Az ő XX. századuk

Európa dacára a humanitás és polgárosodás folytonos hangoztatásának és annak gúnyjára olyan haditáborrá változott, aminőt a világ még nem látott. Az 1890. évben a német hadsereg 2 400 000 emberből állott, a melyhez a 900 000 főből álló póttartalék nincsen hozzászámítva. Franciaország 3 200 000, a póttartalékkal együtt 4 125 000 emberre, osztrák–magyar birodalomban 1 375 000, melyhez a 445 000 főből álló népfelkelő sereg járul, Olaszországban 1 220 000, ezen kívül van az 1 630 000 főből álló helyőrség, Oroszországban van 2 392 000 ember népfölkelő és honvédsereg nélkül. Az előszámlált öt hatalom között kitörendő háború esetén 15 millió fegyveres ember áll egymással szemközt.Az emberiség évtizedek óta azon töri szellemét, hogy az emberiség kiirtására uj gyilkoló eszközökről gondoskodjék. Már annyira jutottunk, hogy ellenségünket több mint 3000 méter távolból képesek vagyunk lelőni. A nagy fegyver alig képes a kicsinnyel mérközni; azért a világra most még egy igen nagy feladat vár, hogy ti. a nagy fegyvernemnek sokkal jelentősebb horderőt kölcsönözzön. Kézi fegyverünkből tett egyetlen lövéssel képesek vagyunk öt egymás után jövő embert leteríteni. Mi már nem tördeljük össze a csontokat, hanem oly simán átlyukasztjuk azokat, amint a golyó a sima papírt.Ezután a nemzetek egyik lábukat előre tartva s fegyverekkel kezökben fognak egymással szembeszállni. A határokon százezrek készen állnak, hogy egymásra rohanjanak, az országok barátságos közeledésére alig lehet gondolni. Franciaországot 160 vára mint egy khinai fal zárja el a világtól, a kisebb erődítvényeket nem is említve. (...) Egy éjen át egész hadsereget hadilábra állítanak, a garnisonokat föllármázzák, senki sem tudja, vajjon gyakorlatra vagy komolyan az ellenség ellen kell sikraszállnia. (...) Mindenki tudja, hogy ma háborúskodnánk, ha a háború izenet a francia hatalom bitorlóinak bukását és a vörös köztársaság győzelmét, ha Németországra nézve a háború indítása a társadalmi forradalom kitörését nem jelentené. Annyira jutottunk, hogy a socialismustól való félelem egyik biztosítéka a békének egészen addig, míg Bebel kijelenti: most végre-valahára harcképesek vagyunk.(Weisz A. M.: A socialis kérdés és a társadalmi rend vagy a társadalom intézményei. Óbecse, 1898, p. 77–78.)