Aranygombos Telkibánya

A hajdani felső-magyarországi bányavárosok büszke szövetségének legkisebbike, Telkibánya ma rejtőzködő falu az abaúji hegyekben. Megtalálni sem könnyű, hiszen csak egyetlen út köti össze a nagyvilággal, amely Göncről, a jó emlékű Károlyi Gáspárról elhíresült faluból, az egykori megyeszékhelyről indul, és Sátoraljaújhelyig kanyarog. Egyéb út nem vezet ide, a hajdan „aranygombos” Telkibányának mondott falucskáig, amelynek tornya hegyében a középkorban állítólag aranygomb ékeskedett. Az itteni pálosok erdő rejtette kolostorának maradékához is csak egy karcsú csapás vezet.A hét bányaváros – amely az 1485-ben létrejött Felső-magyarországi Bányavárosok Szövetségét alkotta (tagjai Telkibányán kívül Igló, Gölnicbánya, Rozsnyó, Jászó, Szomolnok és Rudabánya) – kapcsolata rég a múlté. Közülük csak Rudabánya és Telkibánya maradt a Trianonban körbenyírt ország területén.Képzeljünk el egy hegyek karéjozta teknőt, hoszszúkás völgykatlant, amelynek közepén domb púposodik. A középkori Telkibánya városa ilyen domb tetején állt. Apró volt, de erős fallal védett. Ma parasztházak és nyaralók állnak a dombtetőn. Ami némiképp a múltat idézi: a kálvinista temető a templommal. A temető messze földön híres a kopjafáiról. Ezek fából készültek és ötfélék. Négyszögletű alapjukon az egyszerű ékítmény a megboldogult nemére és korára utal. Ha férfi volt az illető, a faragás előre, a homlokzati rész felé emelkedik. Ha asszony, megfordítva. A fiúgyermeket gömb, a leányt pedig négyágú korona jelzi. A „családi kopjafa” háztető alakú.A Templom-dombon, a kopjafás református temető és templom közelében állt a nevezetes középkori ispotály és Szent Katalin-kápolna. Ma romkert jelzi. Az épületegyüttest csak a közelmúltban tárták fel.A falu két irányban is hosszan beékelődik a hegyek közötti szurdokokba. Egyrészt a Gönc felé futó országutat követi, másrészt az Ósva-patak szurdokát. Utóbbi rejtve őrzi házait, köztük egy-egy rozoga faoszlopokon álló hajdani bányászházat. A patak kies hangulata ellenére is kicsiny. Az ember szinte el sem hinné, hogy ezt a szurdokvölgyet maga vájta bele évmilliók során a sziklákba. Nem történhetett pedig másként, hiszen ahol itt-ott egymástól eltávolodnak a bércfalak, a patakmeder oldalában impozáns kőtornyok magasodnak. Olyanok, mint az ember alkotta menhirek.A település címerében egy vár látható, amelynek oldalában két bányász áll. Az építményen két, Árpád-sávokkal és Anjou-liliommal ékes zászló. A virág Nagy Lajos királyunk emlékét őrzi, aki a települést 1341-ben bányavárosi rangjában megerősítette. A telkibányai nemesfémbányászat – és így az „aranyváros” – fénykora a XIV. századra esik. A települést karéjozó hegyeket szinte ellepték a tárnák. A Kánya-hegyen meg a Baglyas-völgyben éppúgy, mint a Medve- és Rózsa-hegyen, meg a Gyepűnek mondott meredélyen. De a bányák közül a legelhíresültebb a Veresvíz-völgyi. Itt 1687-ben egy bányaomlásban a krónikák szerint 360 bányász vesztette életét. Királyhelmeci István prédikátor a helyszínen vetette papírra a tragikus sorokat: „Leszakadt a bánya, és mind a 360 bányászt oda nyomta és oda ölte…” Az esetet Tompa Mihály is hallhatta vagy olvashatta, mert ennek kapcsán írta balladáját 360 özvegy tánca címmel…Ha Telkibányát manapság valamiért mégis megemlítik, az nem a középkori arany- és ezüstbányászat, hanem a porcelángyártás. Történt ugyanis, hogy a közeli hegyekben – nemesfémet keresve – kaolint találtak, és ezen felbuzdulva a XVIII. század végéig hétpecsétes titoknak számító porcelángyártással itt is megpróbálkoztak. Magyarországon először. Kezdetben „kőedényeket” gyártottak, ami a porcelánkészítés primitívebb foka. A kőedény rusztikusabb a porcelánnál. Az itteni porcelánok is „kőedényszerűek” voltak, ám a messze földről érkezett szakemberek egyik-másik tehetségesebbike addig kísérletezett, míg végül ki tudott alakítani egy ma is telkibányainak mondott stílust, amelyet a szürkés- és kékeszöld színárnyalat, továbbá a szőlő- és petrezselyemlevél-minta jellemez. A gyár azonban, amelyben vázákat, fedeles tálakat, korsókat és tányérokat, továbbá órakereteket, gyertyatartókat, szelencéket és kupákat, de megrendelésre egyedi dísztárgyakat is készítettek, a szabad verseny áldozata lett. A közeli Hollóháza porcelángyára diadalmaskodott felette, és századunk elején becsukta kapuit…Az egykori büszke „aranygombos” Telkibánya, a mai falucska ősszel a legszebb. Októberben, alkonyatkor. Ilyenkor nemcsak a főutca háztetői, hanem a környező hegyek is veres aranyfényben állnak. Ekkor valóban aranyváros, legalábbis aranyfalu. Télen viszont, amikor útjait és kertjeit eltakarja a hó, úgy belevész a mérhetetlen fehérségbe, mintha nem is volna.