Elnöki humor

Nem akarom megemelni magam (ezért a „talán” szó), de a Nők Lapja június 27-i számában az utóbbi évek talán legviszszataszítóbb újságírói megnyilvánulása olvasható. A megjegyzést legfeljebb az arra adott válasz múlja felül. Vadas Zsuzsa beszélgetett Göncz Árpáddal. Így.„– A frontról írt novellája azért tetszett, mert humorral oldja fel a felszabadító orosz katonának kiszolgáltatott asszony drámai helyzetét.– Egyszer nevetve mesélte valaki, hogy őt a szovjet hadsereg egyetlen impotens katonája akarta megerőszakolni. Ez adta az ötletet. Ne egyszerűsítsünk!…”Hogy egy alapvetően nőknek szóló magazin munkatársa miért viháncol egy olyan témán, amelynél súlyosabban a magyar nőtársadalmat ebben az évszázadban aligha érintette bármi is, azt fel nem foghatom. Hacsak azért nem, mert mostanában kiderült, hogy mindebben rengeteg humor volt. Sajnálatos, hogy nagyjából egymillió magyar nő nem értette akkoriban ezt a gáláns tréfát. A Vörös Hadsereg bevonulása után járványként terjedt az ázsiai szifilisz, a későbbiekről pedig talán elég annyit megjegyezni, hogy a hatóságok pánikszerű gyorsasággal voltak kénytelenek engedélyezni az abortuszt, hogy semlegesítsék a felszabadítók spontán érzelemkitöréseinek következményeit. A szovjet humort a kortársak is nehezen tudták levenni, Mindszenty József például az Egyesült Államokból próbált gyógyszereket szerezni a megfertőzött magyar asszonyoknak és lányoknak, Apor Vilmos püspök pedig képes volt lelövetni magát ahelyett, hogy jót kacagott volna, amikor az orosz katonák a győri nőket kezdték megerőszakolni. Enynyi esze volt. Azért mégis úgy vélem, érdekes lenne ezt a végtelenül, szinte már törvényszerűen buta újságírónőt bemutatni az orosz katonaság néhány modern kori sztrelecének, és aztán kifaggatni humoros tapasztalatairól, feltéve persze, ha utána nem lövik le, nem vágják el a torkát, nem törik el a gerincét, esetleg nem szaggatják szét lovak között, amely metódusok a Vörös Hadsereg tagjai által preferált utójáték-motívumok fontos elemeit alkották (és vélhetően alkotják). Lehet, hogy másként fogalmazna.Vadas Zsuzsa mindazonáltal csak mellékalak ezen a képen. Itt van nekünk Göncz Árpád, aki tíz évig volt a Magyar Köztársaság elnöke, és aki írói munkásságának részeként Front című novellájában, mint most kiderült, humorral oldotta fel a felszabadító orosz katonának kiszolgáltatott asszony drámai helyzetét. Nagyon jó. Egyébként tipikus szabad demokrata hozzáállás. A magyar történelemről és a magyar emberek szenvedéseiről szólva mindig megtalálják azt a nézőpontot, ahonnan tekintve a magyar tragédiák nevetségessé, másodlagossá, borongós nyavalygássá, vagy egyszerűen nem létezővé, meg nem történtté minősíthetők. Akinek ez nem tetszik, az szerintük elmaradott bunkó. Pedig ahogy az SZDSZ-t mostanában elnézem, sokaknak nem tetszik.Mellesleg én amúgy nagy barátja vagyok annak a módszernek, amelynek segítségével a kiszolgáltatottak drámai helyzetét humorral lehet feloldani. Göncz Árpádnak mostanában van ideje írogatni, javaslom, keressen a második világháborúban példát egyéb drámai helyzetekre, oldja fel azokat humorral, és ne egyszerűsítsen. Kiváló novella születhetne, biztos vagyok benne. Egyébként már csak arra lennék kíváncsi, ki mesélte el Göncz Árpádnak, hogy őt a szovjet hadsereg egyetlen impotens katonája akarta megerőszakolni. Csak nem valamelyik Mérleg utcai jó barát panaszkodott?