Liberális metamorfózisok

Az osztrák kormány megtartotta a nyári szünet előtti utolsó ülését, amellyel a néppárti–szabadságpárti koalíció hatalomra kerülése óta egy jelentős szakaszt zárt le. A kormányülés után a legnagyobb meglepetést Bécs számára az Európai Unió tanácsának soros elnökségét átvevő Louis Michel belga külügyminiszter ausztriai látogatása okozta.Michel másfél évvel ezelőtt, a parlamenti választásokon győztesként kikerülő Schüssel kancellár vezetése alatt álló koalíciós kormány legnagyobb és önjelölt ellensége volt. Minden erejével azért küzdött, hogy nemzetközileg elszigetelje Ausztriát. A belga liberális politikus a nácizmus bölcsőjének nevezte az alpesi köztársaságot, és a demokrácia védelmében meg akarta buktatni az új osztrák kormányt. Bojkottra szólította fel a belgákat, hogy télen ne menjenek Ausztriába síelni, mert ez erkölcstelen magatartást fejez ki. Michel német, portugál, osztrák, francia szocialistákkal, kommunistákkal karöltve arra törekedett, hogy az osztrák kormány sehová ne kapjon meghívást. Amennyiben nemzetközi fórumokon mégis találkoznának az osztrák kormány tagjaival, úgy ne nyújtsanak kezet, mivel ők szélsőjobboldaliak, illetve antiszemita nézetek letéteményesei.A belga még az olasz választások előtt is azt hangoztatta, hogy amennyiben Silvio Berlusconi kerülne kormányra, akkor Olaszországgal szemben is foganatosítanák a korábban Ausztriával szemben hozott szankciókat. Miután Olaszország jelezte, hogy egy ilyen elszigetelési akciót nem hagyna szó nélkül, és kilátásba helyezte esetleges távozását az Európai Unióból, a baloldalon azonnal felhagytak a fenyegető hangokkal. Valószínűleg az olasz választási eredmény is befolyásolta a belga külügyek vezetőjét, hogy most Ausztriában hirtelen a korábbi nézeteitől száznyolcvan fokkal eltérő véleményének adjon kifejezést. Kijelentette, hogy nagyon szereti Ausztriát, és a következő télen mint turista szeretné az Osztrák Köztársaságot felkeresni. Michel nem akart a változás okairól beszélni, csak szűkszavúan kijelentette: „Ez a fejezet le van zárva.” Majd Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter asszony felé fordulva hozzátette, sajnálja, hogy olyan hosszú ideig nélkülöznie kellett a bécsi diplomácia vezetőjének személyes varázsát. Egyúttal megígérte, hogy segíteni fog Ausztriának a 2003-ban lejáró tranzitszerződés újbóli, a korábbinál kedvezőbb megkötésében, és nem tesz különbséget az osztrák kormány néppárti és szabadságpárti miniszterei között.Politikai megfigyelők lehetségesnek tartják, hogy a vallon liberálisok vezére az olasz választási eredményen kívül most fedezte fel, hogy a Wolfgang Schüssel kancellár és Susanna Riess-Passer asszony alkancellár vezetése alatt álló osztrák kormány az elmúlt időszakban olyan eredményeket ért el, amelyeket a korábbi szocialista vezetés három évtizedes uralma idején nem tudott megvalósítani. A szocialistáktól örökölt 120 milliárdos adósságnak a kétharmadát sikerült törleszteni, megkötötték a második világháború alatt Ausztriában dolgoztatott munkaszolgálatosok, deportáltak kártérítéséről szóló egyezményt. Az osztrák vezetés 3,5 milliárd schillinget bocsátott rendelkezésre erre a célra, jóllehet a kérdéses időszakban Ausztria mint állam nem létezett. Az egyezményről szóló okiratot az Egyesült Államokban írták alá, és kézjegyével látta el Ariel Muzicant, a bécsi hitközség vezetője is. Muzicant ugyanakkor az osztrák fővárosba visszatérve kijelentette, hogy ő nem írta alá a megegyezést, csak parafálta az erről szóló okiratot, és újabb követelésekkel lépett fel az osztrák kormánnyal szemben. Muzicant, aki nyilván a szocialisták táborához tartozik, így próbálja meg az osztrák kormány megnövekedett tekintélyét a közvélemény előtt csökkenteni.További örvendetes fejlemény, hogy ebben a fél évben adták át Grazban a modern formában újjáépített zsinagógát, amit 1938-ban, az anschluss után a nácik elpusztítottak. Ezenkívül jelentősen javult a kapcsolat a Karintiában élő szlovének és a Jörg Haider vezette tartományi kormány között. Az évtizedekig tartó szocialista kormányzás idején kialakult feszült állapotot Haidernek sikerült az elmúlt másfél esztendőben lényegesen csökkenteni, és a határ mindkét oldalán egyre erősödő baráti kapcsolatok épültek ki.A kormány reformtörekvései lassan elérték a szociális intézményeket és a tömegtájékoztatás sorait is. A kormány – főleg a szabadságpárti koalíciós partner nyomására, a szocialisták erélyes tiltakozása ellenére – megkezdte demokratikus alapokra helyezni a betegbiztosítást és a nyugdíjintézetek vezetését. Ezekben az intézményekben az önkormányzatiak helyett még ma is a szocialista funkcionáriusok hatalomba ültetése folyik, a tisztviselők éppen ezért semmilyen demokratikus legitimációval nem rendelkeznek. A legfelső vezetési fórumokban meglévő tíz helyre automatikusan tíz szocialistát küldenek. Mivel a kormány megpróbál változtatni ezen az antidemokratikus állapoton, a szocialisták a demokrácia védelmében jelszóval az utcára vitték az általuk távirányított Osztrák Szakszervezeti Szövetséget, az ÖGB-t.Ez a szakszervezeti központ többek között arról híres, hogy a nyolcvanas években Anton Benya elnök – aki egyúttal a szocialista legfelsőbb vezetéshez tartozott – nem az a egzisztenciális élethalálharcát vívó Szolidaritást hívta meg Bécsbe, hanem ellenkezőleg, a Lech Walesa ellen brutálisan fellépő lengyel kommunista diktatúra szakszervezeti vezetőit látta vendégül. És ez az ÖGB ma éppen úgy a régi vonalat követi, amire példa, hogy szoros kapcsolatot tart a SZOT magyar utódszervezetével, a jócskán átpolitizált, a magának korábban postabankos VIP-kedvezményeket követelő, posztkommunista MSZOSZ-szel is. Kérdem én ezek után: hát ne éljen a nagy szocialista internacionalista barátság, elvtársak?