Ürügyek és ziccerek

A magyar társadalomban felhalmozódott feszültségekre és frusztrációkra rátelepedett az óriási erővel berobbanó reklámvilág,az információ korszaka, és ember legyen a talpán, aki megrázkódtatás nélkül és jól tud szűrni – fejtette ki Iván László pszichiáter,neurológus és geriáter szakorvos, a Semmelweis Egyetem professzora.A magyar társadalom világviszonylatban is az élen áll a lelki betegségek terén, pedig már több mint tíz esztendeje lehetőséget kaptunk az önmegvalósításra. Egy frusztrált, depresszióba esett társadalom hogyan tud megfelelni az újabb és újabb kihívásoknak?– Vissza kell mennünk a második világháborúig vagy akár még messzebb a Kárpát-medencei történelmünkbe, hogy megértsük a lelki betegségek eredetét a magyar lakosság körében. A negyvenöt utáni első koalíciós kormány idején Magyarország olyan korszakban küzdött a megmaradásáért, amikor a világháború több tízmillió halottja, a magyar és az európai veszteségek hihetetlenül mély sebeket ütöttek gyakorlatilag minden társadalmi réteg lelkében. Ebben a lélektani közegben alapvetően az volt a feladat, hogy a társadalom mozgósítsa erejét az ország újjáépítése érdekében. A motiváltságot azonban hirtelen megsemmisítette a pártdiktatúra, amely egy nagyhatalmi politika függésébe kényszerítette az országot. A kommunista hatalomátvétel azokat az alapértékeket rombolta le, amelyek az ezeréves Magyarország, a magyarok államiságának létét, a Kárpát-medencén belüli helyzetét, életét, nyelvi és szellemi kultúráját megalapozták és fenntartották. Az emberek tömegestül kerültek függő, kiszolgáltatott állapotba. A magyar népesség egy súlyos lélektani krízishelyzetből megalázó viszonyok közé került, alulmotiválttá és gyanakvóvá vált, állandó szorongásban élte az életét. Klauzúra volt ez az egész országra nézve, s nemcsak konkrétan szögesdróttal, aknákkal, hanem szellemileg is.– Mit jelentett ebben a lélektani helyzetben1956?– Az öngyilkosok és depressziósok száma Rákosiék idejében csak tovább növekedett, az egész társadalom frusztrált állapotba került. A kiszolgáltatottság, reménytelenség közepette robbant be 1956. A militáns rendfenntartó diktatúra meghasonlott, s a forradalom első időszakában döbbenetet és tehetetlenséget mutatott. A forradalmárok éppen akkor kaptak motivációt, amikor a lelkesedés, az összefogás már csaknem ismeretlen volt a magyarok számára. Az újjászerveződő hatalom meg akarta előzni mindazt, ami ötvenhathoz vezetett, ezért kívánta kialakítani a gazdaságnak az ember egyéniségéhez igazodó formáját, a gulyáskommunizmust. A Nyers Rezső fémjelezte átalakítás idején az emberek egy darabig úgy érezték, hogy valamiképpen megnyilatkozhatnak a képességeik. Az ügyeskedés, a kiskapuk, a korrupció és az összefonódás, a manőverezés elvezetett ahhoz a szakaszhoz, amikor ez a hamis kiszabadultságérzés látszateredményeket hozott a gazdaságban, amely ugyanakkor a minőség fejlesztése terén nagyon is elmaradt. Lélektanilag ez a korszak a „lélegzetvétel” korszakává vált, ám a lakosság nem tudta, hogy a pénzügyi manőverek mögött mi minden húzódik meg, s ezek hogyan terhelik majd hosszú távon az utódokat. A relatív nyitottság szerepzavart idézett elő, s ennek következtében újabb lelki betegségek alakultak ki.– A hatalmat működtető apparátust elkerülték ezek a betegségek?– Nem. A gulyáskommunizmus alatt, a nyolcvanas évek második felében maga a nagy apparátus hasonlott meg, nem volt képes kivezető utat találni, ezért sodródott a párton belüli szakadás felé. Éreztük, hogy a mélyben válság és változás indult el. Lélektanilag a várakozás kora volt ez a korszak, a párton belüli karrieristák dilemmája nőttön-nőtt, ki kellett találniuk, miként tudják megreformálni azt a pártot, amelynek az ideológiája kemény pártfegyelmet követelt.– Csaknem mindenki elégedetlen és ingerült volt, az átmenet mégis békés körülmények között zajlott le.– Az emberek óriási feszültsége nem egymás ellen vezetődött le, de mindenkinek a hátán ott volt a batyu, s viselnie kellett mindaddig, míg a szovjet csapatok itt állomásoztak. Ebben a batyuban benne voltak a kompromisszumok, az újabb helyezkedések és a kiábrándultságok. Az úgynevezett rózsaszín baloldal az „új hullám” tetején próbált behatolni mindenhová, kialakítani a maga új gazdasági lehetőségeit. Sikerült is igazi hullámlovasként belovagolnia azokra a területekre, amelyeket jól ismert. Hiszen amikor a kilencvenes évek elejére lehetővé vált, hogy a nagyvállalatokon belül bt.-k és a kft.-k alakuljanak, akkor a még meglévő nagyvállalat nevében vették fel a hiteleket. Ezeket a kölcsönöket aztán már nem lehetett senkin bevasalni, mert a nagyvállalatok időközben széthullottak, és éppen azok tudták megvásárolni a gyárakat, akik megteremtették e sajátos kettős gazdálkodás alapját. Az újabb elégedetlenség táptalaja most az lett, hogy a volt pártapparátus emberei élre törnek, vagyonosodnak, a gazdagok és a hirtelen elszegényedők között hatalmas szakadékok keletkeztek. Óriási csapás érte nemcsak azokat, akik elszegényedtek, hanem azokat is, akik megöregedtek.– Ezek a szakadékok új típusú lelki betegségeket is hoztak?– Az érzelmi károsodás új típusa jelent meg. Nem egyszerűen arról volt szó ebben a szakaszban, hogy megölöm magamat, mert nem tudok tenni semmit, hanem arról, hogy nem tudom, mi vár rám, nem tudom, hová tartozom. Ebben az újabb kiszolgáltatottságban az első kormányzati ciklus hirtelen a polgári erények és értékek szintjén megcsillantotta a jövőt, a határon túli magyarokkal mind több és szorosabb kapcsolat alakult ki, s pillanatnyi kitörési pontot jelentett, hogy mi, magyarok a Kárpát-medencében fennmaradhassunk. Csakhogy a gazdasági megszorításoknak olyan drasztikus korszaka következett, amely mind a nyugdíjas rétegnek, mind a termelőnek, a mindennapok emberének óriási csapást jelentett. Ez volt a Bokros-csomag. Erre az időszakra a magyar közélet az ürügyek és ziccerek közéletévé vált.– Ezt hogyan kell érteni?– Az embereken annyira eluralkodott a csalódottság a parlamentarizmusban, a képviseleti rendszerben, az állam intézményrendszerében, hogy közömbössé váltak. Azt mondták, nem érdekel a közpolitika, egyszerűen kivonulok ebből az egészből.– Ma már nem csak az anyagi különbség osztja meg a társadalmat. Kérdés az is, fel tudjuk-e dolgozni azt az információáradatot, amely ránk zúdult.– A felhalmozódott feszültségekre rátelepedett a nemzetközi és multinacionális reklámvilág, berobbant az információs társadalom korszaka. Ember legyen a talpán, aki optimálisan tudja szűrni és felhasználni az adattömeget. A megromlott egészségi és lélektani állapot ugyanakkor megmaradt, a depresszióhoz hasonló folyamatok és tünetek váltak meghatározóvá. A magyar társadalom oda jutott, hogy a reménytelenség helyett a reménykeltés öngerjesztő formáival, individualizált, kiscsoportos kitöréseivel próbálkozik. Egy sérült lelkű magyarságot talált az az ifjú nemzedék, amely a politika színpadára lépett, és mindennel szakítva azt mondta, hogy a toldozgatás helyett alapvető reformokra van szükség, olyan változásokra, amely a nemzedékek öszszefogásával, erejének és képességének szintjén próbálja meg a társadalmat újjáépíteni. Azt üzeni, hogy az általa képviselt nemzedéki váltás nem kiszorító és diszkrimináló.– Nem ejtettünk még szót az ideológiai különbségek miatt feszült légkörről.– Gustave le Bon francia szociálpszichológus, orvos írta az elmúlt század elején, hogy a jövő nem azoké a nemzeteké, amelyeknek a polgárai az intelligencia legmagasabb fokára jutnak, hanem akiknél a legerősebb lesz a jellem fejlődése. Ez arra is rávilágít, hogy ha az intelligenciát újszerűen értelmezzük, akkor nem az IQ-val, hanem az EQ-val, vagyis az érzelmi, tapasztalati és jellemfejlődést is jelentő intelligenciákkal kell megvívni a XXI. századot. A bal- és jobboldal pedig kiélezett, történelmi-ideológiai polarizálódást tükröz abból a két világháborút megért Európából, ahol a bal- inkább a szegénység, a nyomorúság, a kiszolgáltatottság értékeit képviselte, míg a jobboldal a szilárd államrendet akarta biztosítani. Ha a mai Magyarországon szétnézünk, be kell látnunk, a gyűlölködés pontosan abból származik, hogy az emberek még nem találták meg szerepüket, a nemzedékek rivalizációs helyzetbe kerültek.– Az értékrend is változik az új évszázadban. Okozhat-e újabb lelki töréseket, hogy a bal- és a jobboldali eszmeiség már nem ugyanaz, mint néhány évvel ezelőtt?– A baloldali értékrend a XX. század végére Magyarországon is paradigmaváltáshoz érkezett. A régi fogalmakkal már nem tudjuk az új kihívásokat megfelelően megválaszolni, és jó stratégiát építeni rájuk. A bal- és a jobboldal paradox módon úgy alakul, hogy azok a baloldali értékek, amelyek szimbolikusan évszázadokra nyomták rá a bélyegüket, anakronisztikussá váltak. Az „oldal nélküli” új hullám – amelyiket ugyan jobboldalinak meg jobbközépnek igyekeznek minősíteni – ugyanakkor kiszabadította az értékeket, és beépítette a saját kormányzási stratégiájába és eszmeiségébe. Tulajdonképpen új korszak küszöbén állunk, amikor már nem ideológiáról kell beszélnünk, nem bal- és jobboldaliságról, hanem nemzeti egységben reintegráló programokról. A személyiség kibontakozásának a lehetősége jelenik meg olyan formában, hogy ne lehessen újabb ürügy és ziccer, ne lehessen egy újabb elnyomó módszer eszköze. A feszültség fogalmi áthangolása kerül előtérbe, hogy egymás megbecsülése, az ember magatartásának, jellemének, értékének valódi megnyilatkozásai kerüljenek előtérbe, és váljanak közösségformáló erővé. Nem azért testvér valaki, mert azt hisszük, testvériségnek kell lennie, mert jól hangzik, hanem a testvériség fogalomváltásának azt kell jelentenie a XXI. századi Magyarországon, hogy polgártársaink értékképző megbecsültség szerint részesüljenek javainkból. A társadalom közösségi ereje és gazdasága méltányos, arányos és igazságos elveken nyugodjék. Erre szocializálódik a következő nemzedék, és ennek lesz az eredménye, hogy nem a klasszikus, dogmatikus szólamokat fogja érvényesíteni. Megérti, hogy a megkülönböztetés nem szegregálás, kiszorítás, hanem az értékek menti igazságosság alapján történik.– Sokan azt vetik a fiatal nemzedék szemére, hogy önmagát akarja megvalósítani, s nem érdekli, mi lesz a többiekkel.– A fiatal nemzedéknek az önmagán keresztül való „közmegvalósításáról” van szó. Ezt értik félre a dogmatikus baloldaliságot hirdető szervezetek, és ezt nem értik igazán a „liberalistáskodók”. Ezért mondtam, hogy a XX. század végi, XXI. század eleji Magyarország fordulathoz érkezett. A nemzeti integritás új kibontakozása pedig nem nemzetállamot fog jelenti, hanem a nemzeti kultúra, a nemzeti értékek, a nemzeti jellemszilárdság, a nyelv, az összetartozás új motivációs erejét. Mindezt úgy, hogy európai uniós csatlakozásunk után is megmaradjunk, hogy megőrzött értékrendünkkel gazdagíthassuk, esetleg fel is frissítsük Európát, vagy akár a globalizálódó világ figyelmét is felhívjuk valami olyanra, ami ezer év óta él, küzd és éltet, mint a sajátosan magyar kultúra és virtus.