Felelősen a jövőről

A Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselői asztalhoz ültek, hogy közösen mérlegeljék a választási együttműködés lehetőségeit. A megbeszélések hangulata nem felhőtlen: az MDF vezetésében éles vita bontakozott ki arról, hogy mit fogadjanak el és mit követeljenek a másik párttól. Másrészt a Fidesz soraiban is nő a türelmetlenség a fórumos politika hányattatásai láttán. A vita azonban mélyebb gyökerű: egyrészt a múltról, másrészt a jövőről szól. A múlt a rendszerváltozás értékelésének a kérdését jelenti; a jövő Magyarország átfogó helyzetét. Mindkét téren jelentős nézeteltérések mutatkoznak: a rendszerváltás értékelésében a jól elkülöníthető álláspontok, a jövő kérdésében az álláspontok ütköztetésének a nehézségei miatt.A Magyar Demokrata Fórum gyűjtőpárt jellege már 1994-ben megszűnt. A vezetésben kibontakozott vita, mint ma már világosan látható, arról szólt, hogy milyen legyen a párt viszonya a szocialista párthoz és annak hagyományához. Az MDF-ből kivált szereplők közül többen már 1998-ban is szívesebben látták volna a szocialista párt választási győzelmét, semmint a fiatal demokratákét. A velük szemben álló, a pártban megmaradt csoport, amely kezdetben a kisgazdapárthoz is erősen vonzódott, örömmel vette a Fidesszel való megegyezést és ennek következményét, a párt bekerülését a parlamentbe. A Fidesznek a kisgazdákkal való kezdeti szoros együttműködése nem csak abból fakadt, hogy matematikailag rákényszerültek erre a támogatásra; közös céljuk a rendszerváltás tempójának és tartalmának átalakítása volt. Az a kérdés, hogy a kisgazdapártban pontosan mi történt 1998 és 2001 között, a jövőben talán jobban megválaszolható lesz. Annyit ma is látni, hogy a párt vezetése súlyos stratégiai hibát követett el, amikor 1999 nyarán lebegtetni kezdte a szocialistákkal való összefogás lehetőségét. Ha korábban nem, ezen a ponton Orbán Viktornak rá kellett ébrednie arra, hogy a kisgazdákkal való együttműködés sokkal élesebb versenyt jelent, mintsem előzőleg gondolni lehetett volna.Az MDF ebben az időben azt tapasztalta, hogy a Fidesz a kisgazdákat mindenütt előnyben részesíti; s mivel ismerték ez utóbbi csoport néhány jellegzetességét, türelmetlenségük nőttön nőtt. Fokozatosan semmivé foszlott a hála azon érzése, amit 1998-ban még tapasztalhattunk; s a párt egyes képviselőinek a hangja egyre érdesebbé vált, ha a Fidesz és a kisgazdák dolgairól esett szó. Amikor azonban bejelentették a Békejobb kezdeményezését, a helyenkénti éleslátás olyan reflexeknek adta át a helyét, amelyek a régi MDF-ből maradtak fenn. Arról árulkodtak, hogy az MDF nem kíván sorsközösséget vállalni a Fidesszel a belpolitikai élet 1998 után feltámadt viharaiban; mi több, egyes pontokon oly módon utasította el ezt, ami azoknak is fájdalmas volt, akik távolról szemlélték a belpolitika hullámzását. Az elutasítás a régi MDF feltámadását sejtette: nem a néppártét, hanem azon csoportét, amelynek csak homályos elképzelése volt arról, hogy a rendszerváltással kialakult új bel- és külpolitikai helyzet tétje voltaképpen miben áll. A rendszerváltó párt fő belpolitikai célja a nyugalom megőrzése volt; külpolitikailag pedig mindent alárendelt a gyors uniós csatlakozás állítólagos követelményeinek. Ma már jobban látni, hogy mindkettőben több volt az illuzórikus elem, mint azt akkoriban sokan látták és láttatták. Ha az elmúlt tizenkét év tapasztalata egy évtizeddel ezelőtt rendelkezésünkre állt volna, talán jobban figyeltünk volna az ország gazdasági-kulturális épségének a megőrzésére; talán gyorsabban észlelhettük volna, hogy egyes gazdasági, kulturális és politikai tendenciák miképpen alakítják kedvezőtlenné saját esélyeinket a megváltozott világ- és europolitikai helyzetben.A Békejobb kezdeményezése abból az érthető kívánalomból fakadt, hogy az eldurvult belpolitikai helyzetből kiutat találjon. Nem biztos, hogy megalkotói pontosan számot vetettek e helyzet valós okaival. Ha egy pillantást vetünk a szomszédos Ausztriára, úgy találjuk, hogy a hatalomból kiszorult szocialisták a mieinkhez nagyon hasonlatos módon, olykor módszertani egyezéseket is mutatva fordultak szembe a jobboldali kormánnyal, és ostromolják mind a mai napig. Ha itt módszerbeli egyezések figyelhetők meg, feltehető, hogy a belőlük kibontakozott politikai folyamatok nem magából a valóságból indulnak ki. Noha idehaza a Fidesz bizonyosan okot szolgáltatott számos kritikára, naivitás lenne azt gondolni, hogy a pártot ért támadások tartalma és hevessége közvetlenül e hibákból adódott volna. A politikai taktikát nem szabad összetéveszteni a valóságos helyzettel, s ez az, amit a Békejobb valaminő okból nem vett figyelembe. Olyan politikai kezdeményezés öltött benne testet, amelynek nemcsak aktuális elemzései voltak fogyatékosak, hanem jövőképpel sem bírt. Ezzel nem a politikai valóság kérdéseire adott választ, hanem a valóság értelmezéseinek összecsapásában kívánt semleges maradni. Ez azonban nem politikai, hanem retorikai gesztusnak minősül.A mai MDF jórészt ebben a gesztusban él. Nem tudni, hogy pontosan hogyan értelmezi a politikai környezet valóságát; nem tudni, hogy mi a véleménye a rendszerváltás során elkövetett és elkerülhető tévedésekről, az ezzel kapcsolatban fölvethető felelősség kérdéséről, a tévedések korrekciójáról. Nem tudni, hogy miképpen gondolkodik a bel- és külpolitikai jövőről. Nem programok, elképzelések, elemzések összecsapását látjuk, hanem bizonyos helyezkedést egy olyan politikai térben, amely végül is nem önmagáról szól, hanem Magyarország jelenéről és jövőjéről. Nem kétséges, hogy a párt képviselőinek epés megjegyzései sokszor találóak. De kérdés, hogy a jól megfogalmazott kritika milyen viszonyban áll politikai elképzelésekkel, tehát az olyan cselekvési tervekkel, amelyek célja Magyarország kiragadása abból a szomorú helyzetből, ahová a régi rendszer és a sok hibával levezényelt rendszerváltoztatás taszította. Mivel nem tudjuk, hogy milyen tartalmi eltérések vannak a Fidesz és az MDF elképzelései között, csak arra gondolhatunk, hogy a nézeteltérés más természetű; mondjuk személyes. Bizonyos, hogy itt is bőven van helye az indulatos érvelésnek; bizonyos, hogy az érvek egy része megalapozott és megfontolandó. De talán jogos azt mondanunk, hogy a következő parlamenti választások előtt félre kellene tenni a személyes sérelmeket, mert ebbe már maga a demokrata fórum is beleroppant egyszer; s helyette a politikai valóság szempontjait kell előtérbe helyezni.Ezen belül pedig a fő kérdés az, hogy milyen Magyarországot akarunk a következő évtizedekben. Olyat-e, amely gazdasági erejével, sokszínű és erős kultúrájával, lakosságának életminőségével, politikai súlyával képes jelentős hatást gyakorolni környezetére és saját jövendő nemzedékeire; avagy olyat, amelyben a rendszerváltást megelőző és azt követő összeomlásért felelős garnitúra ismét hatalomba kerülvén az országot az 1994 és 1998 között megismert módon vezérli sajátos céljai felé? Nem kétséges, hogy erre a dilemmára miben áll a Magyar Demokrata Fórum vezetőinek válasza. Ha azonban van ilyen válasz, akkor nem lehet mellőzni azokat a megfontolásokat, amelyek a világos, egyértelmű és határozott összefogás mellett érvelnek. Ha a demokrata fórum elutasítja a határozott állásfoglalást, hű marad régi önmagához, vagyis ahhoz a párthoz, amely fokozatosan szétbomolva sokunk számára okozott keserű csalódást. Ebben a helyzetben a halogatás nem tűnik jó megoldásnak. Ezen a téren a demokrata fórum tanulhatna a szabad demokratáktól: ez utóbbiak világosan fölismerték, hogy önállóságuk erőltetése a baloldalinak nevezett tömb választási esélyeit csökkenti; vagyis a másik oldalt erősíti. Ugyanez áll az MDF-re is.Nem tartom megalapozottnak azt az elképzelést, hogy egy, a kis pártok uniójaként fellépő pártkonglomerátum lényegesen befolyásolhatná a hazai belpolitika állapotait. Egy ilyen párthalmaz minden szempontból nézve oly mértékben megosztott lenne, hogy sem politikai, sem kulturális vagy gazdasági körben nem lenne képes jelentős hatást gyakorolni. A politikai etika kérdéseit ezen a szinten bizonyosan nem lehet döntő módon befolyásolni, amit jól mutat a demokrata fórum korábbi kormányzati tevékenysége. De van egy további megfontolandó körülmény: ha visszagondolunk arra, hogy a Békejobb kampányát milyen erők és milyen személyek támogatták egy fél évvel ezelőtt, bizonyosan óvatosnak kell lennünk e csoportosulás minősítésében. Már maga az elnevezés is jól emlékeztet a béke előtagú szóösszetételekre, amelyek 1945 után világos elkötelezettséget jelentettek, lett légyen szó a békeharcról vagy a békepapságról.Ez nem azt jelenti, hogy a béke ne lenne mindannyiunk számára vonzó. Amiképpen a szociáldemokrácia sem csúnya kifejezés, úgy a békejobb is biztató tartalmat sugall. De amint manapság nincs valós szociáldemokrata párt idehaza, úgy a béke távlata is csak pontosan megfogalmazott formában válik érthetővé. Kibékülni először is önmagunkkal kell; másodszor azokkal, akikkel életfelfogásunk, hivatásunk, értékeink szerint együvé tartozunk. Csak ha a sajátjainkkal összebékültünk, van okunk s jogunk szélesebb körű békét kezdeményezni akár a politikai pártok, akár kulturális csoportok között.Mindez nem jelenti azt, hogy e kibékülés során a másik félre ne hárulna jelentős felelősség; hogy ne illethetné vád mindkét felet akkor, ha a belső béke megvalósításának az elmulasztása olyan következményekkel járna, amelyek a magyar rendszerváltás hányattatott történetének újabb hullámvölgyét hoznák.A szerző filozófus, egyetemi oktató