Drukker az erkélyen

1988-tól hat évig a Fidesz tagja, az első szabadon választott parlament külügyi bizottságának alelnöke, de az 1994-es választások után csendesen, feltűnés nélkül és önként távozott a pártjából. Hegedűs István azóta nem politizál aktívan, bár az SZDSZ küldötteként az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testületének tagja volt. Ma médiát és politológiát tanít.– Jellegzetes alakja volt a Fidesznek, ma egy győztes párt tagja lehetne, mégis váltott, igaz, nem pártot. Miért?– Két okból váltam ki a Fideszből. Egyrészt mert már akkor látszott, hogy megállíthatatlan az a jobbratolódás, amelynek végkifejleteként 2000-ben a Fidesz kilépett a Liberális Internacionáléból, és az európai liberálisoktól átkérte magát az Európai Néppárthoz, illetve önmagát most konzervatív, kereszténydemokrata vonásokkal jellemezhető polgári néppártnak tartja. Ebben az ideológiai kérdésben 1993-ban jó néhányan kisebbségbe kerültünk a Fidesz elitjéhez tartozók közül. 1994-re ebből a csoportból többen elhagyták a Fideszt. Másrészt azért mentem el, mert akik nem akarták elfogadni Orbán Viktor és Kövér László politikai irányváltását, azokat marginalizálták, az SZDSZ ügynökeinek és árulóknak tekintették.– Ezek szerint liberális volt, és ma is annak vallja magát.– Igen.– Ön azt jósolta 1994 júliusában a Kurírban, hogy a Fidesz előbb-utóbb felmorzsolódik a jobbratolódása miatt, és az önkormányzati választások még nagyobb kudarccal végződnek.– Nem emlékszem erre a véleményemre, bár az biztos, hogy utolsó kongresszusi beszédemben a választási vereség, a hétszázalékos listás eredmény alapján úgy fogalmaztam: a Fidesz a fennmaradásáért küzd. Inkább az jut eszembe, hogy néhány szabad demokrata barátommal ellentétben 1994-ben úgy gondoltam, Orbán Viktor előbb vagy utóbb az ország miniszterelnöke lesz. Korábban, miután az SZDSZ koalíciót kötött az MSZP-vel, a fideszes vezetőknek tágabb terük nyílt a manőverezéshez. Elvileg visszatérhettek volna a liberális centrista irányvonalhoz is, de már világos volt, hogy erre nem hajlandók többé.– A polgári irányba való eltolódást talán mégis helyesen vitte végbe a Fidesz. A magát liberálisnak valló SZDSZ jelenleg három-négy százalékot ér el a népszerűségi listán. Nem lehet, hogy az ilyenfajta liberalizmusnak nincs táptalaja Magyarországon?– Szerintem van. De a Fidesznél maradva: függetlenül attól, hogy nem vagyok konzervatív, s nem is vállaltam a jobboldali politizálást, Orbánék ideológiai fordulatának ára azóta is az az értelmiségi körökben állandóan felvetett morális probléma, hogy lehet-e valaki meggyőződéses kereszténydemokrata, konzervatív, ha néhány évvel ezelőtt meglehetősen radikálisan liberális és MDF-ellenes nézeteket képviselt.– Fiatalok voltak. Churchill volt liberális is, mégis a legnagyobb angol konzervatív politikus lett.– Orbánék fordulatának nincs köze az életkorukhoz. Meg nem is az a baj, hogy valaki más párthoz csatlakozik, a régi fideszesek nem is váltottak pártot. Viszont sokáig teljesen tagadva az ideológiai és identitásbeli átalakulást a hivatalos Fidesz-történet ma is a folyamatosságot hangoztatja. Ám a liberális eszméket, mindenekelőtt az emberi jogokat ma már úgy fogják föl, mint amelyeket álszent módon hajtogatnak a nyugatiak. Közben olyan megfegyelmezett pártot hoztak létre, amelynek vezetési elveivel átmeneti sikereket lehetett elérni, persze ebben segít a közepes színvonalú politikai mezőny.– Ez a Fidesz mégiscsak sikeres.– Ez a siker rövid távú és korlátozott értelmezése. Sikeres volt Horn Gyula 1994-ben, Antall József 1990-ben, Margaret Thatcher pedig tizenkét éven keresztül, mégsem valószínű, hogy a magyar, illetve brit polgárok közül sokan őriznek kellemes emlékeket róluk.– Nem az fáj önnek, hogy nem volt pártja az, amely most négy évig ezt a fajta sikerességet élvezheti?– Véleményem szerint nagyon nagy hiba volt, hogy az SZDSZ belépett a koalícióba 1994-ben, és ezt akkor is így gondoltam. Ezért nem lettem SZDSZ-tag. Egyébként a legfőbb kritikám nem az volt, hogy összeálltak az egykori kommunistákkal – bár a közös kormányzás fontos problémákat vetett fel a Kádár-rendszer megítélésének, a múlt feltárásának szempontjából –, hanem azt éreztem az igazi bajnak, hogy az MSZP egyedül is abszolút többséget szerzett. Ez a helyzet előrevetítette azt a veszélyt, hogy az SZDSZ kis koalíciós partnerként nem lesz képes komoly erőként fellépni, és elveszítheti liberális arculatát. 1998-ban aztán a párt korábbi szavazóbázisának jelentős része éppen ezért hagyta el a szabad demokratákat. Ha a Fidesz nem döntött volna úgy, hogy végleg elmegy jobbra, az SZDSZ pedig nem lépett volna be a koalícióba, akkor elképzelhető, hogy ma is lenne meghatározó liberális harmadik erő, mint Lengyelországban vagy az Európai Parlamentben.– De nem ez történt. Sőt az SZDSZ nem tudott megújulni. Demszky Gábor lemondásával kudarcba fulladt a baloldaltól való elszakadási törekvés.– Nem sikerült kitörnie az 1998-as vesztes szerepből. Abban reménykedtem, de tévedtem, hogy az SZDSZ ellenzéki pártként úgy tud politizálni, mint 1993–94 körül, amikor 8-10 százalékról feljutott tizenkilencre. Ehhez 1998-ban nyíltan értékelni kellett volna a koalíciós időszak kudarcának okait és visszatalálni a liberális politizáláshoz. Meg is próbálták, de nem eléggé egyértelműen. Két és fél év elveszett. A liberálisok belülről is szétverték magukat azzal, hogy olyan típusú vitákat folytattak, amelyek a kívülállók számára követhetetlenek és értelmezhetetlenek voltak.– A liberalizmus és a nemzeti érzelem nem idegen egymástól, az SZDSZ-ből mégis hiányzik a nemzetben való gondolkodás. Nem ez lehet sikertelenségének oka?– Az SZDSZ két választáson jól szerepelt, de a probléma szerintem is létezik. Elsősorban azért, mert a szabad demokratákat a konzervatív politikai erők, néha a szocialista párt balszárnyával közösen, nemzetietlennek nevezett pozícióba szorították, aminek a veszélyességét az SZDSZ vezetői nem érzékelték. Sőt az 1990-es évek elején átengedték a nemzet történelmének számos eseményét – még 1956-ot is – a magyarkodó konzervatív tábornak.– Mi lesz, ha az SZDSZ ismét az MSZP hálójába kerül?– Ebben a kérdésben Demszky Gábor önállósodási kísérletével értettem egyet. Úgy tűnik, a diktátorság vádja igaztalan volt, éppen az ellenkezője történt: fél év alatt nem sikerült hatékony, gyors döntésű párttá átalakítania az SZDSZ-t. Most abban bízom, hogy a régi-új vezetés, Kuncze Gábor és a többiek átveszik a Demszky-féle retorikának azokat a részeit, amelyek elengedhetetlenek az SZDSZ önálló politizálásához. Csak az MSZP-vel való szövetség hangsúlyozásával – amit, úgy tűnik, Kuncze sem akar – az SZDSZ valóban eltűnne a politikai életből.– Bár aktívan nem politizál, politológusként azért láthatólag formában maradt.– Főállásom nincs, több helyen tanítok, évek óta a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán Média és politika címmel tartok kurzust, illetve a magyar és a nyugat-európai politikai pártokról tartok előadást. Angolul is tanítok egy üzleti főiskolán európai politikai kérdéseket. 1997-től mostanáig az SZDSZ egyik képviselője voltam a Magyar Távirati Iroda Tulajdonosi Tanácsadó Testületében.– Az SZDSZ tagja?– Nem léptem be a pártba, de az SZDSZ kongreszszusain az utóbbi időben meghívottként ott ültem az erkélyen, és onnan drukkoltam, hogy legyen erős liberális párt Magyarországon.– Óhajt még egyszer politikus lenni?– Olyan értelmiségi családban születtem, amelyben folyton politizáltunk. Apám 1956 után börtönben ült. A hetvenes évek végétől a demokratikus ellenzék rendezvényeire jártam. A politizálást nem könnyű abbahagyni. Ha egyszer megint pártpolitikus leszek, a mai politikai skálát tekintetbe véve csak liberális pártban tudom elképzelni a helyemet.