Üres a tánciskola

„A valaha élt legtehetségesebb magyar futballista” – sokan így aposztrofálják az ötödik ikszhez közeledő Törőcsik Andrást, az Újpest és számos NB I-es élcsapat egykori sztárját. Manapság csak az öregfiúk meccsein „táncol”. Komoly ellenfelei sem a pályán „találták meg”, hanem az alkohollal viaskodott a legtöbbet. Ma a futball helyetta kártyaasztalnál szereti tölteni az időt.– Néha még mindig beindulsz?– Igen. Valami bekattan.– Az első fröccs ízlett?– Szerintem senkinek nem ízlik. A hatása volt izgató. Gátlásos vagyok, de egy-kettő után a csajokkal is sokkal könnyebben szót értettem.– Hogyan élted meg azt, hogy az utcán vagy a szórakozóhelyeken mindenki téged ajnározott?– Azt hiszem, úgyanúgy, mint bárki más. Kezdetben nagyon imponált, aztán egyre terhesebbé vált. Nem érdekelt, ki mit mond. Ott éreztem jól magam, ahol éppen voltam. Nem bújtam el. Sokaknak ez persze nem tetszett. De a többiek ezért szerettek. Amúgy sose kedveltem a felhajtást. Tisztában voltam vele, hogy olyan történetek kerekednek, amelyeknek a fele sem igaz.– Régen a Tromos-pályára jártál fröccsözni. Igaz az, hogy egy négyzetméter fröccsöt rendeltél ki, és közben dekázgattál, így kápráztatva el a közönséget?– Nem. Együtt a kettő nem ment. Az emberek szeretik felfújni a történeteket.– Az egyik újságban azt találtad mondani, hogy másnaposan ment legjobban a játék.– Volt ilyen, de ki tudtam aludni magam. Két nappal a meccs előtt – ezt megtanultam az öregektől – nem szabad inni, mert akkor tényleg kijön a fáradtság.– Ma már nem vagy aktív. Mivel pótolod a labdahiányt?– Semmivel. Rossz a derekam, nem tudok jól mozogni. Olykor uszodába megyek. Lehet, hogy majd meg kell műteni a csípőízületem, de még nem fáj annyira, hogy kés alá kelljen feküdnöm.– Az öregfiúkmeccseken néha még játszol.– Persze. Szépen, öregesen. Ott a harmadik félidő a jó. Társaság, kaja, pia. Sokat járunk vidékre, az nagyon kellemes. Bár most már ott se az igazi, mert mindig húsz évvel fiatalabbakból álló csapatot állítanak ki.– Most mivel foglalkozol?– Írogatok a Sztársportba, és elvégeztem az UEFA B-licencet adó edzői tanfolyamát. Gyerekekkel és az utánpótlással szeretnék foglalkozni, ehhez érzek magamban pedagógiai érzéket. Egy évet már voltam a BVSC serdülő kettesnél, az is hasznos volt.– A fiad, Attila szintén kergeti a labdát. Hogy halad?– Most a serdülő egyben van Újpesten, tehetségesnek tartom, és szereti csinálni. Az edzői gárda is megfelelő.– Ha már az edzőknél tartunk, Farkas Józsi bácsi legendás tréner volt.– Egyben szigorú, és azzal büntetett, ami a legjobban fájt: nem mehettem le edzeni. De ma is nagyon jóban vagyunk, ő fedezett fel 1965-ben, amikor még voltak amolyan toborzók. Volt két grund, de ma már nem is látsz gyerekeket focizni az utcán.– Ez minek tudható be?– A kor változik. A mi gyerekkorunkban nem volt sok választási lehetőség. Vagy a foci, vagy a mozi. Kosárlabdáról például szó sem lehetett. A hollandok ugyanakkor tőlünk vették át a példát, hogy a nagy focipályát korosztályoknak megfelelően felosztották.– Neked ki volt a példaképed?– Itthon Albert Flóri, Göröcs, a külföldiek közül Cruyff. Ő rengeteget tett hozzá a támadójáték szépségéhez.– Min múlott, hogy te nem lettél Maradona?– A közeg. Ez nagyon sokat számít. A tehetség megvolt. A hozzállás is. Huszonkét évesen kijutottam a világbajnokságra, ami balul sült el.– Régebben azt mondtad, hogy a bíró mindig mosolygott, mikor ellenünk ítélt.– Nagy csalás volt. Ez mára egyértelműen kiderült. Ezt Arend Haan, a vílághírű holland játékos is alátámasztotta. Az argentinok második meccse a franciák ellen – az is bunda volt. Utána aztán jól játszottak az argentinok. A magyar–argentin meccs után – amin engem és Nyilasit kiállítottak – egy évre elmeszeltek. ’79-ben ugyan meghívtak a világválogatottba (közvetlen a mérkőzés előtt autóbalesetet szenvedett egy 500-as Fiattal, emiatt nem jutott ki – A szerk.), ha ez összejött volna, biztos, hogy el tudtam volna menni egy nagycsapatba. Sőt aki a világválogatott meccsét szervezte, helyemre Bonieket hívta meg, aki később sztár lett. Itthon mindent elértem.– Aztán jött Franciaország.– Harmincévesen kerültem ki a másodosztályú Montpellier-hez. Magánéleti problémáim is voltak, de tulajdonképpen a pénz miatt mentem ki. Ez már nem játszott különösebben szerepet a pályfutásomban. Idősnek számítottam. Egyébként a kondíciót kamaszkorban kell megszerezni. Én jó időben és a jó helyen voltam, Mezey Gyuri bácsi keze alatt 16–19 éves koromban megkaptam a fizikális alapokat.– De ma is vannak 35–36 éves játékosok az európai élvonalban.– Azok ott nőttek fel. Fizikailag sem bírtam volna igazán. Harminc fölött egy focistának minden nap ajándék. A maiak azért szerencsésebbek, mert bármikor kimehetnek, nincs korhatárhoz kötött „engedély”.– Kinn találkoztál Millával, aki furcsán viselkedett veled.– Leidegenezett. Ettől függetlenül nagy futballista. Ő kameruni, a született franciák nem foglalkoztak azzal, honnan jöttél.– Ma látsz itthon hozzátok hasonló tehetséget?– Nemigen. De az biztos, hogy a hasonló képességű gyerekekből kint lesz valaki. Nálunk hiányzik az önbizalom.– Benned volt?– Előfordult, hogy megszeppentem, bár az más érzés, mint ami a maiaknál tapasztalható.– Milyen érzés volt, amikor a ’78-as vb után elmeszeltek?– Tulajdonképpen jól jött. Megerősödtem lelkileg. Egy marhaság miatt háromszor büntettek: pénzbírságra ítélt az MLSZ, a FIFA eltiltott egy meccstől, majd egy év „szilencium” következett. Bennem kialakult egyfajta dac, hogy megmutassam, vagyok valaki. Egy év után meg is hívtak a világválogatottba.– Itthon sem jöttél ki mindig jól az edzőkkel. Temesvári Miklóssal nem voltál jóban.– Szakmailag akadtak köztünk nézeteltérések. Kétszer két órás unalmas edzéseket tartott, többet ártott, mint használt. Mire elmagyarázta, mit és hogyan kéne csinálni, eltelt fél óra.– Ellenben Verebessel mindig szívesen dolgoztál.– Persze. Komoly szakmai tudása van, és az emberekkel is megtalálja a közös hangot. Most már neki sem megy olyan jól a szekér, de sokra tartom. Az MTK-nál dolgoztunk együtt.– Átlagban régen mennyit edzettetek?– Tizenkét edzés volt minden héten.– Melyik meccs volt a legemlékezetesebb?– ’79-ben Tbilisziben Blohinék ellen 2-2-t játszottunk. Az gyönyörű és máig emlékezetes meccs volt.– Használtatok valamilyen serkentőt?– Kávét. Esetleg konyakot. Az lazít.– Mit szólsz ahhoz, hogy mostanában egyre több focista bukik meg doppingvizsgálaton?– Nem csodálkozom. Amit sorozatban nyújtanak, normálisan képtelenség véghezvinni.– Ha újra kezdhetnéd, mit csinálnál másképp?– Sokat filóztam rajta, de az biztos, hogy disszidálnék. Még akkor is, ha minden ide köt, és nagyon hiányozna a társaság. Óriási karriert futhattam volna be.