Én nem tudom

Én nem tudom, kiknek áll érdekében, hogy az európai tudatban állandóan jelen legyen a szélsőség és a jobboldali veszély fogalma. Azt is furcsának találom, hogy egy kibontakozóban lévő, fejlődő és sikeres országban miért van szükség permanens bűntudatra, miért sugallják a fenyegetettség érzetét egyes politikai csoportosulások és médiumok, miért tolatnak a politika előterébe drámai módon bizonyos szociális, kisebbségi és etnikai problémák csakis akkor, amikor az adott térségben a polgári erők kerülnek hatalomra. S ezeket a problémákat miért írják a haladó, baloldali, liberális pártok az egyébként szemlátomást egyensúlyra és társadalmi békére törekvő jobbközép számlájára.Miért nem volt cigánykérdés Hornék idején Magyarországon, s miért van most? A sérelmek rendezése utáni vágy miért most csap át agresszióba, növelve az egyébként valóban létező, de civilizált módszerekkel kordában tartható előítéletet. Tágabb körben szemlélve a kérdést: miért a Bush-kormány idején veti fel a haladó amerikai értelmiség az afroamerikaiak kárpótlásának kérdését, miért nem akarta terhelni néhány trillió dollárral, mondjuk, a Clinton-adminisztrációt. Van egy olyan tétova érzésem, hogy mindez roppant egyszerű: a baloldalnak nincs más mondanivalója, az eszme kimerült, a pragmatizmus legendája szertefoszlott, a népjólét illúziója már nem a baloldalhoz kötődik. Természetes, hogy a nagy befolyással és szakmai rutinnal rendelkező liberális sajtó nem terjesztheti a konzervatív értékeket, ugyanakkor aligha támadhatja a nemzetet, a családot, a hitet, a rendet, a szabadságot előtérbe helyező polgári törekvéseket, amelyek ellen a „végső harc” egyszer már elveszett. A lenini tézisek csak szelídített formában éleszthetők fel, egyetlen lehetőség marad csupán a döglött kutya, a fasizmus rugdosása. Ez egy furcsa játék: úgy kell eljárni, mintha a kutya élne, pedig a tetemet, mint tudjuk, a bolhák is sietve elhagyják. Olykor azt kell hinnünk: csakis a bolhák rugdosásáról lehet szó, s a haladó liberális értelmiség zsurnalisztikai fennmaradása szempontjából ezek a bolhák a létminimumot jelenítik. A baloldalnak múlhatatlan szüksége van jobboldali szélsőségekre, vagy azok illúziójára, miként Don Quijoté-nek is szüksége volt szélmalomra.Jelen esetben ártalmatlan és nevetséges vagy káros ez a harc? Hiszen valójában a haladó értelmiségi (és pártja) sohasem a szélsőséget tekinti ellenfelének; a polgári eszmerendszert akarja kikezdeni, s főleg a jobbközép választási győzelmét vagy kormányzati sikerét akarja megakadályozni. Ezért lételeme a feszültség, módszere a feszültségkeltés. Erre egy sikeres, nyugodt országban a fent jelzetteken kívül nincs más mód. Természetesen eszemben sincs tagadni, hogy Magyarországon (és a világban) vannak jobboldali szélsőségek. Csak politikai és intellektuális veszélyüket vonom kétségbe. A szélsőség mindig tartalmaz devianciát, mentális ingatagságot, eltévelyedést. Így intellektuálisan sebezhető. Éppen ezért a jobboldali szélsőség leginkább a jobbközép szempontjából jelent problémát, létezése a baloldalt szinte üdíti. Rajta keresztül lehet egyszerűen és olcsón bemutatni a jobboldal szellemi és erkölcsi esendőségét az összemosás módszerével. Kétségkívül a most következő időkben a liberális-szocialista sajtó részéről nagy egybemosási igyekezetet tapasztalhatunk. Hogy a jobbszél intellektusa mennyire segíti majd ebben a haladón profi zsurnalizmust, én nem tudom.