Hazánk és a „balkáni unió”

Johann Gottfried von Herder német filozófus, teológus és költő munkásságával komoly ösztönzője volt a közép- és kelet-európai nemzeti mozgalmaknak. Azt vallotta, hogy a történelem nem más, mint az ember organikus fejlődése a humanitás felé. Herder szerint a népek fejlődését a környezetük határozza meg. Ezért úgy vélte, hogy a magyarság bele fog olvadni a környező szláv népek tömegébe. Jóslata nagy hatással volt a magyar nemzeti kultúra reformkori alakulására, de tévesnek bizonyult. A magyarság nemcsak hogy nem olvadt be a szlávságba, hanem (Európa-szerte nagyszámú honfitársunk is megőrizte nemzeti öntudatát) némely esetben éppen ellenkező folyamat tapasztalható: a szlávok (horvátok, szerbek, szlovákok, bolgárok, szlovének stb.) asszimilálódtak tömeges mértékben. A tizenhetedik században a jelentős bevándorlások során nagyszámú különböző szláv (de nem csak szláv) nemzeti és etnikai csoportok telepedtek le hazánkban. Több ezer szerb és horvát telepedett le a török kiűzése után Szabadka, Szeged és Baja városokban. Ezek közül a horvátok, vagyis dalmaták, ahogyan magukat titulálták – a katolikus vallás révén –, még a szabadságharc előtt felolvadtak a magyarságban. Hasonló folyamat tapasztalható a „tótoknál” is. A XIX. században Szlavóniát (a mai Horvátország Dráva és Száva folyók közötti területete) a magyar országgyűlési nyomtatványokban is „Tótországnak” nevezték. A tót elnevezés tehát a szlovákokra és a szlavónokra egyaránt érvényes. Az ortodox szerbek aszszimilációja hosszabb ideig tartott, de jelentős mértékben mégis megtörtént.Az immár egy évtizede zajló délszláv háború és válság jelentősen befolyásolta Magyarország gazdasági és politikai helyzetét. A háborús konfliktusban az ország nem kötelezte el magát egyik oldalhoz sem, így nem haragította magára egyik szembenálló felet sem. Ugyanakkor a menekülteket befogadta, és a délszláv háború idején a szerb–horvát–magyar–bosnyák–albán–macedón szétválasztott családok nálunk találkoztak. Ezért Magyarországot mindegyik délszláv állam baráti államként tartja számon. A történelmi múlt – főleg két történész, Antall József és Franjo Tudjman kormányzása idején – ismét egymás közelébe hozta az önállóságért küzdő horvátokat a magyarokkal. Magyarország akkor segített Horvátországnak, amikor ez a legfontosabb volt, s Antall József és Franjo Tudjman halála nem vetett végett a horvát–magyar barátságnak. Sőt, Tudjman pártjának 2000 januárjában bekövetkezett veresége sem rontott a két ország közötti kapcsolatban. A horvátországi szocialista–liberális pártok vezette ötpárti koalíciós kormány Magyarországot stratégiai partnerének tekinti. Bármennyire is meglepő – a horvát alkotmány hivatkozik a közös magyar–horvát múltra, és ahhoz vezeti vissza az alkotmányosságukat. A Magyarországra való hivatkozás a „Nyugat-Balkánról” való menekülésének ügyét is szolgálja. Hiszen Horvátország ezzel bizonyítja, hogy 1102-től 1918-ig Közép-Európához és nem a Balkánhoz tartozott. Tény és való, hogy a továbbra is ezer sebből vérző Balkán, az államok rendezetlen belpolitikai viszonyai, a nemzetiségi kérdések és válságok sora a nemzetközi közösség óriási gondja jelenleg is. Megoldás pedig nem körvonalazódik. Különböző koordinátorok térképeket rajzolgatnak hónapok óta, uniók vázlatait, amelyek a balkáni országokban borzolják a kedélyeket, hiszen az egykori honfitársak közül már senki sem akar közösködni más nemzetiségűekkel.Az első számú kérdés tulajdonképpen az, hogy a határok megváltoztathatók-e. A válasz: nem. Ezek után viszont Koszovó kérdése nem oldódhat meg, hiszen az ottani albánok a függetlenségen kívül aligha elégednének meg mással. Ez pedig egy állandóan fölrobbantható lőporos hordót jelent. Boszniában és Macedóniában is ugyanez érvényes. Sőt már hallani arról, hogy ha Montenegró kiírja a népszavazást, ott is föllázadnak az albánok. Egyes szerb lapok jól értesült forrásokra hivatkozva az albánok görögországi lázadását is lehetségesnek tartják.Nos, a nemzetközi közösség már hosszabb ideje használja a Nyugat-Balkán kifejezést, és ez alatt a volt Jugoszlávia tagköztársaságait (Szlovénia nélkül) és Albániát érti. Horvátország viszont – mint részben mediterrán, közép-európai, és egyik részével Balkán határ menti terület – semmiféleképpen nem hajlandó a fölsorolt országokkal azonos regionális együttműködésbe lépni, hiszen legszívesebben Magyarországgal, Szlovéniával, Olaszországgal vagy Ausztriával képezne közös régiót. Ha ez nem valósítható meg, akkor egyedül kívánja megtalálni az útját az EU felé. Talán a horvátok túl óvatosak, mivel nem tudni, hogy ki készíti a terveket és mi áll mögöttük, talán fontos tudomást szerezni arról, hogy milyen regionális együttműködési tervekben látják Magyarországot.A legolvasottabb horvát napilap, a zágrábi Vecernji list beszámolt arról, hogy Németországban három CDU-politikus – Karl Lamers, Peter Hintze és Klaus-Jürgen Hedrich – a délkelet-európai válság rendezésén ténykedik. A Balkán perspektívája – a délkelet-európai unióra vonatkozó javaslatok cím alatt a három politikus azt szorgalmazza, hogy a volt Jugoszlávia tagállamai mellett Görögország, Albánia és Magyarország alkossák a Délkelet-Európa országainak unióját. Szerintük ez az unió képes lenne a külföldi katonai erők közreműködése nélkül is fenntartani a régióban a békét. A zágrábi lap szerint az unió létrehozásának legfőbb oka abban rejlik, hogy a világ országai nem akarnak többé katonákat küldeni a Balkánra.Amíg egyesek a Balkánon látják hazánkat, mások a régi Monarchia felélesztését szorgalmazzák. Zágrábban ugyanis június végén a stájerországi kormány elnöknője, Wiltraud Klasnic bemutatta a Jövő régiója – Kelet–Dél elnevezésű indítványát. Tulajdonképpen az osztrákokkal határos országok – Magyarország, Horvátország, Szlovénia és Olaszország régióit kötnék össze – az indítvány szerint –, méghozzá az osztrák Stájerország, Karinthia és Burgenland tartományok mellett az olasz Friuli–Venezia Giulia és Veneto régiót, valamint Nyugat-Magyarországot, Szlovénia egyes területeit és Észak-Horvátországot. A stájerországi tartományi kormányterv szerint a jövő régiója 17 millió fős területet foglalna magában, a projekt három-négymillió euróba kerülne, amelynek a felét az EU fedezné.A zágrábi bemutatkozás után a következő összejövetelre július 12-én kerül sor Grazban, ahol az államhivatalok képviselői részvételével konkrét javaslatokat is bemutatnak. Már jövőre indulhatnának az első közös projektumok, és az osztrák–olasz–szlovén– horvát– magyar regionális együttműködés 2008-ban teljes mértékben működne. Az elképzelésekben szerepel a gazdasági kapcsolatok fejlesztése, de tervezik a fiatalok látogatásait, az egyetemek közötti együttműködést, valamint az infrastruktúra kiterjesztését, főleg a régión belüli forgalmi összeköttetés fejlesztését.Nem kételkedünk abban, hogy a két tervezet közül a magyar ember melyikhez csatlakozna szívesebben. Ha a kérdés: Európa vagy Balkán?, a válasz: Európa. De leginkább az Európai Unió.