Blair első alsóházi veresége

A vereség megalázó, de nem meglepő és nem veszélyezteti a kormány szilárdságát. Az történt, hogy amikor a Munkáspárt előterjesztette az állandó bizottságok javasolt listáját, kiderült, hogy a kormány saját elhatározásából nem az eddigi elnököket javasolta két bizottság élére. Más szóval menesztette Gwyneth Dunwoodyt a közlekedési, és Donald Andersont a külügyi bizottság éléről. Ez az önkényes lépés bosszantotta a munkáspárti honatyákat, akik közül több mint száz a konzervatív és liberális demokrata ellenzékkel együtt szavazott a kormányjavaslat fölött, s így a javaslat annak rendje és módja szerint megbukott.A kormány sejtette, hogy a szavazás rosszul végződhet a számára, ezért a kormányfrakció vitarendezői jó előre közölték, hogy a képviselők pártutasítás nélkül, saját egyéni belátásuk szerint szavazhatnak. Ez eleve megakadályozta a frakció zendülését, mert senki sem állíthatta, hogy ez bizalmi kérdés volt. Senki sem követelhette, hogy a kormány mondjon le. A bizottságok javasolt listáját a szavazás fényében revideálják, és Robin Cook – aki a Blair-kormányban az alsóházi ügyek minisztere – megígérte, hogy felülvizsgálja a bizottságok jelölésének eljárását.Tony Blair kormányát azonban jó ideje fenyegette már a frakción és a párton belüli meghasonlás veszélye. A Munkáspárt legyőzött balszárnya évek óta zsörtölődik, hogy a miniszterelnök túl önkényesen, az alsóházi frakció megkérdezése nélkül dönt és intézkedik, minden posztra a saját személyes jelöltjeit ülteti, s nem hallgat sem az alapszervekre, sem a szakszervezetekre. Hónapok óta köztudott, hogy az őszi pártkonferencián Blairnek és kormányának jó néhány kemény bírálatot kell majd lenyelnie.A kormánysorok mögött ülő – vagyis tisztséggel nem rendelkező – munkáspárti frakciótagok elégedetlensége már többször megnyilvánult, de különösen a szakszervezeteket is erősen foglalkoztató közszolgáltatási reformok fölött. Az ideológus baloldal és a szakszervezeti mozgalom ellenez minden olyan reformot a munkáspárti kormány részéről, amely a magántőke, a magánüzlet bevonásával jár a közszolgálatokba. Blair hiába hívta meg vacsorával egybekötött értekezletre a Downing Streetre a szakszervezeti vezetőket, ők nem hatódtak meg a kitüntető meghívástól, és kereken kijelentették, hogy ellenezni fogják a kormány reformterveit a közlekedés, a betegellátás, az oktatás terén. Ez már eleve bizonyossá tette az összeütközést, hiszen Blair is, Brown pénzügyminiszter is többször kijelentette, hogy a reformtervekből nem enged. Ha az alsóházi képviselők jelentős része hetekkel a másodszori fényes választási győzelem után máris kesztyűt dob a kormány elé, akkor Tony Blairnek ugyancsak viharos kormányciklussal kell számolnia.