Ökumenikus közeledés

Tudatosítani kell, hogy a Krisztus utáni első évezredben a keleti és a nyugati egyház dogmatikai tanítása egységes volt. Következésképpen az alapvető teológiánknak közös bibliai gyökerei vannak, ami a két egyház tanításbéli egységét megteremtő folyamat kiindulópontja lehet. Ez tehát a dogmatikai egység megteremtésének nagyon jó bázisa – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában I. Bartolomaios konstantinápolyi egyetemes pátriárka, az ortodoxia első számú egyházi vezetője.Konstantinápolyi pátriárka korábban még sohasem látogatott Magyarországra, ön pedig a közelmúltban már harmadik alkalommal jött el hozzánk. Mindez a Magyar Katolikus Püspöki Karnak, a magyar kormány egyházdiplomáciai törekvéseinek vagy valami másnak köszönhető?– Sok minden indokolta a legutóbbi látogatásunkat. Egyrészt a magyar kormány és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem meghívására érkeztünk Magyarországra, másrészt fel kívántuk keresni az itteni híveinket. Magyarország és a konstantinápolyi patriarkátus közötti kapcsolatok évezredes múltra nyúlnak vissza. Emlékeztetni szeretnénk arra, hogy a kereszténység magyarországi felvételéhez a patriarchátus is jelentősen hozzájárult. Az utóbbi évek során mutatott szeretetünk és az a törekvésünk, hogy a keresztények közötti megbékélést és közeledést elősegítsük, szintén nagyban hozzájárult ahhoz, hogy látogatást tettünk az önök szép és vendégszerető országában.– Hogyan értékeli magyarországi látogatását?– Magyarországi látogatásunk tovább erősítette a magyar nép és a konstantinápolyi ortodox egyház, továbbá a különböző felekezetek közötti jó viszonyt. Kapcsolatunknak ez a fejlődése abban a párbeszédben is jelentős sikernek mondható, amely a keresztények közötti kölcsönös megértést szolgálja.– Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkára szerint Magyarország alkalmas arra, hogy hídszerepet vállaljon Kelet és Nyugat között. Véleménye szerint be tudjuk tölteni ezt a feladatot?– Magyarország természetesen be tudja tölteni ezt a feladatát, amelyet napjainkban mi történelmi szükségszerűségnek is tartunk. Véleményünk szerint a Kelet és Nyugat közötti közeledés kapcsán nemcsak egy, hanem sok, egymás mellett felépített hídra van szükség. Ezeket a hidakat nemcsak az egyházak között, hanem a társadalom egyéb területén is fel kell építeni azért, hogy átíveljék a sok évszázados távolságot, és a lelki, szellemi közeledés nem anyagi természetű útjai is megnyíljanak. Véleményünk szerint Magyarországnak nagy hagyománya van a népek és a vallások közötti békés együttműködés területén, következésképpen képesnek tartjuk erre a feladatra. Az önök országa földrajzi adottságánál fogva is alkalmas arra, hogy betöltse ezt a hídszerepet.– Mi a véleménye a magyar kormányzatnak arról az egyházdiplomáciai törekvéséről, hogy közvetíteni kíván Kelet és Nyugat között?– Valóban, tapasztaltuk, hogy a magyar kormányban megvan ez a törekvés, s ezt nagyon dicséretesnek tartjuk.– Ezt a hídszerepet erősíti II. Alekszij moszkvai pátriárka magyarországi meghívása is?– Minden jó szándékú látogatás erősíti azt a folyamatot, hogy a megbékélés, a tolerancia szellemében meg tudjon valósulni az előbb említett hídépítés.– Mennyire egységes a keleti egyház, hiszen ismert, hogy bizonyos feszültségek vannak a konstantinápolyi és a moszkvai patriarkátus között.– Az ortodox egyház egységéről nem szervezeti, hanem lelki értelemben lehet beszélni, hiszen nincsen központi, irányító szervezete. A konstantinápolyi egyetemes patriarkátus a helyi nemzeti egyházak tevékenységét koordinálva szolgálja ezt az egységet. Éppen ezért nem lehet a Vatikán mintájára megítélni az ortodoxia helyzetét. A helyi egyházakat ugyanis a hitbeli, a liturgikus közösségben megélt egység köti öszsze. A fő kérdéseket pedig a zsinati szellem alapján a szinóduson vitatjuk meg. A helyi ortodox egyházak között néha felmerülő vitás kérdések nem tudják ezt az egységet megbontani. Az eltérő álláspontok tárgyalásokkal idővel mindig rendeződnek. Annak ellenére ez a véleményünk, hogy néha úgy tűnik: a tárgyalások bizonyos pontokban megakadnak és a megegyezés lehetősége szinte reménytelen messzeségbe kerül. A konstantinápolyi és a moszkvai patriarkátus közötti feszültségek megjelenítése és ezeknek szubjektív szempontok alapján történő értelmezése téves képzetek levonásához vezethet. Példaként szeretnénk említeni az észtországi helyzetet, melynek kapcsán sok, egymásnak is ellentmondó információ látott napvilágot. Az észtországi ortodoxia ugyanis egyházjogi értelemben egészen a szovjet időkig a konstantinápolyi patriarkátushoz tartozott. Ezt követően a moszkvai patriarkátus Észtországra is kiterjesztette a fennhatóságát. A Szovjetunió felbomlása után az észtországi ortodoxia egyházi főhatóságának hovatartozása egy ideig rendezetlen volt. Ezt a kérdést is közös megegyezés alapján oldottuk meg. A rendezés fő vonalai baráti megbeszélések és tárgyalások alapján 1996-ra rajzolódtak ki. Észtországban az egyházi vagyon területén továbbra is maradtak megoldatlan kérdések, de ezeket már nem a moszkvai patriarkátussal, hanem az állami szervekkel kell megoldanunk, amelyek nehézkessége miatt nem tudtuk eddig lezárni az ügyet.– Mi a véleménye II. János Pál pápa görögországi látogatásáról?– Ezt egy olyan zarándokútnak tekintjük, amelyen korunkban mindenki részt vehet, ebben senkit nem lehet korlátozni. II. János Pál pápa görögországi zarándokútját tehát nem szabad csupán azért gyanakvással vagy előítélettel szemlélni, mert ő egy magas rangú egyházi személy.– A közelmúltban felszólította a Görögországban élő ortodox egyházi méltóságokat, hogy tartózkodjanak a pápát bíráló megjegyzésektől. Ilyen mély még mindig a két egyház közötti szakadék?– Pontosítani kell a kérdését: nem arra szólítottuk fel a görögországi egyházi méltóságokat, hogy tartózkodjanak a kritikáktól, hanem arra, hogy ne fejtsenek ki ellenséges véleményt. A különböző felekezetű emberek között ugyanis az építő jellegű kritikáknak feltétlenül hasznos szerepük van, hiszen azok is az igazság keresését szolgálják. Az ellenséges szemléletű, harcos megjegyzések kora azonban lejárt. Ezt nem tartjuk hasznos dolognak, hiszen csak a szívbeli indulatokat fokozza és megakadályozza az objektivitást. Az ortodox és a katolikus egyház közötti különbségeket nyugodt, békés szándékkal kell szemlélni. Ha ezt tesszük, akkor a magatartásunk jelentős haszonnal járhat. Nagyon vigasztalónak tartom, hogy ez a szellem a római katolikus egyházban is fokozatosan erősödik és érik, azokon a területeken is, amelyek az ortodoxok által elfogadhatatlanok. Ilyen, számunkra elfogadhatatlan dolognak tartjuk például a pápai primátus tanát és a Szentlélek eredetéről vallott dogmatikai elveiket.– A keleti egyház fejeként hajlandó találkozni a nyugati egyház fejével, II. János Pál pápával?– Egy szükséges pontosítást szeretnénk tenni. Nem az ortodox egyház feje, hanem az egyetemes patriarkája vagyunk, aki az egymással egyenlő ortodox főpapok sorában az első. A görögországi ortodox egyház zsinati elnöke Christodulos athéni érsek őboldogsága, aki egész Görögország érseke is, már találkozott II. János Pál pápával. Mi is találkoztunk korábban a pápával, amire szükség esetén a jövőben is készek vagyunk.– Hogyan látja a kereszténység jövőjét?– A kereszténység jövője kétféleképpen szemlélhető. Az első esetben a kereszténységet történelmi valóságként kell kezelni, a másodikban pedig Krisztus misztikus testének. Véleményünk szerint a kereszténységnek, mint történelmi valóságnak fel kell számolnia az ellenségeskedő, harcos, evilági mentalitását és mindenben Krisztus szavait kell követnie. Az is igaz, hogy ebben a világban az igazi kereszténység a megfeszíttetést és az üldöztetést sem tudja elkerülni. A világot meghódító győzelem ugyanis a keresztény hitre utal és nem Isten valamilyen utópisztikus evilági országának megszerzésére vonatkozik. Isten országát azokban a szívekben kell felépíteni, amelyek Krisztust szeretni tudják. Valamennyien hivatalosak vagyunk ebbe az országba, de senkit sem lehet kényszeríteni arra, hogy ide belépjen. Az emberiség egyik része egészen a végidőkig a világ szeretetét, míg a másik része Krisztus szeretetét fogja előnyben részesíteni. Krisztus győzelme ennek ellenére olyan befejezett ténynek mondható, amely elsősorban a halál legyőzésében és azoknak a kapuknak a ledöntésében mutatkozik meg, amelyek megakadályozták, hogy az ember bejusson az Isten országába. Ezek a kapuk Krisztusban megnyíltak és már senki sem tudja őket újra visszazárni. Ebből a szempontból a kereszténység lelki értelemben vett jövője biztosított, az legyőzhetetlen és örömet adó. Olyan szabadságot ad az embernek, amely már elvehetetlen, és amely sokakat elvezet ehhez az egyetlen, valódi kapuhoz. Nem egy világi győzelem kivívásáról van tehát szó, hanem egy szívbeli győzelemről, amely az isteni igazságosságot eleveníti meg. Ehhez a győzelemhez pedig a megbocsátás, a szeretet és azok a lelki erőt igénylő dolgok szükségesek, amelyek általában hiányoznak a világból. Az igazi kereszténység tehát nem az evilági hatalom megszerzéséért küzd, hanem sajátos céljáért: azért, hogy a világ hatalmasságaival ellentétben az emberi szíveket az evilági szenvedélyek rabságából felszabadítsa. Ebből a nézőpontból nézve az igazi kereszténység csak a szívükben győztesek és szabadok mozgalmaként maradhat fenn. Világossá szeretném tenni, hogy az ortodox egyház nem egy világgyőzelemre vágyó szervezet, hiszen a szívek ilyen értelemben vett meghódítására törekszik.– Hogyan ítéli meg az ökumené lehetőségét?– Megvannak az egymás megismerésének, a megbocsátásnak, a békés tárgyalásoknak és a Krisztusban lévő igazság és egység keresésének lehetőségei. Az egyes egyházak bezártsága és elszigeteltsége azonban szinte áthatolhatatlan falként veszi mindezt körül, ami nem segíti elő ennek az igazságnak a megtalálását. Aki viszont az igazság kiderítésére törekszik, annak nem kell félnie attól, hogy kapcsolatot létesítsen a tőle eltérő hitet vallókkal.– Meddig mehet el az ökumenikus folyamat? Elképzelhetőnek tartja például azt, hogy a kereszténység két nagy ága, Kelet és Nyugat idővel újra egymásra találhat?– Az ökumenikus mozgalomnak a Krisztus személyében lévő önzetlen, félelem nélküli szeretetre kell alapulnia. Arra, amelyet maga Krisztus mutatott meg számunkra. Nem hozhat jó termést, ha ettől eltérő célokat tűz ki maga elé. Ha az ökumenikus folyamat résztvevői kitartóan és kellő alázattal keresik a Krisztusban lévő igazságot, akkor azt meg is tudják találni. Ha pedig azt mindannyian elsajátítjuk, akkor a keleti és a nyugati egyház közötti egység is biztosan megvalósul.– Ha bekövetkezne ez az egymásra találás, akkor azt milyen szervezeti formában és teológiai tanok mentén tudná elképzelni?– Tudatosítani kell, hogy a Krisztus utáni első évezredben a keleti és a nyugati egyház dogmatikai tanítása egységes volt. Következésképpen az alapvető teológiánknak közös bibliai gyökerei vannak, ami a két egyház tanításbéli egységét megteremtő folyamat kiindulópontja lehet. Ez tehát a dogmatikai egység megteremtésének nagyon jó bázisa. Ami a kérdés szervezeti részét illeti: az szintén megvalósulhat az apostoli eredetű zsinati szervezetben, amely az első évezredben működött. A pápai hatalomnak az egész egyházra való kiterjesztését Keleten sohasem fogadták el, ezért erről a jövőben még tanácskozni kell.