Gyerünk a moziba be!

„Bécsi úr, a főpincér leeresztett egy tiszta lepedőt a kávéházközepén – a közönség mindkét oldalról élvezhette a vetítést, mert a vásznon átlátszott a pergőkép, tehát senki sem mozdult el asztalától -, kirakta a vetítőmasinát, melynek kezelését elsajátította, papírkosarat rakott az asztal alá, hogy abba tekeredhessen a lejátszott filmszalag, és kezdetét vette az előadás.”Nemrég ünnepelte a világ a film századik születésnapját, a mozirajongók bőséges információhoz juthattak e szemkápráztató műfaj kulisszatitkairól. A magyar mozizás történetéről viszont ezekben a hetekben tudhatnak meg sok érdekességet egy rendhagyó kiállítás jóvoltából. Az Ernst Múzeumban e héten nyílt bemutató rendezői alaposan elmélyedtek a kutatómunkában: a mozgóképszínházak építészetétől kezdve a vetítőberendezéseken át a valahai sikerfilmek korabeli plakátjaiig igyekeztek teljes keresztmetszetet adni a mozi történetéről. Több tudományos program, a Magyar Építészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Filmarchívum, a Budapest Film- Budapesti Mozitörténeti Gyűjtemény és a kiállításnak otthont adó Ernst Múzeum anyaga egyesült szerencsésen a nagy gonddal létrehozott bemutatón. Soha nem látott építészeti tervrajzok és fotódokumentáció, plakátok kerültek a nézők elé. Néhány termet pedig úgy rendeztek be, hogy különleges mozihelyiségben érezheti magát az ember.Bepillanthatunk sátormoziba, beülhetünk kávéházi moziba, ahol, mint a fenti, Nemeskürty István A magyar film története című művéből származó idézetben, a főpincér foglalatossága volt a vetítés. A XIX. század végén a kereskedők, üzletemberek, művészek, hivatalnokok a kávéházakban étkeztek, vitatták meg a napi politikát, cseréltek eszmét. A jobb kávéházakban Európa szinte minden számottevő lapjára előfizettek, és a törzsvendégek rendszeresen olvasták őket. Szavaló- és dalestekkel, kabaréműsorokkal is szórakoztatták a nagyérdeműt, s e programok színesítésére vezették be a mozgóképvetítéseket. (1899-ben adtak ki engedélyt arra, hogy a Velence kávéházban mozgóképeket mutassanak be.) A marketing már akkor is működött: eleinte ingyenesek voltak a vetítések, hogy a közönséget becsalogassák, később külön belépődíjas programokká váltak. Sok kávéház alakult át mozivá a későbbiekben.A filmgyártás fejlődésével önálló, nagyon népszerű szórakozássá vált a mozizás. Irodalmi művek, kuplék örökítették meg a moziba járás divatba jöttét. Plakátok, nyomtatványok, régi mozijegyek, szórólapok, műsorfüzetek maradtak az utókorra az 1910-es és 1960-as évek közötti időből. Hatalmas filmlemezeken mosolyognak ránk a mozitechnika zsonglőrei, közöttük Mézner Manó, az egyik legrégebbi mozigépész. A tárgyiasult emlékek között nosztalgiát ébresztenek a hajdani Apolló moziból származó székek, a Broadway páholyai, amelyek most kiállítási tárgyakként idézik a mozitörténetet. Másfajta életérzést keltenek az 1960–70-es évek moziépületeinek fotói s a Vörös Csillag filmszínház eredeti neonja – amely most már csak itt villog.S persze vannak filmek is a mozizásról. A kiállítás kis „filmszínházában” videokivetítéssel négy rövidfilmet játszanak le az 1925–1970 közötti mozizási szokásokról, díszbemutatókról. A tárlattal egy időben az Örökmozgóban olyan filmeket mutatnak be, amelyek moziban játszódnak, vagy a moziról szólnak. A Tivoli Színházban pedig négy alkalommal nosztalgiavetítések lesznek, és szakmai beszélgetések sorozatán vehetnek részt az érdeklődők.A sötétben egymást átkaroló szerelmesek, a szotyolát, pattogatott kukoricát evő nézősereg nemrég még hozzá tartozott a mozik hangulatához. Ma azonban már más a divat. A mostani, légkondicionált nézőterek, a dolby surround technikával dübörgő akciófilmek rágógumizó közönsége és a számukra készülő művek már egy következő történelmi kutatás témái lesznek. A kávéházi mozizás szokása mindenesetre nem tér vissza. Az utolsó kísérlet erre 1934-ben történt, amikor Holek Sámuel saját kiadásában megjelent füzetecskéjével a vendéglői üzemmel kombinált mozgóképszínházhoz szeretett volna kedvet csinálni. Hite szerint ezáltal csökkent volna a mozik vesztesége, s növekedett volna versenyképességük.