– Amit önök csinálnak, annak semmi köze nincs a független objektív újságíráshoz – mondta Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója a digitális polgári körök szombati gyűlése előtt a balliberális sajtó képviselőinek, erről a politikus töltött fel videót közösségi oldalára. A rendezvényen egy „Álhírgyárosok” című tábla szerepelt, amelyen balliberális újságírók fényképei és nevei voltak láthatók, és amelyen az érdeklődők a „Zebra-díjra” szavazhattak. Ezzel kapcsolatban a kommunikációs igazgató azt mondta: nem fenyegetni kívánják az újságírókat, hanem rávilágítanak az ellenzéki sajtó tevékenységére.
Még hogy nem álhírgyárosok? – Menczer Tamás alaposan kiosztotta a balliberális sajtót + videó
– Semmi köze a független, objektív újságíráshoz, amit önök csinálnak – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: „Kellő tisztelettel állok rendelkezésükre, végzem a munkámat… Ugyanúgy, ahogyan azok a celebek, színészek, akárkik, zenészek, akik Magyar Péter szekerét tolják, és akár akasztásról vagy fejbe lövésről beszélnek. Az önök által végzett tevékenységnek semmi, ismétlem, semmi köze nincs a független, objektív újságíráshoz.”
Borítókép: Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója (Forrás: Facebook)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Egy drogos vallomása: „Apám kitagadott, azt mondta, nem akar ott lenni a temetésemen”
Márk Tibor nem mindennapi története.

Orbán Viktor: Már csak 89 nap van hátra, vagyis 45-öt kell aludni a győzelemig + videó
Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Kiderült, mit kerestek a rendőrök Dudás Miklós otthonánál
Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Brutális munkahelyi baleset: raklapok zuhantak egy nőre Cegléden
Bíróság vár a targoncás férfira.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Egy drogos vallomása: „Apám kitagadott, azt mondta, nem akar ott lenni a temetésemen”
Márk Tibor nem mindennapi története.

Orbán Viktor: Már csak 89 nap van hátra, vagyis 45-öt kell aludni a győzelemig + videó
Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Kiderült, mit kerestek a rendőrök Dudás Miklós otthonánál
Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Brutális munkahelyi baleset: raklapok zuhantak egy nőre Cegléden
Bíróság vár a targoncás férfira.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!