Futottak még...

Nem lesz túl népszerű az, amiről írok, de túl kell esni rajta, mint a gyermekkori védőoltásokon. Áremelésről lesz szó, aminek normális fogyasztó aligha örül, s arra is gyanakodva néz, aki tárgyilagosan belátja, hogy olykor szükség van áremelésre is. Ma a magyar lóversenyen húsz forint a fogadási alap, ami sok lehet annak, akinek nem futja két kiflire sem, de a szerencsejáték-piacon ez az összeg már-már komolytalan. Bizonyos, hogy a közeljövőben emelik a fogadási alapösszeget, méghozzá jelentős mértékben, húszról száz forintra. Tudom, sokan felhördülnek és szörnyülködnek, már most megfogadják, hogy többé a lóverseny közelébe sem mennek, s én megértem őket. Azzal is tisztában vagyok, hogy senkit sem vigasztalnak gazdaságossági számítások, történelmi példák, szükségszerűségről szóló magyarázatok. Pedig ezt a lépést meg kell tenni, bármilyen fájdalmas is, mert hihetetlennek tűnik, de az olcsó játéklehetőség a forgalomnövekedés ellen is hat. Tavaly az ügetőn és a galoppon összesen 1087 futamot rendeztek, az éves fogadási forgalom 850 millió forint volt. (Az idén van remény arra, hogy eléri az egymilliárdot.) Ám az éves forgalom már 1990-ben is 800 millió fölött volt, igaz, akkoriban közel 1500 futamot rendeztek. Az utóbbi tíz évben a forint inflációja körülbelül 800 százalék volt, a lóversenyen az egy futamra feltett fogadási összeg növekedése pedig 50 százalék körüli. A fogadási forgalom nagyjából beállt egy szintre, s hiába olcsó a játék, a játékkedv szinte változatlan. A lóverseny nem tud szenzációsan nagy, milliós nyereményeket produkálni, holott az lenne vonzó sokak számára. Persze az alapdíj ötszörös emelése nem jelenti automatikusan a forgalom ötszörös növekedését, de amint megjelennek, s gyakoriakká lesznek a tízezres befutók, a százezres hármasok, úgy tér vissza a fogadók bátorsága, hiszen érdemes lesz nagyobb összegeket is kockáztatni.A lóversenyzés minden időben drága időtöltés volt. A hazai versenyzés kezdetén a nézők csak egymás között fogadtak, ki-ki a saját pénztárcájának teherbíró képessége szerint. Az első hivatalos bukmékerek csak az 1860-as években jelentek meg, de náluk gyakorlatilag a mágnások, bankárok, gyárosok meg a sikkasztók tudtak fogadni, mert a bukik aprópénzzel nem foglalkoztak. Az egy-két forintos fogadásokat nem érte meg nekik könyvelni sem, s azt sem akarták, hogy a sok fém lehúzza a zsebüket. Jobban szerették a ropogós bankókat, s így is volt megfelelő vendégkörük és üzletmenetük. A nép egyszerű gyermekeinek csak a totalizatőr bevezetése nyújtott fogadási lehetőséget. De a játék egyáltalán nem volt olcsó. 1880-ban nyílt meg a ligeti pálya (ma a Népstadion van a helyén), ott három különböző szektorban foglalt helyet a közönség. Az előkelőségek természetesen az ötforintos helyre mentek, amelynek bejárata előtt egylovas fogat (konflis) meg sem állhatott, aki bérkocsin érkezett, az kénytelen volt fiákert fogadni. Az ötforintos hely totalizatőr-pénztárainál 25 forint volt a legkisebb fogadási összeg. Ez akkoriban egy hivatalnok heti fizetése volt, ha át akarnánk számolni, ma körülbelül 25 ezer forintot jelentene. A polgárok, iparosok, tehát a középréteg az egyforintos helyre járt, ott öt forintba került egy fogadás. A szegényebb tömeg számára fenntartott helyre 30 krajcár volt a belépő. Ott egy forintért lehetett fogadni. Ám az egy forint is nagyon sok pénz volt, hiszen egy kubikos napszáma alig 40 krajcárt tett ki. A büfében hat krajcárért lehetett megenni egy pár főtt virslit. Gyakoriak voltak a fogadóbrigádok, olykor tízen dobták össze az eljátszható egy forintot. Természetesen ezek az emberek úgy kapaszkodtak egymásba, mint a szerelmesek, de csak a megbízottjukat figyelték, nehogy elszeleljen a tikettel.A pengős világban már tíz pengőre számították ki a kvótát, s egy ideig öt pengő volt a minimális fogadási összeg. 1932-ben egy házmesterné öt pengőre 13 628 pengőt nyert, amiből megvehette volna az egész házat, ahol addig „mesterkedett”. Egyes források szerint vendéglőt vett a pénzből, mások esküsznek rá, hogy szép fokozatosan visszakerült az egész vagyon oda, ahonnan vétetett, tehát a lóverseny kasszájába.A befutójáték bevezetése után (1934) a minimális fogadási összeget két pengőre csökkentették, s ez megmaradt a forint idejében is. A két-három-öt forintos kasszákat fokozatosan szüntették meg, az ötforintost a kilencvenes évek elején. A hármas befutó alaptétje kezdettől fogva tíz forint volt. Akkoriban három lottószelvény vagy három korsó sör ára. Ma egy lottó árából hat és fél lóversenytikettet vehetünk, egy korsó söréből nyolcat-tízet. Ám a hármas befutón gyakorta lehetett annyi pénzt nyerni, amennyiből új autót is vehetett a szerencsés fogadó. Igaz, én egyetlen játékost sem ismerek, aki lóversenynyereményét autóra vagy más tartós fogyasztási cikkre pocsékolta el. Manapság a legnagyobb osztalékból sem jön ki egy autó, legfeljebb használt Trabant. Az átlagos hármas nyereményből meg arra is alig futja, hogy taxival menjünk haza.