Brazauskas, a pragmatikus

Általános meglepetésre tucatnál is több független szakértőt jelölt kormányába a majd egy hónapos politikai válság után kabinetet alakító Algirdas Brazauskas miniszterelnök. Az utolsó köztársasági pártelnök, a Litvániát a Szovjetunióból kivezető, máig a népszerűségi listák élén álló exállamfő döntését némi megnyugvással konstatálta a kinevezést meglehetősen nehéz szívvel aláíró, az előző koalíciót összekovácsoló Valdas Adamkus köztársasági elnök.Litvániában a konzervatív–szociálliberális jobbközép koalíció felbomlása után gyakorlatilag azok a politikusok tértek vissza a hatalomba, akik Landsbergisék után a 90-es évek elején, közepén irányították az országot. A Brazauskasék szociáldemokrata pártkoalíciójához átálló, Arturas Paulauskas vezette Új Szövetség mellett a parlamenti többséghez csatlakozott az exkormányfő, Kazimiere Prunskiene pártja, az Új Demokrácia is. Az új miniszterelnök, kommunista múltja ellenére alapvetően pragmatikusként, euroatlanti célokat követőnek jellemezhető, az elmúlt évtized politizálásának folytatását ígérő pragmatikus belépő stabilizáló hatását csak kiegészíti a biztos parlamenti többség.Szakértők azonban a biztató kezdet ellenére megjegyzik, hogy az új balközép koalíció működésének igazi próbáját az előző szövetséget felbomlasztó kérdésekhez való hozzáállás, illetve ezekkel összefüggésben az euroatlanti integráció előrehaladása jelenti majd. Ezek a problémakörök pedig az uniós csatlakozás érdekében egyre sürgetőbbé váló nyugdíjreform, a mezőgazdaság átalakítása, a gazdasági növekedés élénkítését célzó adócsökkentések, s nem utolsósorban az energiaprivatizáció felgyorsítása.Paksas kormányának megfigyelők szerint az ez utóbbi téren támadt koalíciós feszültségek okozták a bukását. Nem tudtak ugyanis megegyezni az Új Szövetséggel az orosz vállalatok számára megengedhető gazdasági befolyás mértékében. Paksas a gázművek, a Lietuvos Dujos privatizációja során nyugati befektetőket kívánt előnyben részesíteni. Paulauskasék azonban tiltakoztak a Gazprom által is nemtetszéssel fogadott tervezet ellen. Egyelőre úgy tűnik, hogy a vita folytatódik. Eközben megnyugtatóan látszik rendeződni a nemzeti olajfinomító, a Mazeikiu Nafta sok megrázkódtatáson átment privatizációja, amelynek során sikerült egyensúlyba hozni a két éve tartó orosz– amerikai versenyfutást. Ennek tétje egyébként az idáig még veszteséges finomító kulcshelyzete miatt túlmutat a litván piacon. Annak idején nagy belpolitikai viharokat kavarva a finomító 33 százalékát a legnagyobb orosz olajtermelő és fő szállító Lukoillal szemben a második legnagyobb amerikai olajvezeték-üzemeltető vállalat, a Williams International kapta. A Lukoil emiatt hónapokon keresztül szüneteltette az olajszállításokat, megbénítva ezzel szinte az egész litván gazdaságot. A kormány ezután jóváhagyta, hogy a működés biztosítása érdekében a Williams 26,85 százaléknyi tulajdonrészt adjon át 75 millió dollár és ugyanekkora beruházási kötelezettség, valamint tíz éven át évi 4,8 millió tonna kőolaj szállítása fejében a Lukoil legnagyobb hazai vetélytársának, a Jukosznak.Brazauskasnak a reformok felgyorsítása mellett ellen kell állnia koalíciós partnere konkrét személyes érdekeken is alapuló vonzódásának az orosz befektetők felé, és önmagának is mérsékletet kell tanúsítania e téren. A régi motoros Brazauskas mindezt jól tudja, amit bizonyítani látszik a kabinet tagjainak kiválasztása is.