Kék-zöldben?

Üzleti hír a napilapokban: a Várszegi Gábor nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Fotex Első Magyar– Amerikai Fotószolgáltatási Rt. 2,4 milliárd forintért 80 százalékos részesedést szerzett az FTC Labdarúgó és Sport Kft.-ben, aminek révén többségi tulajdonossá lett a cégben. Az optikai és fotócikkeket, vasárukat és edényféleségeket, ajkai kristályüvegeket, háztartási gépeket és elektronikai cikkeket, hanghordozókat forgalmazó kiskereskedelmi üzletláncok, belföldi, nyugati és tengerentúli ingatlanokat közvetítő ügynökségek mellett most már sportolással foglalkozó vállalkozások sora is a Fotex-profilhoz tartozik.A hír röviden, sportnyelvre lefordítva: az MTK eddigi tulajdonosi köre – a veszprémi kézilabdázók mellé – megvette a Fradi futballistáit is. Vegyünk mély levegőt, mint focidrukkerek szokták a lelátón bekiabálásra készülődve, és soroljuk, ami erről hirtelenjében eszünkbe jut.A Magyar Testgyakorlók Körének jogelődje 1888-ban alakult, az 1986-os kiadású szaklexikon szavaival: „sportolói már akkor a haladó polgári erők soraiból kerültek ki” – maradjunk ebben. Az MTK-nak 1901 óta van labdarúgó-szakosztálya, míg a Ferencvárosi Torna Club már két évvel korábban, az 1899. május 3-i megalakulásakor felkarolta a futballozás ügyét. Az FTC-t inkább konzervatívnak mondható, főleg német származású franzstadti iparospolgárok, munkások, tisztviselők alapították, ez az érzékeny társadalmi különbség a két klub között kezdettől a mai napig kitapintható. A két csapat már a száz évvel ezelőtti, első magyar bajnokságban megküzdött egymással (a Fradi 5-1-re nyert), majd öt bajnoki szezont kivéve – 1940–44 között –, minden évben kétszer presztízsmeccset vívtak (az FTC 27-szer lett bajnok, az MTK 21-szer végzett az első helyen). 1945 után az utóbbi – a háborús években elszenvedett sérelmei, a betiltás visszavágójaként – egy ideig az államvédelmi hatóság csapata lett Budapesti Vörös Bástyaként, míg a ferencvárosiakat, mint a „fasiszta svábok csapatát” keményen megbüntette az új rendszer. Sorozatbajnokságot nyert csapatát szétszedték, legjobb játékosait átvezényelték a Honvédba, Rákosiék az egyesület felszámolását fontolgatták. Még a csapat zöld színét is betiltották, évekig piros-fehérben játszott a Fradi, Budapesti Kinizsi néven.Bár mindez a játéktéren kívül történt, a legnépszerűbb sportról, a legnagyobb tömeget szórakoztató csapatjátékról lévén szó, a politikai massza tartósan odatapadt az Üllői úti és a Hungária körúti pályákhoz. A kék-fehér és a zöld-fehér színek nehezen téveszthetők össze, a szurkolók immár sokadik generációja nem véletlenül kötődik a klubjához.Érdekes ezek után elgondolni, hogyan alakul majd egy Fradi–MTK-örökrangadó, ha történetesen a bajnoki cím, s vele a nemzetközi szereplés a tét – amikor ugyanaz a tulajdonosa mindkét csapatnak. Melyik lesz a hazai pálya? Miként fogják buzdítani csapatukat a B-közép kemény ifjai? Hol van az összeférhetetlenség határa minálunk? Mivé lesz a játék, a sport lényege: a küzdelem a győzelemért, a csapatszínek becsületéért? És egyáltalán, milyen színekért? Még belegondolni is képtelenség: hajrá, kék-zöld gyerekek!