Különös bécsi randevú

Bécs bizonyítani igyekszik – saját magának, az Európai Uniónak és a tizenötök nagy családjába igyekvő szomszédos országoknak is. Befelé azt próbálja igazolni, hogy az osztrák külpolitikának még van súlya a térségben (s ezt ki is tudja használni), kifelé pedig, hogy a szankciók kora lejárt, s épp itt az ideje, hogy Ausztria újra aktív tagja legyen az uniónak.Az osztrákok kezdeményezte regionális partnerség – ha valóban az előzetes várakozásoknak megfelelően működik majd – sokkal több is lehet annál, mint amit most ígér. A kérdés csak az, hogy az unió ajtajában toporgó tagjelöltek (köztük a szerdán Bécsben vendégül látott Csehország, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia és Lengyelország) és az őket felkarolni ígérő Ausztria képesek lesznek-e összeegyeztetni a nem mindenkor egybecsengő érdekeiket.Az öt meghívott közül volt, aki értetlenkedve és kételkedve, volt, aki egy csipetnyi dacos kíváncsisággal készült a bécsi randevúra. A többség azonban mégis némiképp megenyhülni látszott, amikor Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter nagyon finoman utalt arra, hogy a szomszédok uniós csatlakozása után Bécs hajlana a kompromisszumra a munkaerő-áramlás hétéves korlátozása terén. A részletekre azonban nagyon diplomatikusan nem tért ki, mondván, a szerdai találkozó nem tekinthető a csatlakozási tárgyalások fórumának. Ugyanígy nem kerültek terítékre az osztrákok, illetve szomszédaik viszonyát feszítő konkrét problémák (köztük például Temelín vagy a Benes-dekrétum, illetve az Avnoj-döntés) sem, ám kétségtelen, hogy sokáig nem lehet a szőnyeg alá söpörni azokat.A résztvevők leginkább Ausztria jövőbeni szerepétől tartanak, attól, hogy patrónusuk – régi-új szövetségesei segítségével – mennyire igyekszik majd a maga malmára hajtani a vizet a kibővült Európai Unióban. A többség már elöljáróban leszögezte, készen állnak a szorosabb együttműködésre, föltéve, ha ez a partnerség nem áll egy ország irányítása alatt sem. S az osztrák házigazdáknak félreérthetetlenül tudomására hozták azt is, hogy szó sem lehet intézményesített formákról. Ilyenünk már van épp elég, köszönjük szépen – sugallták a körmönfont mondatok, utalva ezzel például a tíz esztendeje működő visegrádi csoportra (amelynek Ausztria egyébként nem tagja).Ám ha a szerdán Bécsben tető alá hozott partnerségi program kiforrja magát, a későbbiekben a regionális kereteken túlmutató valódi érdekközösség is kialakulhat. Az Európai Unióban ugyanis Ausztriának nincs igazán szövetségese. Nem tartozik sem a Benelux államokhoz, sem a skandinávokhoz vagy a mediterrán csoporthoz, s még a legnagyobb jóindulattal se mondhatjuk azt, hogy a francia–német együttműködésben bármilyen szerepet is játszana. Bécsnek tehát a mostani tagjelöltek között kell igazi támogatókat szereznie, akik mindamellett, hogy közvetlen szomszédai (kivéve a „tiszteletbeli” vagy „kulturális” szomszéddá avatott Lengyelországot), legfontosabb gazdasági partnerei is egyben.Ehhez az együttműködéshez azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy a társulók kölcsönösen (!) figyelembe vegyék egymás érdekeit, netán félelmeit, aggodalmait. A szerdai találkozón nagyon finom jelzések már utaltak erre, ám bizonyos, hogy még számos, a bécsihez hasonló randevúra gyűlnek össze az érintettek, hogy tisztázzák: ki mit vár ettől a kapcsolattól?