(mi az a PUK kód)

Én nem tudom, bele illenének-e a Bölcsek könyvébe Rejtő Jenő felejthetetlen sorai: „Az élet olyan, mint a nádszál; ma még vidáman nevetsz, de holnap jön Pipacs bácsi a konyhakéssel.” Ez annyit jelent, hogy porból vagy és porrá leszel. De nem bánom, azért nevessünk. Persze Pipacs bácsi nem mindig maga a halál; van úgy, hogy nyugodtan horgászol, ragyog a nap, jól kap a ponty, aztán hipp-hopp, a horgot véletlenül belerántod a bal füledbe. Az egyik pillanatban – Micimackó szavaival élve – minden csupa dal, móka és kacagás, a másik pillanatban vér és fájdalom. (Ha szerencséd van, végül a füleden ütött lyukba belerakhatsz egy punkos ezüstgyűrűt.) Vagy: az egyik napon még frakcióvezető voltál a parlamentben, a másik napon a frakció levált, a harmadikon te váltod le a frakciót. Itt kell ráérezned, hogy a politikusé a legnádszálabb élet.De hadd beszéljek most magamról. Vidáman (nevetve) tatarozom a cs.-i hintaágyat, hófehérre festem a rozsdát, az avítt húrozást műanyag-drót ruhaszárító zsineggel újjávarázsolom. Négyórányi munka után peng, mint a teniszütő, a feszes húrokra kerülnek a puha párnák, rájuk ülök, a zsineg elszakad, a farcsontom sajog. Sebaj! Kocsival felmegyek a faluba, a ruhaszárító helyett vékony hajókötelet veszek, Natasa kutyám – aki semmiből nem akar kimaradni – derűsen vár rám a 80 fokra hevült anyósülésen. Beütöm az indításgátló PIN kódját, s máris indulok hazafelé újrahúrozni. A gátló azonban letilt, a riasztó vijjogni kezd, mint a keselyű, amikor hullát lát. A falu közepén vagyok, röpke pánik fog el. Újra beütöm a PIN kódot, a vijjogás felerősödik. Jön Pipacs bácsi? Behúzom a kéziféket, felnyitom a motorháztetőt, a dobhártyám szikrázik, mint Berlin alatt a szovjet nehéztüzéreké. A riasztónak külön akkumulátora van, kis kulccsal, amellyel elzárható. Előveszem a riasztó kulcsát, bedugom, elfordítom, beletörik. Úgy döntök, hogy a házunkig lejtő úton hazagördülök. De ehhez mindennek stimmelnie kell, kanyarnak, bekötőútnak, szembe- és oldalt jövő forgalomnak. Elengedem a lejtőn a kocsit, egy Sumi merészségével előzöm meg a kukásokat, vijjogok és kakukkolok, ők átkozódnak. Verítékben úszva fékezek le a házunk előtt, Natasát bezavarom a kertbe, megtalálom a kártyát, amelyen a segélyhívó száma áll. A telefonban elpanaszolom bajomat, egy udvarias férfihang két perc múlva visszahív, és közli, hogy a közeli szakszervizből fél órán belül megérkezik az autómentő. Natasa érzi, hogy esemény van, sürög-forog, s amikor kimegyek az autómentőhöz, nyivákolásba kezd, most már ketten nyivákolnak, a riasztó meg ő, nem tudom, melyik a kellemetlenebb. A kutya velünk jöhet, mondja a mentős. Bemászunk a sofőr mellé, Natasát nekem kell feltuszkolnom, aztán büszkén szemléli a tájat. Úgy érzi, kitűnő a buli.A szervizben levágják a riasztót, amely így olyan, mint egy janicsár feje: holtában is üvölt. Rongyba tekerik, elássák, ott már csak nyöszörög, mint kukában a csecsemő. A szerelő azt kérdi: „A PUK kódja itt van?” „Nincs – felelem –, otthon tartom az íróasztalfiókban.” „Sebaj – mondja –, megszerezzük.” Elkéri az irataimat, telefonál, öt perc múlva visszajön a PUK kóddal, betáplálja, a kocsi elindul. Az üvöltöző és rúgkapáló riasztót visszaszereli, PIN kódként az Aranybulla évszámát ajánlom, az indításgátlónak ez ellen nincs kifogása. A fél szerviz tudja már a szigorúan titkos PUK és PIN kódomat. Magam is simán megtudhattam volna, ha pánikmentesen felhívom azt a telefonszámot, ami a riasztó használati utasításának tetején áll. Pirossal, mint a pipacs. Csak hát a pánik… Sebaj! Eltelt fél nap, mehetünk haza. Minden működik. Látva, hogy a balhénak vége, Natasa elszunnyad az anyósülésen. Hazaérve szomszédunk, a helyi rendőrkapitány azzal fogad, hogy az általunk felkeresett szereldében szervizelt kocsik közül (mily kriminológiai rejtély) néhány egy-két héten belül eltűnik.A PIN kódot ezért gyorsan átprogramozom az Aranybulláról a mohácsi vészre. De mi lesz akkor, ha Pipacs bácsi megjegyezte a PUK kódomat? Én nem tudom.