Ember és ló

Lovas nemzet vagyunk. Ez a derék minősítés önkéntelenül is kiszalad a szánkon, s közben sejtelmünk nincs, mit jelent ez valójában. Feldereng bennünk a csikósok meg a huszárok képe, talán a nyeregben hátrafordulva nyilazó honfoglaló őseink is eszünkbe jutnak, de ezek a képzetek kevesek ahhoz, hogy belássuk, a Trabanttal pöfögő vagy 4-es metróra vágyó magyar polgár mitől lenne a híres lovas nép sarja. Rohanunk, szerencsésebb pillanatainkban bokáig gázolunk Európába, a modern technika talmi csodáinak hódolunk, s agyongépesített, beműtrágyázott, testileg-szellemileg kicsatornázott világunkban megfeledkezünk természetes társunkról, arról, aki ezt az európainak nevezett civilizációt szó szerint a hátán hordozta évezredeken keresztül: a lóról. A mai „felvilágosult” ember számára a ló egy állat, a zoológia része, amely elöl harap, hátul rúg, középen meg rázza azokat az újgazdag különcöket, akik felülnek rá. A „felvilágosult” ember rég megfeledkezett a ló történelmet, kultúrát, civilizációt teremtő szerepéről, azokról az értékekről, amelyekkel a ló gazdagította az emberiséget.A mitikus időkben valamely ázsiai nép lóra pattant, s gyökeresen átírta a történelmet. Az ember által meghódítható távolságok megsokszorozódtak, és a hajózható vizek menti kultúrák benyomulhattak a szárazföldre. Természetesen a lovas népek újszerű társadalmi berendezkedéseket és új kultúrát hoztak létre. Ez szétsugárzott Ázsiában, majd a Krisztus születése körüli évszázadokban Európában is. A XIX. századig a ló jelentette a „fénysebességet”, az ember mozgásának határait, az információ átadásának sebességét. A klasszikus európai kultúra a lóra épült. De a ló nem csak a térbeli haladás eszköze volt. A lovas népek számára közvetítette az égi hatalmat, az erőt, a transzcendens igazságot és hivatást. Honfoglaló eleink és lovaik oly bensőséges, meghitt kapcsolatban álltak, amit a mai racionális ember nem ért, nem tud, csak 1100 év történetéből kikövetkeztethet. Végtelenül gazdag, sokrétű kapcsolat volt, amiben a ló egyenrangú társként jelent meg, olyan lényként, amely (aki) végigkíséri az ember életét a bölcsőtől a sírig. (Bár a ló élete lényegesen rövidebbre szabatott, mint az emberé.)Július 6–8. között rendezik meg Szilvásváradon az I. lovasság-kézművesség fesztivált és vásárt. A programot böngészve egyértelmű, hogy a rendezők szándéka az, hogy felidézzék és bemutassák a magyar ember és a ló évezredes kapcsolatának gazdagságát és sokszínűségét. A ló nélkülözhetetlen társa volt őseinknek a honfoglalásban, „energiaforrása” volt az ország építésének, a hátán vagy kocsiba fogva cipelte az utast és málháját, megbízható, hű szövetségesként kivette részét a háborúkból, s még gyógyító erőt is tulajdonítottak neki, nem is minden alap nélkül.A ló kedvelt „modellje” a képzőművészetünknek, népi, díszítőművészetünknek, szépséges arányaiban, harmonikus mozgásában gyönyörködünk a sportpályákon és versenytereken. Szilvásváradon mindezt újra átélhetjük és végiggondolhatjuk. Izgulhatunk a fogathajtó versenyeken, a különböző lovassport-bemutatókon. Megdobogtatja szívünket a honfoglalókat, a lovagokat, a huszárokat megidéző felvonulás. Az utóbbi évtizedekben felfedezett lovas torna és lovas terápia bizonyíthatja, hogy a ló mindenkinek közeli barátja. Természetesen nem maradhatnak ki a csikósok és a híres pusztaötös sem. Akinek kedve támad nyeregbe pattanni, az pónilovaglásban kipróbálhatja lóra termett mivoltát. A lovasesemények mellett száz kézművesmester tart bemutatót és vásárt hagyományos termékeiből.