A kétpártrendszer közelít

A két legnagyobb párt, a Fidesz és az MSZP érthető módon kétpártrendszert akar, mert az általuk megtestesülő majdani politikai váltógazdálkodás előnyös mivolta e két pártra nézve nem vitatható. Nyilvánvalóan ez sérti a kis pártok tagjait, de már látható, hogy a pártok meghatározó politikusai miként presszionálják romantikus hevületű elnökeiket a józan megegyezés irányába. Demszkyt már leváltották, Dávid Ibolya még elnök. A Székely-ügy kirobbanásakor, 2000 októberében már látni lehetett (meg is írtam), hogy a kisgazda hógolyó elkezdett gurulni s lavinaként ér majd le a hegyről. Csak az volt kérdéses, milyen hamar és kiket sodor magával. Az eredmény már jelentős, s a lavina még nem ért le a völgybe, de annyit már tudunk, e pártot (és megszaporodó utódpártjait) is kipipálhatjuk a következő választáson mandátumot nem szerzők között. A MIÉP parlamentbe jutása kizárólag azon múlik, mekkora lesz a választáson részt vevők száma. Ha olyan alacsony, mint ’98-ban, akkor bejut, ha kevéssel magasabb, akkor nem, mert egyéni körzetben nyerni nem tud.A főpolgármester kezében keresztben tartott rúddal akart végigmenni egy vékony, de magasan kifeszített kötélen egyensúlyozva, egyenlő távolságot tartva a két legnagyobb párttól. Fél évig kétfelé lövöldözött, nem kevés retorikával, mígnem párttársai rádöbbentek, hogy ez a kísérlet kudarcra van ítélve, s ez a biztosan bekövetkező kudarc nemcsak Demszkyt fogja maga alá temetni, de oda a politikusi egzisztencia is. Azután lehet visszamenni a könyvtárba, az egyetemre meg a hétköznapokba, amelyben nem is a hétköznap a rossz, hanem az, hogy az eddigi támogatók máshová fordulnak, mert olyan pártot, s benne olyan személyeket, akiknek semmiféle befolyásuk nincs a politikai életre, s ezen keresztül a költségvetési pénzek elköltésére – nem támogatnak. Ez a sötét jövő nyitotta fel Demszky párttársai szemét és egyszerűen selyemzsinórt küldtek a pártelnöknek, pedig fél éve még ő volt az utolsó reménységük. Látni kell, nincs harmadik út, egy kis, kétszázalékos pártnak be kell tagozódni a Nagy Testvér mögé, mert ha nem ülnek be az MSZP által indítandó motorbicikli oldalkocsijába, akkor vége a világ(uk)nak. Most már tudjuk, Kuncze felhúzza a motoros sapkát és be fognak ülni (ettől persze a pártnak en bloc vége lesz, de a meghatározó személyek – s ezt Kovácsék már most megmondták – bekerülnek majd) a parlamentbe. S számukra ez a lényeg.Ugyanez zajlik most az MDF-ben is, pedig az elnökük a legnépszerűbb mai politikus. Vélnénk, egy olyan párt, amelynek vezetője több hosszal vezet a népszerűségi listán, nagy reményekkel nézhet a jövő évi választások elébe. Az elnök asszony népszerűsége valóban hihetetlen, s ez a népszerűség újabb népszerűséget szerző tettekre sarkallja őt. Volt már kalap, kesztyű, úszás, futás, szoboravatás, több mint száz zászlóátadás, ami nem baj, csak két dolognak kellene elgondolkoztatnia őt. Mi az oka, hogy e nagy személyes népszerűség nem megy át a pártjára? S vajon jó-e neki, hogy a médiának az a része sztárolja, amelyik pártját egy pohár vízben megfojtaná, ha arra lenne szükség. Csakhogy nincs, mert a párt e népszerűség mellett egy, uszkve két százalékponton áll immár évek óta. Timeo Danaos, et dona ferentes – tanultuk, akik még tanultunk latint. Adjon ajándékot bár, de nem hiszek én a görögnek. Csak a vak nem látja (meg a rajongás tárgya), hogy e nagy rajongás nem megy ki másra, mint a kormányerők megosztására, a pikk dáma kijátszására a treff bubi ellen. S ha ennyi siker után a pártom nem mozdul a mélypontról, akkor végképp el kell gondolkodni, helyes-e az eddigi irány?Az MDF 1996-ban sikeresen szétverte a ’94-es választás után megmaradt önmagát. A magukat az antalli hagyaték letéteményeseinek vélőket Lezsákék éppen az örökség nevében szorították ki, meglehetősen brutálisan és durván. A kettészakadt MDF mai tagjai ebben aktívan részt vettek, vagy csendesen asszisztáltak hozzá. Nem az volt szörnyűség, ahogy végbement (azért is), hanem mert végbe ment. A polgári együttműködést akarók minden közbenjárása ellenére véghezvitték ezt a szakadást, s ezzel a hasonló utat bejárt KDNP-vel együtt elérték, hogy a jobbközép rendszerváltoztató pártjai marginalizálódtak. S mint mindenért, most ezért is fizetni kell. A számla benyújtatott. A belső harcok következtében – erős felindulásból elkövetve – megalakult az MDNP, amelynek (már akkor lehetett tudni) semmi jövője nem volt, s a maradék MDF azóta elsekélyesedett, súlyát vesztette, s bár szépen csillog a kalap az elnök aszszony fején, de fenn az ernyő, nincsen kas.Salvador Dalí legendás képe, a Polgárháború megsejtése katartikusan mutatja, miként tépi szét magát egy nemzet. Ezt képezték le e rendszerváltó pártok, széttépték önmagukat. (Ehelyütt a kisgazdákról szólni szükségtelen, mert most drámáról írunk, s az már bohózat, még inkább tragikomédia). E rendszerváltó politikusok egzisztenciális pitiánerségből úgy fűrészelték el párttársaik alatt az ágat, hogy maguk is rajta ültek, s most már a zuhanás visszafordíthatatlan.A Fidesz, amely a legnagyobb haszonélvezője volt e jobbközép pártok önfelszámolásának, hiszen az általuk visszahagyott vákuumot foglalta le gyorsan és jó érzékkel, 2001 januárjában harminc képviselői helyet ajánlott fel az MDF-nek, amelyet Dávid Ibolya nem fogadott el, mert akkor még abban a téves feltevésben élt, hogy idén nyárra tíz százalékon lesz a pártja. Ma már tudja, amit akkor rajta kívül mindenki tudott, maradt az egy százalék. Most 44 helyet kér, mert a frakcióval szemben legalább még annyi emberét kellene bevinnie a jövendő parlamentbe. Dávid és a frakció ugyanis szemben áll, Dávid hátországa a tagság, amely nem engedi az elnök asszonyt a Fidesszel kötendő megállapodásba, mondván: akkor oda az MDF. Csak azt nem látják, hogy már régen odavan. Ez a bukás Antall halálával kezdődött és a pártszakadással tetőzött. Inkább haljunk meg – üzeni a tagság és közvetíti az elnök asszony. A frakciótagok pedig szép csendesen meg fognak egyezni a Fidesszel, mert nekik ezt diktálja az egzisztenciájuk, a Fidesznek meg szüksége van a nevekre, mert szükség van az egység jelére.S ez az egy a fontos. Nekünk nem X vagy Y kell, e párt tagjai közül, mert a teljes magyar politikai életben két kezemen meg tudom számolni azokat, akik nélkül szegényebb lenne a politikai paletta. Még csak nem is az a százezer elveszendő szavazat hiányzik (az is, mert néha egy is sok). Nekünk a közös lista és a közös jelöltek azért kellenek, mert a jobbközép egység eminens fontosságú a választók megszólításában. Ezért az egységért küzdött 1998 előtt a Nemzeti Kör, s ezért küzd ma is. S hát persze az sem lenne rossz, ha okos és tisztességes emberek képviselnék az Antall József-féle jobbközép közjogi becsületét és bölcsességét. Mert erre lenne a legnagyobb szükség.A harc most majd eldől, győznek-e az MDF-frakció pragmatikus, egzisztenciális politikusai, s rá tudják venni az elnököt, hogy megkösse az alkut a Fidesszel (most már legfeljebb csak 20-22 helyről lehet tárgyalni), vagy Ugocsa non coronat, felemelt fejjel hal meg a párt, amely már jelenleg is kómában fekszik és mesterségesen táplálják – részben saját tagjainak álmai, részben az ellenzéki sajtó.Nincs mese, negyvenéves egypártrendszer után közeleg a kétpártrendszer. S ez nem a Fidesz vagy az MSZP érdeme, hanem az önmagukat diszkvalifikált kis pártok politikusaié. A két nagy csak begyűjti az elhullajtott agancsokat, s benyomul az üresen hagyott területekre és a tömegvonzás biztonságával magához vonzza a politikai űrben keringő csillagközi port. S ezután már csak nappal lesz vagy éjszaka.Könnyű dolgunk lesz a választófülke magányában. Még szemüveget sem kell vinni.A szerző ügyvéd, a Nemzeti Kör tagja