Hága a térképen

Most, hogy Milosevics hajdani jugoszláv főembert becsukták a hágai börtönbe, elképzelem, mit érezhetnek a még szabadlábon lévő délszláv tömeggyilkosok, Karadzsics, Mladics és a többiek. Ha a tavaly ilyenkor még atyaúristennek számító Miloseviccsel ez megtörténhetett, miért ne történhetne meg velük is? A titkosszolgálatoknál nincs vakáció, huszonnégy órás munkaidőben dolgoznak, előbb vagy utóbb mindenkit föllelnek, akár remetének áll az illető, akár nővé operáltatja magát. Amúgy is, milyen lehet örökös rettegésben élni, jaj, mikor töri rám az ajtót a rendőrkommandó, mikor löknek be egy lefüggönyzött furgonba, csuklómon bilinccsel… Perc nyugalom sincs, se éjjel, se nappal – ha meg végre elszenderedik az ember, az sem jó: Vukovóról, Bosanska Brodról, Pristináról szól a valódi rémálom, tarkón lövésekről, vérről, megcsonkolt holtakról.Szabadon is lehet fogoly az ember. Persze ehhez némi lelkiismeret is kell, parányi szikra az emberségből. Akiben még megmaradt.Nem tudom viszont, mit érezhet a Milosevics-hír hallatán a távoli kolléga, odaát Kubában, Észak-Koreában, másutt, ahol még mindig olcsó az emberélet, ahol háború sem kell, hogy emberiség elleni bűntettet kövessen el a Vezér. A Vezér, akit most még ünnepelnek a kivezényelt ünneplők, masíroznak előtte, megtapsolják – gondolom, ott sem igazából édes az álom, vigyázhatja azt tucatnyi pszichiáter, századnyi elitkatona…Idehaza más a helyzet. A „mi” sortüzesünknek (Mosonmagyaróvár, 1956) elévülési törvény biztosítja a nyugodt éjszakát, neki nem kell Hágára, kommandósokra, lefüggönyzött furgonra számítania – békésen szunyókálhat, napközben meg kapirgálhat kiskunhalasi házának konyhakertjében, szőlőlugasában. Ahogyan a Nyugati téri ötvenhatos pufajkásoknak sem kell félniük, biztonságban vannak, és ha a lelkiismeretük sem háborog, akár a Remete-hegyen is építhetnek villát. Százmilliósat. Na és?A hágai Milosevics-cella túl messze van.