Patina és politika

A Monarchia idején kiépített Szovátafürdő a későbbiekben Románia egyik legkedveltebb üdülőtelepe volt. A rendszerváltás után azonbanelmaradtak a várt befektetések, a szállodák bérlőinek csak a gyors haszon volt a fontos. Pár napja – a román nacionalisták meghökkenésére – magyar tulajdonba került a fürdő és a szállodák nagyobb része. A birtokba kerülés azonban nem egyszerű.A zömében feketemunkából élő „turistákat” fuvarozó autóbusz tizenkét órát zötykölődik a Népstadiontól Szovátáig, gépkocsival – ha nem féltjük a lengéscsillapítókat a kátyúktól – kilenc óra alatt jutunk el a magyar fővárosból az Erdélyi-medence keleti részén fekvő fürdővároskáig.A Görgényi-havasok lábánál megbújó helység a Sóvidék legnagyobb települése a maga tizenkétezres lélekszámával. Az itt élők száma nyáron megsokszorozódik, mert annak ellenére, hogy a változások után elmaradtak a külföldi turisták, a júniustól augusztus végéig tartó szezonban százötvenezer ember pihen a környék nyilvántartott szálláshelyein.A dombok közé szorult városka ötszázhúsz méterrel a tengerszint fölött fekszik. Régóta járnak ide a gyógyulni vágyók – 1882-es fürdőkönyvében már kétszáztizennégy személyt találunk, akik a Géra melletti tóban kerestek enyhülést reumás panaszaikra. A település lakói akkor még nem tudták, hogy a fényes jövőt nem ezek a sós vizű gödrök jelentik, hanem Illyés Lajos uram pórul járt kaszálója, amely alatt korábban is döngött a föld. Aztán 1875 nyarán egy hatalmas égiháború után beszakadt a rét, a Cseresznyés-hegy egyik oldala megcsúszott, s mire a gazda kiment a szénáját megforgatni, a két kis patak tóvá változtatta a rétet.A kiterített medvebőrre emlékeztető forma miatt Medve-tónak keresztelt új képződmény világritkaság: a felszíne gyakorlatilag édesvizű, két méter mélységben azonban már harmincszázalékos sótartalmat mérnek. Nyáron úgy viselkedik, mint egy hatalmas hőtároló: a nap felmelegíti a sűrűbb mélységet is, a felszín viszont nem engedi szökni a hőt. Aki úszott benne, tanúsíthatja, mekkora élmény úgy lebegni az édes-sós lében, hogy az ember felsőteste kellemes hűsben ázik, a lába pedig forró vizet tapos.A fürdőváros a tó kialakulása után kezdett kiépülni (az alsó fürdőt, a Gérát 1970-ben tönkretette az árvíz). A csodás szépségű völgyben gombamód épültek a villák, a hely hamar a Monarchia egyik kedvelt fürdőhelye lett. Kilencszázegyben már hivatalosan is gyógyfürdő minősítést kapott – női betegségeket és reumás végtagokat kezeltettek itt a századforduló polgárai.Bár az első világháború sok kárt tett benne minden értelemben, az új román világban tovább épültek a villák, sétálóutcák és fürdőkabinok. (Ady is igen megkedvelte a települést, ám ő gyaníthatóan nem a kezelés kedvéért, hanem a magukat kezeltető hölgyek miatt fordult meg gyakran a településen.)A negyvenöt utáni új kor határozott lépésekkel kezdődött: államosítottak minden turisztikai szempontból hasznos ingatlant. Az állami tulajdonú Szovátai Fürdővállalat Rt. lassan, de biztosan haladt a Bukarest által kijelölt úton. A nyolcvanas évek elejére sikerült majd az összes szállodaigazgatót, vendéglőfőnököt, villavezetőt „megbízható” románra cserélni. A hetvenes évek közepén épült négy új szálloda a szocreál jegyében: a szakszervezetek és az egészségbiztosító által beutalt helyi polgárok mellett sok finn, holland, német és izraeli gyógyturista választotta a számára olcsó, ám hatékony kezelést. Az iszappakolás, a különféle sósfürdők és más kúrák olyan hatékonyak voltak a meddőség kezelésében (no meg a helybéli ivarérett férfilakosság az ismerkedésben), hogy Romániában elterjedt egy versike, amely magyarul valahogy így hangzik: „Vígy el, anyám, Szovátára, hadd ismerjek az apámra!”A változások előtt nagy ünnepséggel köszöntötték a városba települt ezredik románt – a helyiek szerint soha nem voltak annyian –, ám a forradalom után újra hat százalék körülire csökkent az arányuk. A polgármester azóta magyar, de az állami cégek zöme maradt a régi vezetőkkel, s a szállodákat is nekik vagy bukaresti vállalkozóknak sikerült gyanús körülmények között, meglepően olcsón kibérelniük.A kilencvenes években megállt az élet Szovátán: a modern kezelési központ felújítása pénzhiány miatt félbeszakadt, a szállodákon a két csillag a szobaberendezéssel együtt kopott el, mert a bérlőket a befektetés helyett csak a profit érdekelte.Ha ma elindulunk a fürdőtelep sétálóutcáján a századfordulós villák között, azt tapasztaljuk, igencsak megkopott a patina. Itt-ott még látszanak a hajdani dicsőség nyomai, de erősebb a kólareklámba bújtatott nyomorúságos jelen – rég bezárt a mozi, a körhinta hattyúiról lekopott a festék, a tó melletti fényképezkedéshez használt kitömött medve a szőrét hullatja.A városka peremén azonban már jelen vannak az új idők új emberei: északon egy holland nyitott európai színvonalú, jól menő panziót és vendéglőt, a Teleki Oktatási Központ pedig az évek során az anyaországtól kapott közel százmillió forintnyi támogatásnak köszönhetően válhatott sok ezer határon túli és anyaországi pedagógus és diák igényes oktató- és továbbképző központjává. És hogy ne feledjük, a Balkán közelében járunk, említsük meg a jó szándékú, ám nem eléggé éber magyarországi nagyvállalat tévedését, amelynek félmillió dollárja bánja, hogy túlságosan is élelmes strómannal akar az egyik szálloda és vendéglő tulajdonosa lenni.A helybelieket azonban sokkal inkább foglalkoztatják az újabb fejlemények. Pár napja felpezsdülni látszik az élet a sóvidéki településen. A hír szenzációként hatott a lakosokra: többségében magyar tulajdonban levő részvénytársaság nyerte az Állami Vagyonalap által kiírt pályázatot, és jutott a Szovátai Fürdővállalat Rt. nyolcvankét százalékos részvénycsomagjának birtokába. A kiírásra négyen jelentkeztek, s nagy meglepetésre a magyar többségű Salina Invest Rt. lett a befutó. A vételár nem publikus, ám úgy tudjuk, kétmillió dollárba került a négy szállodát, több tucat villát és vendéglőt, valamint két kezelőbázist magában foglaló társaság. Várady Zoltán, a Salina Invest Rt. részvényeinek harmadát birtokló magyar Corvinus Rt. vezérigazgatója szerint az elkövetkező években további ötmillió dollárnyi befektetésre van szükség ahhoz, hogy a kezelőközpontba és az ötszáznegyven szállodai szobába visszacsalogassák a fizetőképes külföldi turistákat.Bartha András, a kezelőközpont igazgató főorvosa (a bukaresti központú szakintézmény a fürdővállalattal mellérendelt viszonyban van, feladata a kezelés szakmai lebonyolítása) szerint jelenleg ötszázhúsz beutaltjuk van, zömükben meddőségi, krónikus nőgyógyászati és mozgásszervi panaszokkal. A tizennyolc napos kezelés átmenet a járóbeteg-rendelés és a szanatóriumi kezelési forma között; a rászorulók szállodában laknak és étkeznek, minden költségüket az egészségbiztosító fizeti. Külföldieknek a tizennyolc nap negyvenezer forintba kerül, és külön kell fizetni a kezelésért (negyven javallott egy kúra alatt, darabja egy dollár).Kelet-Európában kevés helyen foglalkoznak olyan jellegű gyógyítással, mint Szovátán. A főszezonban két műszakban kétezer embert képesek ellátni, de ha elkészül az új bázis, ez a szám megduplázható. A doktor örül a magyarországi befektetőnek, azt reméli tőle, hogy tízévnyi pangás után végre történik valami jó is a fürdővállalattal.A magánosítás azonban nem ment egyszerűen. Három szálloda ugyanis haszonbérlők kezében van, akik minden követ megmozgattak bérlői joguk végtelenítése érdekében. A nyertes pályázó rt. vezetősége úgy vélekedik, a bérlők semmiféle jogcímmel nem rendelkeznek, s ha nem sikerül civilizált körülmények között, megegyezéssel kirakni őket, akkor perre mennek. Ebben azonban már megelőzték őket, hiszen az Alunis szálloda bérlője immár másodszor kérelmezte a marosvásárhelyi táblabíróságon a magánosítás felfüggesztését. Május huszonharmadikán igazat adott neki egy bíró (a táblabíróság elnöke, Artenie Cordos ezt a Krónika című újságból tudta meg), ám a román privatizációs hatóság a döntés ellenére úgy véli, hogy a május tizennyolcadikán aláírt adásvételi szerződés nem forog veszélyben, és fellebbezni fognak. A fő hivatkozási alap az, hogy senki nem állíthat le egy olyan folyamatot, amely már lezárult. A balkáni ingyencirkuszhoz egymásnak ellentmondó kormányrendeletek biztosítják a muníciót: az egyik szerint a bérlőnek lehetőséget kell nyújtani a bérlemény lízingelésére, a másik rendelet (ez sürgősségi, és később adták ki) pedig azt mondja, hogy a turisztikai társaságokat gyorsan magánkézbe kell adni, ezért minden korábbi rendelkezést érvénytelenítenek.Az új tulajdonos jogi képviselője mindenképpen gyakori vendég lesz a román bíróságokon, mert a csomagban kapott villák közül húsz esetében jelenleg is kárpótlási per folyik az örökösökkel. Tizennégyet már visszaadtak az egykori tulajdonosoknak (vagy azok örököseinek), ám olyan is akad, amelyért nem jelentkezett senki. Fülöp Lajos, a fürdővállalat igazgatója szerint az 1880 és 1920 között épült villákban kétezer-kétszáz embert tudtak fogadni, a négy szállóban pedig ezeregyszáz ágy van. A felújítandó kezelési központot – ha nem lesz hiány a pénzben – öt hónapnyi munkával teljesen rendbe lehet hozni, és attól a pillanattól újra jó szívvel várhatják az igényes külföldi turistákat. A strandokkal nincs gond, a Medve-tó partján lévőt meleg nyári napokon háromezren is meglátogatják.A város nemrég megválasztott polgármesterét az RMDSZ szerepét átvevő fiatalok juttatták székébe. A fiatal, sikeres vállalkozó nem azt tartja a legfontosabb eredménynek, hogy a vállalat magyar kézbe került, hanem azt, hogy most már van gazdája.– Végre lehet stratégiája a városnak – örvendezik Péter Ferenc, aki a korábbi bérlőkkel nemigen tudott szót érteni, mert azok mindig csak egy esztendőben gondolkodtak. – Ha komoly a befektetési szándék – kommentálja a városvezető az ötmillió dolláros befektetési elképzeléseket –, akkor minden segítséget megadunk hozzá. Sok a tennivalónk, a szállodák és a kezelési központ mellett az egész város új életre kelhet, ha sikerül visszacsalogatni a pénzes külföldieket.Helyi és moldovai turistákból ma sincs hiány – a nyári szezonban közülük százötvenezernél is többet várnak a városkába. Ám a sóvidéki piacokon, üzletekben és postákon manapság a magyar befektető a fő téma. Az emberek örülnek, az idősebbek a negyvenes évekbeli boldog időket emlegetik, a fiatalabbak pedig kis Svájcot álmodnak a dombok közé. Két sípálya már van hozzá, a csak nyáron üzemelő diszkók és játékbarlangok mellé kulturált szórakozóhelyeket, turistacsalogató rendezvényeket várnak, ahol munkát és kikapcsolódást egyaránt találhatnak a helyiek.Ám még mindig sokan tartják korainak az ünneplést. Óvatosságuk évtizedes tapasztalat eredménye, amelynek birtokában az egyik idős úr így fogalmazta meg aggodalmát: „Csak akkor hiszem el a változást, amikor látom, hogy az eddigi bérlők csomagolnak.”