Históriás mese régi időkből

Valahol a három részre szakadt Magyarországon, Revek város harangtornyából szemlélődik a deák, s gyarló gondolataival városára szabadítja a bajt. Ezúttal nevelőapját, Terebi Lukács tiszteletes urat is magával hurcolja a török... Így kezdődik a Kossuth-díjas Szilágyi István legújabb regénye, s a tudós pap kiszabadításának kalandos történetéről szól monumentális prózájának első része. Mekkora fazék aranyat kérnek érte váltságdíjként? Ki menti meg végül (mert hogy hazatér, azt már a mű elején megtudhatjuk): a reveki polgárok, a „magyari” urak, az erdélyi fejedelem? Vagy Fortuna Illésnek, a sokat próbált szökött katonának és tanítómesternek kell kifundálnia valamit?A szerző változatos narrációs megoldásokkal él: több elbeszélője is akad, a kronológiát időnként felborítja. Tentás három évig jegyzetelte a vén pap és Fortuna mester vitáit, majd tisztázta, csoportosította és summázta őket. E beszélgetéseket már a paprablás után ismerhetjük meg – regénybetétként. Hogy aztán a papírok visszakerüljenek sárgulni a padláson sorakozó koporsókba, s átvegye a szót egy másik, mindentudó narrátor egyes szám harmadik személyben, majd lesz többes szám második személyű elbeszélőnk is a regény második felében. De ki ez a titokzatos, anyátlan-apátlan legény, aki ért a szemmel veréshez, ez az „álomélő”, akinek olvasmányélménye álommá válik, gondolatai, álma pedig valósággá, akit csodás képességei miatt (ha ugyan ezeket is nem költi) „meginkvizíciózhatnának”? („Na, de egy a való, és más a szó. Bár úgy vélnénk, inkább a való teszi a szót, olykor mégis mintha a szó szülné a valót.”) Világgá bolondító, képtelen történeteket mesél Terebi úr tömlöcéről, Fortuna úr kalandozásairól, saját származásáról: apja gazdag kalmár, máskor vitéz várkapitány, a sókamara ispánja vagy erdélyi prédikátor („... ráadásul olyan mesét baszarint a történet köré, hogy foghatjuk a fejünk”). A szépen kidolgozott balladai nőalakok itt is Szilágyi zsenialitását mutatják, mint a Kő hull apadó kútba című regényében. A harapós, néma, mindig várandós Hódy Ágó csak akkor szólal meg, ha szeret. Ellentéte a gyermektelen Baga Rozál, aki szájával gondolkozik. És itt van a felcseperedő, érzéki kese-Kata, de a Lukács mellől elhalt asszonyok is kísértenek a könyvben, amelyben keresztény ünnepek mutatják az idő múlását, Biblia-betétek kommentálják az eseményeket. Szeretkezés és húsvétvasárnapi istentisztelet megfér egy lapon. Líra, irónia, humor, káromkodás békében él egymással. Mindez patinás, archaikus nyelvezettel. Nem a fabula a fontos, hanem a szüzsé.Ám a valóság túlszárnyal a meséken: a garabonciásféle álmában épülő koponyafal a mű végére realizálódik. A császár és király között idestova húsz esztendeje fönnálló frigy bomladozik, kiravaszkodott béke és elszórt portyák helyett nagy hadak birkóznak. „Hogy lesz ezután? Holló gyomlálja, tépdesi az idő szemét? Avagy hollóvá lesz az idő?”(Szilágyi István: Hollóidő. Magvető Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 2290 forint)