Az ő XX. századuk

Így lettem én az afrikai tevehajcsárból a szomáliak vezetője. Így aztán újból elértem a műveltségemnek megfelelő lépcsőzetet, a hová most már felemelhettem afrikai testvéreimet is, kik nekem ezután vakon engedelmeskedtek. A berlini egyezmény pontozatainak Afrikát illető brüsszeli konvencziója, valamint a hágai békekonferenczia ideális, humánus és az egész világon nemzetközi törvényként elismert határozatai jogos alapot adnak nekem arra, hogy az egész czivilizált világ előtt mint az afrikai független szomáli törzsek ura és vezetője léphessek fel. (...) nem gondolhattam, hogy éppen a cs. és kir. külügyminisztérium fogja ezen törekvésemet ellenezni akkor, a midőn Magyarország szülötte vagyok, s a mikor a berlini egyezménynél és a brüsszeli konvencziónál Ausztria–Magyarország a vezérszereplők közt volt, annál kevésbé is, mert a cs. és kir. külügyminiszter volt az, a ki a hágai békekonferenczián a humanitásról és nemzetközi jogról a legszebb és legnemesebb nézeteket fejtette ki, s a mikor éppen Magyarországban és Ausztriában minden tönkremegy, mert külkereskedelmünk és iparunk végső vonaglásban fekszik. Hisz Ausztria–Magyarország a berlini, brüsszeli és hágai nemzetközi határozatok egyik végrehajtó hatalma, és éppen azért felelősséggel tartozik, hogy e nemzetközi törvények respektáltassanak, s saját érdeke, hogy ezen törvények adta előnyök népei javára kiaknáztassanak. Mindezen okokból meggyőződve (...) 1897. deczemberben levelet írtam az akkori magyar kir. miniszterelnöknek. Ezen levélben tisztán és érthetően megmagyaráztam a m. kir. kormánynak a saját, valamint a szomáli törzsek helyzetét, valamint azt is, hogy a törzsek szabad akaratból kereskedelmi összeköttetésbe akarnak lépni Magyarországgal, és ez okból Magyarország politikai támogatására törekszenek. Felhívtam a miniszterelnök figyelmét arra is, hogy nekünk „európai ellenségünk” is van, de elég erősek vagyunk, hogy magunkat megvédjük és így tulajdonképpen védelemre csak Szomáliföld határán kívül – a tengeren – van szükségünk, hogy a kultúrát és Magyarországgal való kereskedelmet élvezhessük. Említést tettem arról is, hogy ezen ügy nem kíván a magyar nemzettől pénzbeli áldozatot, mert a közigazgatást a szomáliak sajátjukból fedezik, és külső ellenségtől a szárazföldön saját erejükkel védik meg magukat. A m. kir. kormány ezen ajánlatomat elfogadta, és megígért politikai tekintetben minden támogatást, és egy kereskedelmi konzorcziomot alakított a Szomálifölddel való ki- és beviteli kereskedelem keresztülvitelére.” (Suleyman Ibn Inger Abdullah: Magyarország gyarmata Szomáliföldön. Hivatalos és eredeti levelezések. Budapest, 1904, p. VI–VII.)