. Semmiképpen sem szerette volna, ha – mint nálunk annyi minden – a kezdeményezés pusztán pénzhiány miatt a csírájában elhal. Kettejükön kívül eleinte még egyetlen ember hitt a megvalósulásban: Badacsonyi Tamás producer. Állami támogatást az Országos Rádió- és Televíziótestülettől (ORTT) és a Magyar Mozgókép Közalapítványtól kaptak – előbbitől hat-, utóbbitól kétmillió forintot, amivel már el lehetett indulni. Egyebek mellett azért, hogy olyan narrátort találjanak, akire „vevő a világ”.A film forgatókönyvét ezért olyan ismert és elismert, angol anyanyelvű színészeknek küldték el, mint Robin Williams, Jeremy Irons, Peter Fonda és Michael York. Közülük Michael York már másnap válaszolt, és kérte, küldjék el neki Hankiss Elemér könyvének angol nyelvű változatát, néhány nappal később pedig lelkesen igent mondott. „Igaz, jóval kevesebb honoráriumért vállalta el ezt a munkát, mint a szokásos gázsija – meséli Badacsonyi Tamás –, de a mi költségvetésünkhöz és lehetőségeinkhez mérten ez sem kevés. És azt is tegyük hozzá, az »alacsony gázsi« mellett az volt az egyetlen kikötése, hogy magának és feleségének ötcsillagos szolgáltatást kér mind az ideutazásban, mind az ellátásban. Sem a filmsorozat, sem az első rész költségvetését nem szeretnénk elárulni, de jellemzi a helyzetet, hogy csak a repülőjegyek hétmillió forintunkba kerültek, amit csak kis részben szponzorált a repülőtársaság.” Végül, ami a lényeg, és amiről a legtöbbet hallottunk a honi médiában: leforgatták Michael Yorkkal az első részt. Mint mondta, nem először forgatott Magyarországon, és minden alkalommal nagyon szívesen jön vissza. Személyes élményei – a szakmaiak és a forgatásokon kívüliek is – csak pozitív emlékeket ébresztenek benne. Amikor Hankiss Elemér könyvét olvasta, azzal szembesült, hogy ugyanazokat a kérdéseket teszi fel és járja körül a szerző, amelyeket ő is feltett már magának számtalanszor. Azzal a különbséggel – és éppen emiatt lett egy csapásra hihetetlenül vonzó számára a narrátori szerep –, hogy Hankiss szokatlan módon vet fel jelenségeket, olyan szemszögből láttatja a világ legtriviálisabb és legmagasztosabb dolgait, és fordítja akár a visszájukra őket, amilyen látásmóddal ő maga még nem találkozott. (Csak zárójelben tesszük hozzá, hogy nemcsak színészi képességeivel, hanem hozzáállásával is lenyűgözött mindenkit az angol sztár. A stáb tagjai szerint sokan tanulhatnának tőle itthon: egyebek mellett alázatot és fegyelmet, amely a munkáját mindvégig jellemezte, és kedvességet, közvetlenséget, amellyel mindenkit elkápráztatott.)Hankiss Elemér sokáig nem hitte el, hogy Az emberi kalandból film lehet. Leginkább azért, mert sokáig nem sikerült megtalálni a formáját: a forgatókönyvet. A forgatáson pedig az volt a hihetetlen számára, amikor meghallotta a saját gondolatait Michael York tolmácsolásában. „Michael egyszerre mindennapi ember és szókratészi bölcs, és mindezt tetézi a – nem lehet másképpen megfogalmazni – nyílt és mosolygós Michael York-sága, amelytől egyszeriben még én is elhittem neki mindazt, amit magamnak sem hittem el addig.” A kérdésre, nem a fél-e attól, hogy filmen bizonyos dolgok elveszhetnek „az általa megírt emberi kalandból”, azt felelte, természetes, hogy sok minden – példák sora, játék és humor – elvész egy-egy huszonhat perces epizódban a könyv fejezeteiből, ám éppen annyi meg is marad, amennyi a film eszközeivel „átmehet”. Ráadásul, teszi hozzá, ez másféle alkotás lesz, mint amilyeneket itthon mostanság megszoktunk. Nálunk ritka az utóbbi időben, hogy tartalmasabb tévéműsorokban gondolkodjanak. Jellemzőbb a bohóckodás, amire egyébként szükség van, de nem kizárólagosan. „Könyvemben igyekeztem a komolyságot és a tréfát jól keverni, és a filmben is arra építünk, hogy játszani kell az életben. Válaszokat a felvetett kérdésekre persze nem adhatunk, mert nem ismerjük a megoldásokat. Hiszen ki tudja, hogy mi az emberi lét végső értelme, vagy hogy van-e valamilyen – ahogyan azt hinni szeretnénk – különleges szerepünk, feladatunk, hogy miért vagyunk. Mindezeken »csak« gondolkodhatunk. Magam egyetlen válaszban vagyok biztos: abban, hogy a világban jelen lévő szenvedés csökkentésének van értelme. De hogy van-e értelme megírni egy könyvet, filmet készíteni vagy akár újságot írni, az már korántsem ennyire egyértelmű...”