Nincs titok a kínai kolóniában

A magyarországi kínai kolónia zsákutcája című cikksorozat, amely Margittai Gábor tollából a Magyar Nemzetben jelent meg, s amelynek fordítását újságom, a kínai nyelvű Budapest Hetilap júniusi számai közlik, nem csekély visszhangot váltott ki a kolóniában.Mióta Magyarországon bevándoroltak élnek, a magyar sajtóban nagyon ritkán jelentek meg pozitív hangvételű tudósítások a kínai kolóniáról. A Magyar Nemzet mostani kísérletéhez hasonló, a kolóniának szentelt jóakaratú tanulmány pedig, amely a kínaiak itteni létfeltételeit, társadalmi problémáit, fejlődésének irányát módszeresen vizsgálta és értékelte, először látott napvilágot.A kolónia szinte valamennyi tagja pozitívan értékelte ezt az írást. Általános vélemény, hogy fő mondandóját tekintve a cikk meglehetősen objektívan, lényegre törően mutatta be a kolónia valóságát. Ám általában úgy szokott lenni, hogy az ember nézőpontját a helyzete szabja meg, az ismeretek mélysége is eltérhet, mint ahogyan a vizsgálati módszerek is különbözhetnek, ezért aztán ugyanarról a dologról más és más vélemények alakulhatnak ki.Nem vagyunk a kínai kormány csápjaiA 90-es évek elején, amikor az első kínaiak megjelentek Magyarországon, csak állampolgárságuk kötötte őket Kínához, előrehaladási lehetőségeiket kutatva nem az anyaországi kormányzat diktálta feladatokat teljesítették, s a kormány sem nyújtott különösebb védelmet itt élő polgárainak. A kínai kormányzat (értve ezen a budapesti kínai nagykövetség 1996 előtti tevékenységét) csak meglehetősen korlátozottan vállalt felelősséget migránsaiért. Általában csak a lejárt útlevelek cseréjét, valamint a hazaküldendő, magyarról kínaira fordított okmányok hitelesítését és láttamozását végezték. A konzulátus még olyan ügyekben sem nyújtott segítséget, ha valakit elraboltak, kiraboltak, hivatalos közeg megsértette emberi jogait, kivéve, ha nem csupán a sértett kérte ezt, hanem a rendőrség is hivatalos eljárást indított. Szállóigévé vált az akkori követségi illetékes kijelentése: ilyesmi magánútlevéllel érkezőnek nem jár ki. Ám akkoriban az állami vállalatok szolgálati útlevéllel rendelkező munkatársai a kolóniának mindössze egy százalékát tették ki. Mindebből látható, hogy a kínaiak zömének a kínai kormányzattal való kapcsolata nem volt olyan szoros, mint ahogyan azt a cikk vonatkozó részei állítják.Az a becslés sem tükrözi a tényeket, hogy „az itteni kínai vállalkozások egyharmadát állami pénzekből hozzák létre”. Igaz, az itt kereskedők nagy részének otthon van gazdasági partnere, de ez vállalati, nem pedig kormányzati háttér. Ám mivel a kínai vállalatok piacot kerestek termékeiknek, meggondolatlanul áruhiteleket nyújtottak a magyarországi kínai kereskedőknek, ami azt eredményezte, hogy sok magyarországi kintlevőségük behajthatatlanná vált, elveszett. Ezért a kínai külkereskedelmi minisztérium 1996-ban hivatalos rendelkezésben tiltotta meg az állami vállalatoknak, hogy a magyar piacra hitelben szállítsanak. Ez is azt mutatja, hogy az itteni kínai kereskedők hazai gazdasági kapcsolatai szigorúan kereskedelmi jellegűek voltak.Egyszer egy magyar barátom felvetette, hogy a kínaiak vajon az otthoni kormányzat buzdítására települtek-e Magyarországra. Azt válaszoltam neki, lehetetlennek tartom, hogy ez így lenne. Azzal érveltem: 1. A magyarországi kínaiak között a fucsieniek és csöcsiangiak vannak a legtöbben, márpedig e két tartomány lakói kapnak a legnehezebben útlevelet, az ő esetükben a legkeményebbek az elbírálási feltételek. Világos, hogy az ottani illetékes hivatalok felsőbb szerveiktől kaptak utasítást, hogy korlátozzák a lakosság külföldre távozását. 2. Jóllehet Kínában nagy a demográfiai nyomás, de 1,3 milliárd fős népesség esetében néhány tízezer fő ide vagy oda nem számít.Kétségtelen, a kínai hazaszerető nép, de a külföldön élő kínaiak döntő többségének az égadta világon semmi szüksége arra, hogy a kínai kormányzat bármilyen szintű hivatalnokának kedvében járjon valamiféle politikai nyilatkozattal. Természetesen kivétel mindig akad. A kínai kolónián belül akadnak olyanok, akik a kolónia nevében gyakorta a politika területén akarnak kitűnni s ezzel illetékes otthoni szervek kegyeit megnyerni. Ám ezek a politikai mutatványok sok esetben a kolónia zömének ellenérzését váltják ki. Jóllehet, ahogyan Polonyi Péter úr a cikkben erről nyilatkozik, ezek az emberek Kínában bizonyos kereskedelmi célokat kívánnak elérni az említett eszközökkel, ám a kínai kereskedők döntő többsége ragaszkodik saját értékrendszeréhez – az őszinteséghez és ahhoz, hogy távol tartsa magát a politikától.Ellenvélemény a közbiztonsági helyzetrőlLétrejöttének első pillanatától fogva jelen vannak az erőszakos cselekmények, sőt gyilkosságok a magyarországi kínai kolóniában. Részleges adatok szerint több mint egy évtized alatt a gyilkosságok száma megközelítette a harmincat, vagyis évente a kolónia összlétszámának 1,4 ezrelékét érintette. Ez egy nem egészen húszezres kolónia esetében ijesztően magas arány. Ha ezt az arányt kivetítjük az egész magyar társadalomra, akkor 10 millió fős lakossággal számolva évi több mint 1400 emberölést jelentene. A sikerrel zárult nyomozások aránya igen alacsony, mivel az eltérő kulturális háttér és a nyelvi akadályok következtében a rendőrség a kínai bűncselekmények lehetséges okait, módszereit illetően tájékozatlan. Rendkívül igazságtalan körülményeket teremt a kínaiak számára, hogy ez a helyzet hosszú ideje nem változik. A kárvallott kínaiak vére is vér, nem pedig víz. Ahogyan a cikk is említi, minden évben a kínai holdújév ideje (az európai naptár februárjának tájéka) az életellenes bűncselekmények csúcspontja. Ám a kolónia tagjai jól emlékeznek rá, hogy 1999 holdújévének időszakában nem került sor gyilkosságra, rendkívül nyugodt volt a légkör. Meglehet, ez véletlenül történt így, lehetséges magyarázatként mégis azt kell elfogadnunk, hogy éppen ebben az időszakban tartózkodtak a kínai Interpol-központ tisztjei Magyarországon, segítve a magyar rendőrséget.A cikkben nyilatkozó Polonyi Péter úr azt mondja: „A Kínából importált rendőr sem jó megoldás, mert ők is benne élnek a népköztársaság állami hierarchiájában és korrupciójában; másfelől tovább csökkentenék a magyar ellenőrzést.” Gondolom, Polonyi Péter úr azért vélekedik így, mert nem tagja a magyarországi kínai kolóniának. Amíg a magyar rendőrség nem talál hatékonyabb módszert a kínai bűnelkövetők felderítésére, miért ne lehetne kínai rendőröket idehívni a kínai bűnözők megfékezésére? Mikor kerül végre napirendre az a kérdés, hogy a befogadó magyar társadalom gondoskodjon az itteni kínaiak életének biztonságáról? Miért hagyja, hogy csak folyjon a kínaiak vére?A kolónia démonizálásaMeggyőződésem, hogy a cikk elolvasása előtt még kolóniánk leggazdagabb fantáziával megáldott tagja sem gondolta volna, hogy a magyar társadalomban a félreértések és előítéletek következtében ilyen démonizált kép él. Különösen sajnálatos, hogy a kolónia számos tagja, köztük olyanok is, akik az elitjének nevezték ki magukat, szóban és írásban többször is azt mennydörögték, hogy a kínaiak belső ügyeit nem szabad a magyar társadalom elé teregetni, nehogy kedvezőtlen kép alakuljon ki rólunk. Sőt támadást intéztek azok ellen a kínai újságok ellen, amelyek az ő véleményükkel szembe mertek szegülni, el akarván hallgattatni ezeket az orgánumokat. Ám az „elitnek” ezek a képviselői tudtak-e bármit is tenni a kínai kolónia ilyesfajta démonizálása ellen? Melyik vád származik a magyarországi kínai sajtóból?A kulturális eltérések és a nyelvi érintkezés problémái a fő akadályai annak, hogy beilleszkedjünk a magyar társadalomba. Önmagunkba zárkózásunkkal tovább nehezítjük helyzetünket. A kolónia valódi arcát a befogadó társadalom tíz év alatt sem ismerte meg. Ezzel szemben a gyilkosságok és más negatívumok váltak a magyar társadalom rólunk alkotott képének forrásává. A kolónia problémáit legjobban ismerő magyar Kína-kutatók mindig is bírálták a befogadó társadalmat a kínaiakkal szemben táplált előítéleteik miatt, ösztönzve kormányzatukat, hogy becsülje meg a magyarországi kínaiakat.Tíz év keserves küzdelme után a magyarországi kínai kolónia számos képviselőjének az újrakezdés nehézségeivel kell szembenéznie. Jóllehet alapjában véve egyetértünk Margittai Gábor úr tárgyilagos elemzésével a kolónia gazdasági helyzetéről, de a belőle levont következtetéseit nem osztjuk egészen. Elismerjük, a mostanáig alkalmazott gazdálkodási rendszert nem lehet tovább fenntartani, efölött végleg eljárt az idő. Az eljövendő piacban e rendszer számos képviselője számára – meglehet – nem nyílik tér. Ám abban nem hiszünk, hogy a kínai termékek piaca is ellehetetlenülne. A kínai kereskedők rátermettsége és hagyományos kitartása, a piac kiszélesedése, az EU keleti bővítése, Kína WTO-ba történő belépése után, a Kínában előállított exporttermékek választékának szüntelen bővülése, minőségi javulása, áraik versenyképessége következtében nincs okunk arra, hogy borúlátóan ítéljük meg a kínai termékek keresletét a kelet-európai piacon. S amíg a kínai áruk eladhatók Magyarországon, addig a magyarországi kínai kolónia fennmaradása is magától értetődő. Lehet, hogy a gazdálkodási rendszer vágányátállításához sokan nem tudnak majd alkalmazkodni, de bármikor új emberek állhatnak a helyükre.Ezért „a magyarországi kínai kolónia zsákutcájának” jelenségére legszívesebben a buddhizmusból kölcsönzött újjászületés kifejezést használnám. Ez a zsákutca ugyanis a kolónia új létformájának előhírnöke...