Tory vezetőválasztás

Új vezetőre van szükségük a június 7-i választáson lehengerelt toryknak. William Hague nem várta meg, amíg utoléri a legyőzött brit konzervatív vezetők sorsa, és annak rendje és módja szerint kiteszik a szűrét: már az eredményhirdetés utáni órákban lemondott. Miután mindenki tudta, hogy a toryk csak veszíthetnek, az utódlási harc – egyelőre csak leplezett, udvarias formában – már hetekkel a választás előtt megindult. Mire Hague lemondása lehetővé tette a nyílt fellépést, már nagyjából ki is alakult a mezőny. Aki esetleg nem tudta, kik az „éllovasok”, az hamarosan kibogozhatta abból, hogy kik voltak azok, akik a médiában fogadkoztak, hogy lojálisak Hague-hez, aki remek vezető, eszük ágában sincs leváltani. A megszólaltak egytől egyig pályáztak a vezetői tisztségre.Amióta Michael Portillo több mint három évvel 1997-es bukása után egy pótválasztáson visszakerült az alsóházba, mindenki tudta, hogy Hague vetélytársa. Noha mint árnyék-pénzügyminiszter semmiben sem tért el a Hague által megszabott pártpolitikától, és minden megnyilatkozásában lojális volt a vezetőhöz, világos volt, hogy ő akar a következő miniszterelnök lenni, mármint a következő konzervatív miniszterelnök, amikor majd eléggé kimerül a munkáspárti kormány ahhoz, hogy le lehessen győzni.Michael Portillo minden jel szerint favorit a versenyben. Amikor – sokak szerint meggondolatlanul, vagy az esetleges későbbi „lelepleződést” elkerülendő – nyilvánosan beszélt arról, hogy egyetemista korában rövid ideig belekóstolt a homoszexualitásba, a közvélemény-kutatás azt mutatta ki, hogy ez a potenciális szavazótábornak mindössze 13 százalékát fordította el tőle és a Konzervatív Párttól. Portillo sorsa azonban egyelőre nem az egész választótestület, hanem a toryk kezében van. A Major-kormány harcias, thatcherista hadügyminisztere helyébe lépő megértő, tág látókörű, faji, etnikai, szexuális orientációbeli különbségekre való tekintet nélkül az egész brit lakosságot keblére ölelő államférfi nem feltétlenül a brit konzervatívok eszményi vezetője.Akik szigorúbb mércével mérnek, könnyen a párt éles nyelvű, gyakran felfortyanó, társadalmi és erkölcsi normák tekintetében erősen konzervatív árnyék-belügyminiszterére, Ann Widdicombe-ra adhatják le voksukat. Miután pedig Portillo ellenzi az ország belépését az eurózónába, alighanem meggyűlik a baja a lelkesen euróorientációjú Kenneth Clark követőivel. A jelenlegi árnyékkormány tagjainak többsége Portillo igényét támogatja. A párton belüli választás döntőbírája azonban az úgynevezett 1922-es Bizottság, a főtisztséget nem viselő tory parlamenti képviselők csoportjának az elnöke. Őt csak a következő hetekben választják meg, és ez jelentős mértékben kihat a vetélkedés kimenetelére is.