A gombaárus státustörvénye

Székelyföldre menet, valahol Kolozsvár előtt magyar rendszámú autó fékez a gombaárusoknál. Az utazók láttán az eladó tört magyarsággal próbálkozik: ha mi kicsit megtanulni magyar, adni nekünk is igazolvány? Azt már románul teszi hozzá, hogy elsősorban nyugatra utazna vele, s talán Magyarországra, munkát vállalni.A magyar Országgyűlés által nemrégiben elfogadott státustörvény ma a női nemmel kapcsolatos problémakör kibeszélése után a legjobb beszédtéma Erdélyben – magyarok, románok és cigányok beszélnek róla, ki-ki nemzetisége és vérmérséklete szerint – utóbbiak várhatóan testületileg magyarnak fogják vallani magukat, hiszen ma is sokuk megélhetése függ Magyarországtól, a magyar iskolába járó gyerek után megígért húszezer forinti apanázs pedig jóval több, mint a román állam által biztosított gyermeknevelési segély. A románokat is talán ez zavarja a legjobban, hiszen a tervezett igazolvány és a vele járó kedvezmények az eddig legerősebb magyarságszervező erőnek bizonyulhatnak – az RMDSZ tizenegy esztendővel ezelőtti megalakulása óta nem volt ilyen átfogó és mozgósító közösségi cselekmény a magyarok lakta területeken. Most nagyon sokan keresik a gyökereiket, vagy próbálnak valamilyen módon beleférni a különben meglehetősen befogadóra fogalmazott kritériumokba – a nacionalista románok rémálmai szerint hatmillió magyar lesz rövidesen Romániában, jó részük – mint ahogyan Adrian Nastase fogalmazott gúnyosan – „egy budapesti metrójegyért” magyarnak vallják magukat.A székelyek úgy gondolják, bukaresti miniszterelnöküknek sokkal inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy piacilag életképes vállalkozások települjenek a tömbmagyar régiókba is, mert ha ezer dolláros havi fizetést kínálnának a székely munkavállalóknak, senki sem élne a státustörvény kínálta anyaországi munkavállalási kedvezménnyel. De ha már nem biztosított az itthoni megélhetés, az elvándorló munkaerő okán is nyer az ország (az más kérdés, hogy csak rövid távon), hiszen kevesebben állnak sorba munkanélküli-segélyért és más szociális juttatásért. Ugyanez a helyzet az iskolai oktatással is – elsősorban a román állam feladata lenne a (kisebbségi) adófizetők jogos igényének kielégítése, de legalább ne fájjon, ha más is részt vállal – önként, a nemzettársak iránti felelősségérzettől vezérelve – a feladatból. Románia végül magára maradt az ellenérzéseivel, s ha az ország komolyan gondolja a nemzeti kisebbségek megőrzésének fontosságát, akkor nem lehet érdeke, hogy a magyar közösség aszszimilálódjon. Csak akkor jogos a törvény elleni berzenkedése, ha igazából ezt akarja, de akkor ezt vállania is kell az európai közösség előtt.És nézzük, hogyan vélekednek a székelyföldi magyarok a státustörvényről. Az ottani értelmiséggel elbeszélgetve kiderül: az elmúlt évszázad számukra legjelentősebb eseményének gondolják, mert azon túl, hogy elismeri a magyar nemzethez való tartozásukat, esélyt ad az asszimilációs folyamat visszafordítására. Annak is örülnek, hogy a polgári kormány törvénykezdeményezését hasonló mértékű parlamenti konszenzus fogadta, mint a NATO-csatlakozáshoz szükséges törvényeket – ezáltal megdőlt a mítosz, amely szerint az anyaország számára nem fontos a határon túli magyar közösségek ügye. Azt látják, a magyar belpolitikában egyre csökkent azok aránya, akik nem tekintik prioritásnak a határon túli nemzetrészekkel való törődést.A romániai magyarok pontosan tudják, hogy a német állam milyen kedvezményeket nyújtott és nyújt a szászoknak (eddig Románia nem jelezte aggályait ez ügyben), hogy a romániai szlovákok zsebében már régóta ott lapul a szlovák igazolvány, és hogy bánsági horvátok (akik különben horvát állampolgárok is) a román rendőrök óvó tekintete mellett választhatták meg anyaországuk parlamenti képviselőit. A magyarokkal való túlzott érzékenység nyilvánvaló diszkrimináció, amelynek oka minden valószínűség szerint az: túl nagynak találják a számukat ahhoz, hogy „kockázat nélkül” tudjanak gesztusokat gyakorolni. Arra a román kifogásra is megvan a válasz, amely szerint a szegény eklézsia az oka a bukaresti érdemi támogatás hiányának – a törvény körül kialakult hangulat azt igazolja, hogy az igazi probléma leginkább a politikai akarat szintjén keresendő, nem az anyagiak hiányában.Az emberek emlékeznek még a Petőfi–Schiller multikulturális egyetem blöffjére, s azt is tudják, annak köszönhetően indulhat meg ősszel az Erdélyi Magyar Tudományegyetem, mert a magyar költségvetés évi kétmilliárd forintot szánt a létrehozására. Azt is tudják, hogy az egyházi ingatlanok viszszaszolgáltatása még mindig késik (a napokban épp a székelyföldi református lelkészek vádolták meg árulással az RMDSZ képviselőit amiatt, hogy Tokay György képviselő – a történelmi egyházak illetékes vezetőinek hozzájárulása nélkül – az úgynevezett közösségi használatba vett egyházi ingatlanok természetbeni visszajuttatása helyett kárpótlásra vonatkozó törvényjavaslatot terjesztett elő a bukaresti parlamentben) és akadozik az önkormányzati nyelvhasználatot szabályozó törvény alkalmazása is (Kolozsvárott például Funár következetesen ellene szegül a jogszabály alkalmazásának).A gondok ellenére a közösségépítés gerendái – elsősorban az anyaországból érkező szellemi és anyagi muníciónak köszönhetően – ma már adottak a határon túli magyarok körében. A legnagyobb kérdés most a kerettörvény gyakorlatba ültetése. Ez – sokak véleménye szerint – nem lehet politikai csatározások tárgya, ezért minél előbb depolitizálni kell, és megteremteni a legszélesebb körű tömegtámogatás feltételeit. Úgy vélik, a törvényben szereplő ajánló szervezet stabil, három pilléren nyugvó formáció kell legyen, amelyben megfelelő képviselete van a történelmi egyházaknak, a magyar civil szervezeteknek és a politikai érdekképviseletet ellátó RMDSZ-nek. Előbbi már bizonyított a nehéz időkben, támogatva a kisebbségi sorsú magyarok önszerveződési törekvéseit akkor is, amikor komoly szankciók jártak érte, utóbbi pedig – főként jelenlegi pártstruktúrája okán – egyedül nem alkalmas a feladatra – sok helyütt a tulipános politikát elutasító lakosság inkább nem kérné a magyar igazolványt, ha azt a helyi, a politikában elhasználódott RMDSZ vezetőjétől kellene kérnie. Az emberek azt sem felejtették el, hogy sok vezető szövetségi képviselő kezdetben nem tartotta jó ötletnek a határon túli magyarok státusát törvénybe foglaló anyaországi jogszabályt, s abban is hibásnak hiszik, hogy nem vállalták fel egyértelműen a törvénytervezet bemutatását a román pártoknak – ahogy az egyik RMDSZ képviselő fogalmazott, „nem akarták elvenni a magyar diplomácia kenyerét”.Az idő sürget: a törvény nemzetközi meg- és elismertetése körüli törekvés nagyon sok időt emésztett fel, ideje rátérni a működtetés részleteinek megvitatására.