Egy mankó története

Apámról maradt rám örökségül az a meggyfa bot, amellyel betegségem óta járogatok; olykor rátámaszkodom, olykor meg legényesen lóbálom. Hű társammá vált, azért éreztem egy csöppnyi lelkiismeret-furdalást, amikor új bot beszerzése mellett döntöttem. Betértem hát a napokban az egyik botkereskedésbe, ahol válogathattam kedvemre. Volt ott ezüstfogantyús meg faragott fogójú bot minden méretben és színben.Gondosan szemügyre vettem a nagy választékot, hiszen nem mindegy, hogy milyennel kötöm össze életem további részét. Örök társam lesz ezután, mert hiú remény arról ábrándozni, hogy egyszer majd bot nélkül is járhatok, nem lesz szükségem támaszra, sietve lépkedek, talán még fütyörészek is.Válogatás közben felfigyeltem egy másik vevőre, de ő nem a botok között keresgélt, hanem a mankók közül választott ki egyet, azt nézegette szomorúan. Ki is próbálta: a hóna alá csapta, és fél lábát felhúzva menni próbált. Balul sikerült a kísérlet, megingott, az eladó kapta el, különben elvágódik.„Nem magamnak veszem, a fiamnak kell. Csak szerettem volna kipróbálni” – mondta szelíden és nagyon-nagyon szomorúan. „Az úgy történt...” – vett mély lélegzetet, de az eladó nem figyelt rá, mondta a magáét, ahogy megszokta: „Ez igen kiváló fából készült mankó. Nézze csak, milyen faragású! Kézi munkának is vélhetné valaki...”Az apa közben lehajtott fejjel simogatta a mankót, aztán egy másikat vett a kezébe, a világosság felé tartotta, majd hozzám lépett: „Az úgy történt, kérem szépen, hogy a gyerek, a Jani kirándulni ment akkor vasárnap...”Elfordulok, mert nem akarom hallani a szomorú történetet, amelyet mindenáron el akar mondani. Talán azért, hogy enyhüljön s lazuljon szívében a szorítás, hogy megkönnyebbüljön, s visszanyerje lelki egyensúlyát. Mert valami nagy-nagy dráma húzódik a mankóvásárlás mögött. Egy szörnyű baleset talán, amelynek áldozatává lett a fia azon a vasárnapon, amikor kirándulásra indult a menyasszonyával, akivel rövidesen házasságra lépett volna. De a házasság elmaradt. Ő kórházba került, amputálták a lábát. Most gyógyul, mankóra van szüksége. Lehet, hogy ezt akarja nekem elmondani az apa könnyes szemmel. Hogy a Jani a világ legrendesebb gyereke. És hogy a volt menyasszonya azóta más felesége lett. Mert ez is előfordulhatott. Mindenáron el kell mondania valakinek e szörnyűségeket, mert megfojtja a bánat.Letettem a kiválasztott botomat, s kisiettem az üzletből a régire támaszkodva. Nem akartam, hogy elmondja a szomorú történetet. Ha meghallgatom, cipelhetem én is; soha többé nem felejtem el, megkeseríti egész életemet.Kitámolyogtam az üzletből, és néhány lépés után megálltam. Nekidöntöttem a hátamat a bérház málló falának. Már bántam, hogy nem engedtem beszélni. Megkérdezhettem volna tőle gyengéden, hogy milyen gyerek is a Jani. Daliás? Erős? Szeretett sportolni? Lehet, hogy futballozott is, ő volt a serdülők között a csatár, s minden lerohanása góllal végződött. De most, ugye, hogy csak fél lába maradt, minden összeomlott, és ez a tragédia maga alá temette az egész családot. A mai mankóvásárlás az új élet felé vezető első biztató lépés. Ez az, amit hitnek neveznek a hívők, ami láthatatlan ugyan, de bele lehet kapaszkodni jó erősen. Azt mondják, minden ember magában hordozza a sorsát. Jani gyereknek ez a mankó volt a tarisznyájában.Ezen elmélkedtem, amikor megláttam, hogy az apa kilép az üzletből hóna alatt a frissen vásárolt mankóval. Nincs becsomagolva, nézegeti, simogatja a szemével, aztán néhány lépés után megáll, szétnéz, majd a hóna alá illeszti, és újra felhúzza a fél lábát, mint az üzletben, hogy kipróbálja. Milyen járás esik egy ilyen mankóval? Lehetne ennél döbbenetesebb próbát elképzelni? – szúr belém a fájdalom.Az apa meginog, de nem esik el, a falba kapaszkodik, a mankó meg nagyot koppanva mellé zuhan. Áll fölötte. Talán belerúg? Rágázol? Összetöri?Nem. Lassan lehajol, felemeli, megtisztogatja a tenyerével, majd maga elé tartva hazaindul vele. Úgy viszi, olyan kegyelettel az arcán, mintha Janika elveszített lábát vinné. Amint elhalad mellettem, némán köszönök neki. Vagy talán nem is neki, hanem az élet reménytelenségének, annak, amit a mankó jelképez.