Nagy magyarok (1.)

Úgy is mint magáníró, úgy is mint Jezovics örömmel hallgattam nemrég Konrád György bölcs, brummogó macihangját, amint a Károly-kereszt átvételekor bibliai mélységgel szólott az emberekhez, mondhatnám, Európához, magához az emberiséghez. Kevés ilyen emberünk van. Jó, hogy van. Aki talán magát az írói működést adta föl, áldozta föl a közért. Mondhatnánk, vállalta az általános leszerelést az Európai Unióba tartó menetelésünk előestéjén, midőn odanyilatkozott, hogy nem egyszerűen a maga személyére vonatkoztatja a megböcsülő érdemrendet, hanem azokra a szintén kitűnő csapattársaira, akikkel együtt, akikkel folyamatosan és vállvetve harcol azért a békéért, amelyet először a barna, majd a vörös fasizmus vett el Európától s imígy a magyar néptől is. Ritka böcsületű kijelentés. Szintén öröm olyan társaságban láthatni, mint maga Churchill, a nagy honvédő, Helmut Kohl, aki erőteljes és vastag kézzel kiemelte német népét a bűntudat és kisebbségi érzés – bár gazdag, de – mocsarából, beleértve Horn Gyulát is, akinek mozgékony helyzetfelismerő képessége és villámgyors cselekvőkészsége hozzájárult csakúgy a németség önmagával való leszámoló békességéhez, mint Európának az amerikai invázióval szembeni önbecsülő tartásához; mint olyas ember, aki kintről nézve, jőve, látva a berlini tudományos akadémián merészen ellensúlyozza a szokásos német kultúr- és gazdasági nyomulást.Ne feledjük, Konrád nem ma kezdte. Felidézhetjük a nemzetközileg eleinte bújtatott, Aczél által igen bölcsen és hallgatólagosan, diszkréten kezelt szerepét, amennyire ezt a fönnálló szocializmus okosan engedte, még vajmi egyéb anyagi lehetőséget is biztosítván arra, hogy eme küldetésébe bele ne bukjék se odakint, se idebent. Emlékszünk, Aczél mily okosan tartotta távol Konrádot a hősies hazajöveteltől, amidőn itt a durvább pártszervek méltatlankodtak az író európai, amerikai szereplései miatt, vállalva, hogy az akkori imperialista erőt képviselő, de mértéktartó s olykor pökhendi egyedet leügynöközzék.Magát az akkori Örkény Istvánt kérve meg, ha Párizsba megy, közölje Aczél kívánságát: nem volna szerencsés, ha mint buzgó antiszocialistát kezelnék a magyar határon, s esetleg csapdába ejtenék, amelyből maga Aczél sem biztos, hogy ki tudná húzni. Ne jöjjön a kritikus időben haza. Különben is, tekintse Európát szabad hazának, mint maga az emberiség, amit persze a durva kádáristák Magyarországon nem értenének meg.Örkény figyelmeztette is Konrádot: most ne! Lesz még egyszer ünnep a magyarnak. S az is hozzátartozik a konrádi képhez, hogy gyakran és erőteljesen kritizálta honlakosságunk viselkedésmódját, vagy biztatta a taxisblokádosokat már csak SZDSZ-es elkötelezettsége révén is; hogy Surányi antallos eltávolítása idején megszervezte a Demokratikus Chartát, amely hivatva volt az országot abban a kényes egyensúlyban tartani, amely egy Eliotnak is böcsületére vált volna, midőn az MDF munkáját különböző paktumokkal igyekeztek lehetetlenné tenni.Ha jól értelmezhető volt, úgy tetszett, mintha ezúttal nem is írói munkásságának ama részét érte volna a megtiszteltetés, amely magát az irodalmat, hanem inkább azt, amely a politikát illeti. S talán ez így is van rendjén, hiszen valószínűleg maga Konrád sem fogadná ily főhajtással a koronát, ha írósága vénás mivoltát hangsúlyoznák.És többek közt ez a böcsületes benne, hogy oly méltósággal foglalhatja el helyét az európai gondolkodók körében, amilyen valóban megilleti. Emlékezetem szerint sose hivatkozott olyan írói szerepre, amely őt nem illetné. Az a különös próza, amelyet művel, valóban a politikai irodalom legkülönb részei közé tartozik.A másik, amit Jezovics igen szívesen konstatált Konrád minden megnyilvánulásában – hiszen három esztendeig a nemzetközi PEN Klub elnöke is volt, ami, azt hiszem, igencsak megtisztelő, nemcsak reá, de a népre is, amelyet képvisel –, hogy csaknem minden esetben kiáll és kiállt bármely nép, különösen a magyar nép kisebbsége mellett, legyen az a Szent István-i értelemben befogadott idegen, tót, horvát, oláh vagy együtt betelepülő roma, tehát ily értelemben a gyengék, elesettek, nyomorultak mellett is akár, ami a többség természetes és egészséges korlátozásához vezet.Ezzel együtt Konrád mindig hangsúlyozza magyar voltát, sosem feledve szülőhazája földjét vagy helyzetét, se a kommunizmus, se a mostani kiskapitalizmus idején – szolidaritásban a környező és nem környező népekkel, különösen a forradalmi lengyellel. Bölcsen ítéli meg a saját és magyar népe sorsát. Pillanatra sem pellengérezve ki az itthon fonákságait oly módon, hogy kiárusítaná népét akármily nemzetközi vásáron, nem emlegeti, hogy ő becsomagolt bőrönddel idegenkednék a magyar hontól, mert ha így érezne, volna oly jellemes, hogy idehagyná inkább a szülőföldjét.A múltkor kis társaságban, Konrád békére, egyezségre szólító, keresztet köszönő szavait hallván, miszerint „a béke fönnmarad, és tartós lesz, ha a népek végig kitartanak mellette” Európában, kijelentette valaki: Konrád afféle huszadik századi Deák Ferenc, európai, békepárti bölcs és magyar.