„Fiúk, hát nem gyüttök a vörös hacuka után attakba?”

Miért mindig hátra, miért nem előre, hát már nincs magyar, ki a hazáért halni tudna? – írta a lemenő nap fényében egy ágyúcsőre fektetett cédulára a magyar főparancsnok, miután szétnézett a csatatéren. Majd az üzenettel egyik segédtisztjét a hátráló ütegekhez küldve kíséretével maga is a harcolók felé vágtatott.Nem múlt el tíz perc, mikor láttuk, hogy ütegeink fölkerekednek és előrenyomulnak, s nem is tágítottak mindaddig, mígnem az ellenség megszüntette a harcot, és táborhelyére visszavonult. Ebben a fölszólításban az a nevezetes, hogy németül volt írva (az ütegparancsnokok többen nem tudtak magyarul), de magyarokhoz szólott, s mint ilyennek volt az a nagy hatása – számol be visszaemlékezésében az 1849. július 2-i ács–komáromi ütközet egyik válságos pillanatáról Garzó Imre egykori honvéd tüzér hadnagy.A tét nagy volt. Ha sikerrel jár Haynau aznap reggel indított, a Duna jobb partján lévő magyar állások elleni általános támadása, márpedig mintegy kétszeres túlereje birtokában (60 ezer fő állt a rendelkezésére 216 löveggel) erre minden esélye megvolt, akkor a magyarok elől elvágja a fővárosba vezető legrövidebb utat, és meghiúsítja seregeik tervezett összevonását. Görgey, hogy a kormány június 29-i határozatát – amellyel ugyan nem értett egyet – végrehajtsa, az említett útvonalon július 3-án akarta megkezdeni viszszavonulását Buda, majd tovább, a Szeged térségében kijelölt gyülekezési pont felé. Ennek a főváros irányába vezető útvonalnak a kulcspontja Ószőny volt, amelyet az előretörő császáriak a komáromi sáncrendszer egy részének birtokbavétele után ugyancsak elfoglaltak. Haynau megelégedett az eredményekkel, Benedek tábornok dandárát Ószőnyben hátrahagyva kora délután megkezdte csapatainak visszavonását reggeli kiindulási helyükre. A megindult magyar ellentámadás azonban sikerrel járt. Az áldozatokat nem kímélő, ide-oda hullámzó, elkeseredett küzdelem alkonyatig tartott.„A 2., 3., 7. hadtestek vitézségének, a vezérek törhetetlen erélyének kellett pótolnia a számbeli arányt és a 8. hadtest újoncainak a remegő bátortalanságát; hiszen azt mondom, nem nekik való, kemény munka volt az, mert még az edzett gyalogság meg a világhírű huszárság is olykor visszaroppant az ellenség tengernyi sokaságától” – írja a szemtanú Karsa Ferenc, Görgey parancsőrtisztje. Félő volt, hogy a megfutamodók más csapatokat is magukkal rántanak. A „szilaj gulyaként veszettül szaladó” zászlóaljakat két ágyúval, kardlapozással kellett visszafordítani a csatatérre, engedetlen, habozó tiszteknek nem járt kegyelem, a nyargoncok Görgey kitartásra buzdító parancsaival száguldoztak: „Ma hátrálnia kell az ellenségnek, ha azt akarjuk, hogy mentve legyen a haza.”