Atomárnyék a Zapad felett

Szeptember 16-án éjszaka ért véget Oroszország és Belarusz négyévente megrendezett hadgyakorlata, a Zapad 2025. Az időzítés kiváló alkalom arra, hogy benézzünk a Zapad „motorházteteje” alá, és megvizsgáljuk azokat a mintázatokat, amelyek az 1977 óta zajló gyakorlatokból kirajzolódnak.

Mielőtt azonban a nukleáris komponens vizsgálatába mélyednénk, egy fontos megszorítást kell tennünk. A különböző források gyakran ellentmondó képet festenek ezekről gyakorlatokról, és éles szakértői viták övezik értelmezésüket. A 2013-as és a 2021-es Zapad nukleáris dimenzióját illetően az elemzők tábora megosztott: egyes szakértők szerint ez marginális jelentőségű volt, mások viszont a 2009-ben megkezdett folyamatok fokozatos elmélyülését látják bennük.
A titkosításból fakadó bizonytalanság súlyát jól jelzi, hogy a korai, 1970–80-as évekbeli Zapadok egy részével kapcsolatban még a pontos dátumok sem ismertek. Végső válaszokhoz alighanem csak az orosz archívumok megnyitása után juthatunk.

Mindezt elmondva továbbléphetünk, hogy megvizsgáljuk,

a nukleáris hadviselés miként kap egyre nagyobb szerepet az orosz katonai doktrínában – különösen, ha a Zapad hadgyakorlatok lencséjén keresztül vizsgáljuk.

A 2009. szeptember 18–29. között tartott Zapad során a nukleáris komponens célja a politikai sokk kiváltása volt: egy korai eszkalációs opció demonstrálása, egészen pontosan egy stratégiai atomcsapás szimulálása a lengyel főváros ellen. Szakértők szerint ez tekinthető az első kifejezetten nukleáris forgatókönyvnek a Szovjetunió bukása óta. Mindez mindössze törzsgyakorlat keretében valósult meg, a nukleáris csapásmérő eszközök diszlokációja nélkül. Hogy mi volt a nukleáris komponens stratégiai logikája?

Moszkva valószínűleg jelezni kívánta a NATO-nak, hogy a konvencionális erők gyengesége ellenére – vagy épp emiatt – kész bármikor nukleáris fegyver bevetésére, ha fenyegetve érzi magát.

A gyakorlat Belaruszban és Oroszország nyugati részén zajlott, mintegy hatvanezer katona részvételével. A fenyegetett ország elsősorban Lengyelország volt. Belarusz szerepe ekkor még inkább csak kispályás segédszerepre korlátozódott.

A 2013-as gyakorlatban a nukleáris fegyverek már nem puszta függelékként jelentek meg, hanem a tervezés kezdetétől beépített elemmé váltak. A szimulált eszkalációs lépés nukleáris csapással történt volna, stratégiai bombázók bevetésével.

Hogy mit üzent ezzel Oroszország? Azt, hogy a nukleáris komponens minden nagyméretű hadművelet szerves részét képezi.

A 2013. szeptember 20–26. között tartott Zapadon mintegy kilencvenezer katona vett részt; Belarusszal és Nyugat-Oroszországgal együtt a kalinyingrádi területet is bevonták. A fenyegetett nyugati államok elsősorban Lengyelország és a balti országok voltak, továbbá árnyék vetült az északi államokra is. Belarusz szerepe felértékelődött, immár a tervezés integrált részévé vált, hetedik nyárfából második alabárdossá avanzsált. Lényeges adalék, hogy ugyanebben az évben, a Zapad előtt néhány hónappal Oroszország szimulált nukleáris bombatámadást hajtott végre Stockholm ellen, amikor két Tu–22M3 stratégiai bombázó mintegy százötven kilométerre közelítette meg a svéd fővárost.

A 2017-es gyakorlat doktrinális alapja a nem stratégiai nukleáris erők konvencionális haderőkkel való még szorosabb integrálása volt. Nemcsak törzsi, tervezői szinten láttunk lépéseket, hanem az ehhez kapcsolódó csapásmérő eszközök operatív mozgatását is megfigyelhettük. Ismét megjelentek az Iskander–M rendszerek Kalinyingrád térségében; a kettős felhasználású rendszerek stratégiai dilemmát kreálva a Nyugatnak, elsősorban Lengyelországnak és Németországnak.

A 2017-es Zapadon hetven-, más források szerint százezer katona vett részt; a helyszín ismét Kalinyingrád és Belarusz volt. Az érintett nyugati államok köre tovább bővült: Lengyelországon, a Baltikumon és az északi országokon túl a szövetség teljes keleti szárnya érintetté vált. Belarusz szerepe is tovább erősödött: a manőverek jelentős része ezúttal belarusz területen zajlott.

A 2021-es Zapad hadgyakorlat során egyértelműen megfigyelhető volt, hogy az orosz katonai tervezés koncepciójában a konvencionális fegyverrendszerek, a nem stratégiai nukleáris eszközök és a stratégiai fegyverek egy integrált kontinuum részeként jelennek meg.

A hadgyakorlatban fontos szerepet kaptak az új orosz csapásmérő eszközök: Iskanderek és Kalibr cirkálórakéták. Moszkva célja az volt, hogy jelezze: készen áll a regionális szintű eszkalációra, hogy elrettentse a NATO-t bármiféle lépéstől – legyen az akár konvencionális, akár nukleáris. A hadgyakorlatban részt vevők száma elérte a kétszázezret: a legnagyobb ilyen létszám a hidegháború óta. A gyakorlatok Belaruszban és Kalinyingrádban zajlottak, továbbá először kapott szerepet az Arktikum is. Ennek megfelelően bővült azon államok köre, amelyekre a gyakorlat potenciális fenyegetésként hatott. Belarusz szerepe az eddigiekhez képest is jelentősen felértékelődött.

Kevesebb mint fél évvel a 2021-es Zapad után kitört az orosz–ukrán háború. A gyakorlat politikai, stratégiai, geopolitikai és diplomáciai jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni a Nyugat-Ukrajnára adott reakciói szempontjából. Valószínű, hogy a háború első szakaszában tapasztalt nyugati stratégiai bénultságot nagymértékben magyarázta a 2021-es Zapad által kommunikált üzenet.

Végül elérkeztünk a tegnap véget ért 2025-ös Zapadhoz, ahol az egyensúly végleg felborult, és a nukleáris elrettentés az orosz stratégiai elrettentés elsődleges pillérévé vált. Mindez alighanem a konvencionális erők ukrajnai lekötöttsége miatt lett így.

A nukleáris komponens a gyakorlat kezdetétől a végéig jelen volt, egyes szakértők szerint a gyakorlat magját képezte. Az eddig említett eszközök mellett először figyelhették meg a belarusz területre telepített Oresnyik, illetve a hiperszonikus és Cirkon rakétákkal felszerelt Tu–160-as bombázók megjelenését. Fontos különbség, hogy ezek mozgatása nem kizárólag törzsgyakorlati keretben zajlott, hanem ténylegesen a terepen is dokumentálható volt.
A hadgyakorlat politikai célja alighanem az volt, hogy Oroszország azt üzenje a NATO-nak:

az ukrán háború ellenére elegendő tartaléka van ahhoz, hogy egy második fronton is helytálljon, és egy akár konvencionális, akár konvencionális-taktikai nukleáris háborúban győzelmet arasson – elrettentve a NATO-t a közvetlen katonai beavatkozástól Ukrajna oldalán.

A földrajzi kiterjedés is jelentősen bővült. Az északi régió, amely 2021-ben jelent meg először a Zapad keretében, most sokkal hangsúlyosabb szerepet kapott: az Északi- és a Barents-tengeren zajló hadműveletek is a gyakorlat részét képezték. Megjegyzendő az is, hogy 2025-ben a résztvevők száma jóval alacsonyabb volt, mintegy 13 ezer fő – lényegesen kevesebb az előző gyakorlatoknál. Ennek oka feltehetően a konvencionális erők ukrán lekötöttsége volt.

Hogyan foglalhatók tehát össze a 2009 óta látható trendek?

Megfigyelhető, hogy a 2009-es és a 2013-as Zapadokon a nukleáris erők szimbolikus szerepe fokozatosan intézményesült: a nukleáris hadviselés lassan a konvencionális hadviselés elválaszthatatlan társelemévé vált. A 2017-es és a 2021-es gyakorlatokon különösen a taktikai nukleáris csapásmérő erők integrációja fokozódott.

2025-re pedig a nukleáris komponens dominánssá vált, a korábbi kiegészítő, elrettentő szerepből az orosz hadviselés (warfighting) központi eszközévé lépett elő.

2009-ben a nukleáris fegyver még a politikai jelzés eszköze volt, de 2013-ban már a nem stratégiai nukleáris hadviselés fősodorba emelését, normalizációját láttuk. A 2017-es és a 2021-es gyakorlatok a haditechnika kinetikus szerepeltetésével hitelesítették a nem stratégiai nukleáris elrettentést. A 2025-ös Zapad azt az üzenetet kívánta propagálni, hogy a konvencionális erők leterheltsége miatt Oroszország nyugati irányban a nukleáris elrettentésre, nem a stratégiai nukleáris hadviselésre építi védelmét.

Miért volt fontos mindezt elmondani?

Azért, hogy demonstráljuk: miközben számos nyugati szakértő axiómaként kezeli, hogy a nukleáris hadviselés (warfighting) fogalma egy oximoron, az orosz stratégák és politikai-katonai vezetők a nukleáris, különösen a nem stratégiai nukleáris hadviselést a konvencionális hadviselés folytatásának tekintik – más eszközökkel.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, lapunk főmunkatársa