Orosz félelem a diplomáciában
Amikor a média arról számolt be, hogy különleges vendégek érkeznek a szerbiai parádéra, telefonhívásokat kaptunk Belgrád összes nyugati nagykövetségétől. Nem jutott eszükbe, hogy ez lehet Mohamed bin Zajed al Nahjan sejk. Azt mondtam a tanácsadómnak, hogy engedje, mindenki engem hívjon, és a felük akkor elállt attól, hogy szidjon és fenyegetőzzön
– idézte fel Vucsics. A katonai ünnepséget szeptember 15-én, az egység, a szabadság és a nemzeti zászló napján tartották Újbelgrádban. A díszvendégek között volt az Egyesült Arab Emírségek elnöke, Mohamed bin Zajed al Nahjan, Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság vezetője, továbbá több ország – köztük Kína, Franciaország, Magyarország és Azerbajdzsán – védelmi tárcáinak képviselői is.
Vucsics szerint a helyzet a Nyugat belső komplexusait tükrözi.
Figyelembe kell venni a frusztrációt és a komplexusokat, amelyeket most (a Nyugat) érez, mert nem tudják legyőzni az oroszokat a fronton, és muszáj találniuk valakit, akin levezetik. Kérem, ne a szerb nép legyen ismét az
– hangsúlyozta a szerb elnök. Elmondása szerint az ENSZ közgyűlésén várhatóan kemény tárgyalások várnak rá Koszovó, valamint a boszniai Szerb Köztársaság kérdésében.
Hozzátette: a szerb hatóságok egységesen állnak ki, és támogatják a boszniai szerb vezetést, még ha mindenben nem is értenek egyet.
Vucsics szerint a nyugati reakció túlmutatott a hétköznapi diplomáciai aggodalmon.
A paranoia és a ruszofóbia annyira erős, hogy az uniós diplomaták már ott is oroszokat látnak, ahol nincsenek. Ez már klinikai diagnózis
– fogalmazott a szerb elnök.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!