Az ígéret szép szó

A szívem facsarodott össze, mikoron meghallottam, mire készül Bauer Tamás. Ha minden jól megy, elhagyja a képviselői pályát, s csak az Úristen a megmondhatója, hogy a továbbiakban mi lesz vele, s mi lészen az elárvult törvényhozással, szegény népünkkel, ezzel a nyomorúságos Európával. Persze, Bauer nem önszántából, úri unalmában akar távozni, feltételekhez köti búcsúját; mondhatni fenyegetésnek, még azt is mondhatni, zsarolásnak szánja lelépési ígéretét. Kijelentette, hogy a sajtóban megjelent hírek alapján fennáll a gyanú, hogy a Dunaferr előző vezetését a miniszterelnök családjának gazdasági érdekei miatt váltották le, és ő, mármint Bauer Tamás nagyon szeretné, ha egy parlamenti vizsgálóbizottság kivizsgálná az ügyet, s ha bebizonyosodna a vádak valótlansága, akkor bocsánatot kér a miniszterelnöktől (a miniszterelnök családját nem említette, pedig attól is illendő lenne), lemond képviselői mandátumáról, továbbá nem indul a következő parlamenti választáson. Ellenkező esetben azonban a kormányfőnek kell lemondania a posztjáról.Hirtelenjében nem is tudom, mi ráz jobban, a röhögés vagy a zokogás. Félő, hogy Bauer Tamás az általa is tíz körömmel védett, parttalan sajtószabadosság áldozata lesz. Mert mindenféle parlamenti vizsgálóbizottság felállítása nélkül is egyértelműen kiderült: a miniszterelnök családja semilyen üzleti kapcsolatot nem tart fenn a Dunaferr új vezetésével; ebből következően az égvilágon semmilyen érdeke nem fűződhetett a régi menedzsment leváltásához. Úgyhogy Bauer Tamás, ha szavatartó ember lenne, akkor már tegnap összecuccol és „Isten veled, mandátum!” felkiáltással kiódalgott volna a politikából. Ő, aki anyira kényes a közszereplők családi kapcsolataira, már régebben is gyakorolhatta volna ezt a morális gesztust, hiszen a sajtóban megjelent más hírek szerint már egy évtizede fennáll a gyanú, hogy némelyek azért távoztak ebből az árnyékvilágból, mert Bauer egyes családtagjainak politikai érdekeit sértették. Érdekes módon Bauer a saját családja ügyében nem mutatott ily magas hőfokú érzékenységet, pedig ő hivatalból szenzibilisebb, mint a keresztény, konzervatív jobboldal együttvéve.Ám a jelek szerint Bauer Tamás ezúttal sem az igazsághoz kötötte saját elhatározásait és tetteit, mert hiába derült ki fehéren-feketén, hogy a miniszterelnök családját ért vádak nem egyebek sunyi rágalmaknál, a rettenthetetlen képviselőnek esze ágában nincs lemondani, sem bocsánatot kérni.Sőt, lemondás helyett újabb kirohanásra ragadtatta magát. Napirend utáni felszólalásában előadta a Háttal Európának című sorozata 59. folytatását, amely cseppet sem volt oktalanabb, mint az előző ötvennyolc. Ezúttal a Széchenyi-terv reklámját kifogásolta, mondván, hogy a Fidesz költségvetési pénzekből kampányol, ami Európában elfogadhatatlan. Ez úgy ostobaság, ahogy van, de megjegyezném: az Országgyűlést is közpénzekből tartják fent, így maga Bauer Tamás is az adófizetők terhére fejtheti ki magtalan gondolatait.Üdvös lenne, ha beváltaná ígéretét, mert előállna végre az a történelmi pillanat, amikor az ő és az egész nemzet érdekei egybeesnének. Mindenki akkor járna jól, ha Bauer lemondana.