Alámerült Atlantiszom

Ha azt mondja e képről a kedves olvasó, hogy ami látszik rajta, az bizony kacsaúsztató, mivel az, nyomban igazat adok neki. Természetesen nem ezért szerepel itt, hanem mint irodalmi emlékhely. A Tiszaháton, Badaló falu szélén készült, és a költő-generális Gvadányi József emlékét idézi, aki itt, ezen a helyen kvártélyozott három esztendeig. „Őt már nem olvassa, elfeledte a közönség” – írta 1847. július 17-én Petőfi. Badaló és Peleske között emlegette föl Gvadányit, aki oly sok szép órát szerzett neki.A gróf a nagyatyjához hasonlóan a katonai pályát választotta. Harcolt Csehországban a poroszok, Észak-Itáliában a spanyolok és a franciák ellen. Már lovaskapitány, amikor hazatérve megnősül, a felesége azonban rövid házasság után meghal, három gyermeket hagyva maga után. A megözvegyült Gvadányi a gyerekeket rokonaira bízta, „végigszolgálta a hétéves háborút, 1773-ban tábornokságra emelkedett, s 1783-ban, miután negyvenhárom évi szolgálat alatt tizennégy táborozásban vitézkedett, nyugalomra lépvén, azontúl szakolcai házánál élt a tudománynak és irodalomnak” (Arany János).Gvadányi a hubertusburgi béke után került ezredével a Tiszahátra, a nemes Bereg vármegyébe. Itt írta az 1765. esztendőben a Badalai Quártélyozás című verses „beszámolóját” hol eseménytelen, hol kalandos heteiről-hónapjairól. E kép mellé – hiteles szövegként – hadd idézzek néhány strófát az említett műből.