Fellazultak a huszadik század végére azok az ideológiai kategóriák, amelyek mentén hosszú történelmi korszakokon át szerveződtek a társadalmi-politikai mozgalmak, majd a pártok. A régebbi keletű képviseleti demokráciákban sem azt jelenti már a konzervatív, a liberális vagy a szociális töltésű – mondjuk munkáspárti – ideológia, mint évtizedekkel ezelőtt, nem beszélve azokról az országokról, amelyeknek társadalmi és politikai rendjét erőszakosan és hosszú időre a feje tetejére állították. Nagyot fordult a világ, az osztálylétra fokain ma már más sorrendben kapaszkodnak, mint régen.A brit Munkáspárt az előző négy évben például a lényegét illetően konzervatívabb felfogású gazdasági és pénzügypolitikát gyakorolt, mint a két évtizeddel ezelőtti, Thatcher asszony nevével jelzett Konzervatív Párt, s a helyzet hasonlóképpen fest egy sor nyugati országban. (Minálunk az 1994–98 között működő szocialista–balliberális kormány antiszociális ámokfutását a jobboldali ellenzék olykor zavarba hozóan „baloldali” töltésű, a hatalmon lévőkön a társadalmi szolidaritást számon kérő tiltakozással próbálta megfékezni.)Angliánál, illetve a tegnapra véget ért választásoknál maradva: a Tony Blair vezette Labour Party másodszorra is elsöprő győzelmet aratott a konzervatívok fölött, és újabb négy esztendeig kormányozhatja a szigetországot. Bár a voksolási részvétel aránya rekordmélységet mutatott – más szóval a britek jelentős hányada a távollétével szavazott –, ez sem változtat a lényegen, a Munkáspárt folytathatja az 1997-ben megkezdett és eddig imponáló következetességgel végrehajtott reformját, amelynek lényege a korábbi, kíméletlen tory gazdaságpolitika következtében kialakult társadalmi megosztottság, igazságtalanság és bizonytalanság orvoslása.Tony Blair – az egybehangzó elemzések szerint – két dolognak köszönheti menetrendszerű győzelmét. Elsősorban annak, hogy teljesítette ’97-es választási ígéreteit. Minden ellenállás dacára sikerült megreformálnia, a gyakorlatban finanszírozhatóvá tennie a közellátást és a közszolgáltatást. Minden felmerült konfliktust, válsághelyzetet imponáló magabiztossággal, intelligens fölénnyel tudott levezényelni.Sikere másfelől nem is őrajta múlott. A négy éve legyőzött brit Konzervatív Párt egy percig sem tudta magát túltenni választási kudarcán, sem ellenzéki kritikájában, sem választási programjában, sem személyes alternatívát illetően nem tudott jobbat kínálni a választóknak, mint a fiatal és roppant ambiciózus munkáspárti politikus. A határozott jellemű, egyenesen beszélő, rokonszenves és meggyőző családi hátterű Blairnek nem akadt komoly kihívója Angliában. Nyugodtan folytathatja programját, most mindenek elébe helyezve az angol oktatási rendszer reformját.További tanulsága a brit választásnak a kis pártok alacsony támogatottsága. A 43 százalékot besöprő Munkáspárt és a 33 százalékot kapó konzervatívok mögött összesen 26 százaléknyi voksot gyűjtöttek be, akik „futottak még”. Ezzel még a közülük legjobban szereplő liberális demokraták sem kerülhetnek hatalmi pozícióba. A világ a jelek szerint a kétpólusú képviseleti rendszerek felé halad.
Macron ismét bohócot csinált magából
