A horvátok kimaradnának a balkáni vámunióból

Zeljko Lovrincevic, a zágrábi Közgazdasági Intézet munkatársa szerint az elmúlt tíz évben a horvát kormányok hibás gazdaságpolitikát folytattak. Ivica Racan kabinetje most azokat a strukturális reformokat próbálja meg végrehajtani, amelyeket 1995-ben kellett volna. Lovrincevic úgy véli, ez szinte lehetetlen a társadalmi kohézió megbontása nélkül, amit egyébként más kérdések is – mint például az elfoglalt horvát területek felszabadításáért vívott háború és az abban részt vettek megítélése és kiváltságai – kikezdtek már.A horvát közvélemény nagy megelégedéssel fogadta a Magyarországgal nemrégiben megkötött szabadkereskedelmi egyezményt, nemcsak kéltoldalú kereskedelmi kapcsolataink várható élénkülése miatt, hanem azért is, mert hosszú idő után valamiféle elmozdulást jelentett a holtpontról az elszigetelten vegetáló horvát gazdaság, valamint a kibontakozásra és munkalehetőségre vágyó polgárok számára.Az elmúlt tíz év horvát gazdaságpolitikája, mondja Lovrincevic, elhibázott volt, s tartósan kedvezőtlen helyzetbe hozta az országot. A Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) kormányzása alatt nem hajtották végre a szükséges reformokat, amelynek eredményeképpen a horvát piac a mai napig sokkal rugalmatlanabb a többi átmeneti gazdaságú országénál, nincsenek versenyképes termékek. A függetlenség elnyerése után, nem kis mértékben a horvát diaszpórának köszönhetően, nagyon sok pénz áramlott be az országba, amit azonban nem a gazdaság fejlesztésére, hanem fogyasztásra használtak fel. 1995 és 1997 között mintegy 20 százalékkal nőttek a fizetések a közszférában, ugyanakkor a stagnáló termelésben feleslegessé vált dolgozók korai nyugdíjazásával a kormány mértéktelenül megnövelte a járadékfizetési terheket. Nőtt a költségvetési deficit és megkezdődött a külföldi eladósodás. Az általános fogyasztási adó bevezetése nyomán (1998) ugyan növekedtek a bevételek is, ezeket azonban ismétcsak a fizetések emelésére fordították. Emiatt kútba esett egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), és a horvát gazdaságban a kedvezőtlen folyamatok folytatódtak. A privatizációs bevételek elmaradtak, mert a választott modell – vegyes: részben dolgozói, részben befektetői – nem volt sikeres. Nem áramlott be elég tőke a gazdaságba, s joghézagok miatt a vállalatok nagy tartozásokat halmoztak fel. Így alakult ki a jelenlegi helyzet, amelyben a horvát gazdaság legsúlyosabb gondja az export stagnálása, az eladósodottság és a törlesztési feltételek roszszabbodása, valamint a közvetlen befektetések hiánya.Lovrincevic értékelése szerint a mostani kormányzat a privatizáció tekintetében már nehezebb helyzetben van, mint elődje, mert az áruba bocsátható vállalatoknak nagyon lement az ára. Ezért a horvát kutató úgy véli, nincs igazuk azoknak, akik például Magyarországon azt mondják, túl hamar eladtunk mindent. Szerinte, azoknak az alkupozíciója, akik később „dobják piacra” javaikat, roszszabb. A Horvátországot jelenleg kormányzó ötpárti koalíció most azokat a reformokat próbálja keresztül vinni, amelyeket 1995-ben kellett volna. Kétségtelenül sokat tett a kedvezőtlen image megváltoztatásáért, így például Horvátország több kereskedelmi társuláshoz csatlakozott, kétoldalú megállapodásokat kötött, többek között Magyarországgal is, és létrejött végre a „deal” az IMF-fel. Az utóbbinak azonban nagy ára van. Az IMF legsarkalatosabb követelései közé tartozik például a költségvetés terheinek enyhítése, ezen belül is a jövedelmek csökkentése a közszférában, ami máris nagy felzúdulást váltott ki a horvát közvéleményben. Ez jelzi, hogy nem lesz könnyű dolog a társadalmi kohézió megbontása nélkül végrehajtani a gazdasági szerkezetátalakítást. A horvát társadalmi konszenzust egyébként más kérdések is kikezdték már, így például az elfoglalt horvát területek felszabadításáért vívott háború és az abban részt vettek megítélése és kiváltságai. Még mindig nem tudni, ezek után honnan faragják majd le azt a kétmilliárd kunát a költségvetésből, ami szükséges ahhoz, hogy Horvátország megfeleljen az IMF által megszabott kölcsönfeltételeknek.A Racan-kormány eddig egy területen bizonyult eredményesebbnek elődjénél, ez pedig a kis- és középvállalati szféra erősítése. Egyebekben meglehetősen tétova, sőt, némileg populista, véli Lovrincevic. Mivel „országlása” első száz napjában nem sokat lépett a reformok terén, most már valószínűleg nem is fog. A koalíció pártjai úgy viselkednek, mintha egyedül kormányoznának, csak az egyes frakciókon belül alakítanak ki közös álláspontot. Egyvalamivel azonban várhatóan nem marad adós a kormány: befejezéséhez közeledik a stratégiai fejlesztési terv kidolgozása, s várhatóan már ősszel a parlament elé kerül. A horvát társadalom és gazdaság minden területére kiterjedő program, amelynek egyik kidolgozója maga Lovrincevic, a civil társadalom és a jogállam működésének javítását, a politikai stabilitást, a költségvetési hiány mérséklését, a gazdasági nyitást és a horvát piac rugalmasságának fokozását irányozza elő az ország makroökonómiai stabilitásának megőrzése mellett. A három szakaszban megvalósítandó terv 2005-ig terjedő első részében a horvátok a többi rendszerváltó országgal szembeni lemaradásukat szeretnék behozni, továbbá az egy főre jutó GDP-t tekintve közelíteni az EU- és az OECD-országok átlagához. Lovrincevic szerint 2009-től kellene elkezdődnie az új technológiákhoz való alkalmazkodás korszakának, ebben azonban a külföldi tőke és tudás nélkül az ország nem boldogul. A terv 2010-től számol Horvátország EU-tagságával. Az annak újabban feltételéül szabott szorosabb gazdasági összefogás a balkáni országok között azonban csak egy bizonyos határig elfogadható Horvátország számára, véli Lovrincevic, a szabadkereskedelmi egyezmények megkötésére valószínűleg sor kerül, ennél többet – így például a vámuniót – a horvát közvéleménnyel nem lehet elfogadtatni.