„Mezők jönnek, erdőségek...”

Február tizedikén a szombat esti diszkóban a garatra felöntött ifjak éjféltájban úgy döntöttek, megkeserítik a Fejér megyei Nádasdladányban letelepedett népes roma família életét.A legények a Petőfi utcában lakó Kanalasék háza elé csődültek. A falu másik részén lakó Kovácsék is éppen ott vendégeskedtek a rokonoknál.– Lehettek vagy harmincan – idézi fel a történteket Kovács Ferenc, a vékonydongájú kis cigány ember egy Székesfehérvár melletti erdő tisztásán. – Betörték az ablakokat, berúgták az ajtót, hogy tokostul szakadt ki. Gyertek ki, büdös cigányok! – kiabálták. Dehogy mentünk mi ki. Sokan voltak, mi meg csak hárman férfiak. Féltünk, a kisgyermekek felriadtak. A támadóink törték-zúzták az autónkat, utána meg fejre állították.– Látták őket? Felismertek közülük valakit?– Hogyne láttuk volna! Falubeliek voltak.Miután az éjszaka leple alatt garázdálkodók nyugovóra tértek, Kanalasék a közeli Ősiben kerestek menedéket egy rokonnál. Kovácsék hazamentek, s a következő pár éjszakát úgy vészelték át, hogy ablakaik elé tolták a bútorokat.„Zörg az ág, és zúg a szél,cigány asszony útra kél.”Pár nap múlva Kanalasék a Székesfehérvár melletti erdőbe menekültek. Követték őket Kovácsék is.– Tudjuk, hogy rajtunk lett volna a sor, féltettük a gyermekeinket – mondja az apa.A legkisebbik gyermek, a hároméves Szimonetta súlyos szívbeteg. A tisztáson, nem túl messze a város zajától, egy lovarda mellett lerobbant cirkuszos lakókocsi nyújt menedéket a családnak. Az ideiglenes lakhely a lovarda gazdájának köszönhető, aki évekkel ezelőtt egy házban lakott Kovácsékkal egy székesfehérvári lakótelepen.– Nyolc éve ismerem őket. Ezért húztam ide a lakókocsit, igaz, valaki lelopta róla az alumínium borítólemezeket, de még így is jobb, mint a fóliasátor – mondja Csesznegi gazda.– És hol tudnak fürödni?– Ott a kád, a gazda hozta azt is.Egy hatalmas darab fólián gyógynövény szárad.– Mályva. Itt is van belőle bőven – guggol le mellém Kovácsné.– Az én szülőföldemen, Beregben a muskátlit mályvának is nevezik.Megmosolyog.– Ez nem az.De már mennie is kell, hogy a tévéseknek nyilatkozzon, így nem tudom meg, mire való az ő mályvája, ő meg azt, miként gyógyított a nagymamám az én mályvámmal.„Bús szederfa álldogál,pici rajkó sírdogál,bús szederfa naptól szárad,cigány asszony ina fárad.”– Hogy hívnak? – szólítok meg egy élénk, bogárszemű fiúcskát. Az egyik nagyobbik testvér válaszol:– Udónak.– Hány éves vagy?A gyerek megilletődött, bár állja az idegen fürkésző tekintetét, nem jön szájára a felelet, az édesapja segíti ki:– Hét.– Szeretnél iskolába járni?Könnybe lábad a szeme.– Igen, nagyon – bólogat is, hogy nyomatékosítsa a választ.Amikor kísérőnk, Lakatos Krisztián az Országos Cigány Önkormányzattól Udóra kacsint, és cigányul mond neki valamit, a gyerek menten replikázik anyanyelvén.Udó nem járhatott iskolába Nádasdladányban. Mint ahogy tíz- és tizennégy éves testvére sem. Ez is napirendre került azon a kedden megrendezett nádasdladányi egyeztető tárgyaláson, amelyet a romák elüldözése miatt kezdeményeztek a konfliktusmegelőző válságstábot is felállító cigány önkormányzati vezetők. Amikor egyikük szóvá tette, hogy a Kovács gyermekek nem járhatnak a falu iskolájába, Rosztov György polgármester ezt azzal indokolta, hogy az iskolaigazgató nyilván kisegítőiskolába irányította őket. Na, ezzel méhkasba is nyúlt, mert az egyik cigány képviselő rögtön leszögezte: ilyen döntéshez szakértői véleményre is szükség lett volna. A polgármester erre megjegyezte: amit mondott, az nem hivatalos álláspont, és megígérte, hogy kivizsgálja, miért nem járhattak iskolába a roma gyerekek.A polgármester mellett ülő jegyző az egyeztető tárgyalás egész ideje alatt és az „iskola nem látogatás” témánál is hallgatott, mint hal a szatyorban.Kovács Ferencné annak ellenére sem ment el a keddi egyeztető tárgyalásra, hogy kísérete keménykötésű cigány vezetőkből állt volna.Lunó – így becézik az asszonyt a fehérvári roma közösségben – még mindig annyira fél a nádasdladányiaktól, hogy csak a cigány önkormányzat fehérvári irodájában volt hajlandó találkozni az újságírókkal. Idehozta a Magyar Vöröskereszt képviselője is azt a tartós élelmiszerből és édességből álló két segélycsomagot, amelyet a családnak szánt.Lunó asszony patyolatfehér ruhában, lófarokba kötött hajjal várakozott ránk. A tiszeteletadásnak ezt a formáját később tudtuk igazán értékelni, amikor megengedte, hogy megnézzük, milyen körülmények között él népes családjával az erdei tisztáson. Lunó nyolc gyereke közül három felnőtt, őket már szárnyukra bocsátotta.Lunó szelíd hangon foglalta össze családja nádasdladányi megaláztatásainak történetét. Amikor a cirkuszos lakókocsira nem találta a megfelelő szót, Lakatos Krisztián cigány önkormányzati vezető segítette ki, aki a negyvenkét éves Lunó fia lehetne.– Köszönöm a helyesbítést – mondta. Egyik laptársunk munkatársa nem állta meg, hogy rá ne kérdezzen iskolai végzettségére.– Tízen voltunk testvérek. Anyukámék mindent megtettek értünk, nem nélkülöztünk, nem szenvedtünk. Egyedül én nem jártam iskolába.Amikor gyermekei iskoláztatására rákérdeztünk, Lunó egy négyrét hajtogatott, kissé elsárgult levelet adott a kezünkbe.– Nézzék meg, az igazgatónő írásba is adta, hogy nem járhatnak a gyermekeim a nádasdladányi iskolába. A tizennégy éves fiam mindössze három osztályt végzett el.A gróf Nádasdy Ferencről elnevezett általános iskola igazgatója 1999. november 15-én kelt levelének tárgya: közlés.„Tisztelt Szülő! Személyes beszélgetésünkre hivatkozva közlöm Önnel, iskolámba (sic!) nem áll módomba gyermekeit felvenni (így, vastagon szedett betükkel!), mivel sem Ön, sem pedig gyermekei nem rendelkeznek Nádasdladány községben sem állandó, sem pedig ideiglenes lakcímmel. Oláh Éva igazgató.”Most tekintsünk el az igazgatónő helyesírási hibáitól, mert az a legkevesebb. Egy pedagógus a XX. század végén nem engedte meg, hogy tanulni vágyó roma gyerekek beiratkozhassanak egy önkormányzati tulajdonú iskolába.De Lunó, érzékelve felháborodásunkat, mégis védeni próbálta a nádasdladányi pedagógusok becsületét.– Higgyék el, a többi tanár örült, hogy a gyermekeimet bevittem az iskolába. Csak az igazgatónő nem engedte, hogy odajárjanak. Amikor odamentem, rögtön kinyitotta az ablakot, mintha büdös lennék, mintha a szeméttelepről jöttem volna.„Ne felejtsd, hogy ágrul lettél,szederfa alatt születtél,s mint a röpke mag az ágrul,úgy szakadsz le majd anyádrul,se apád,se anyád,se országod, se tanyád.”Lunó azt mondja, állandó lakóhelyük valóban még mindig Székesfehérvár, mert négy éve építik nádasdladányi házukat, amely csaknem el is készült. Ennek ellenére mind a mai napig nem engedte a polgármester, hogy bejelentkezzenek. A polgármester az egyeztető tárgyaláson elhárította a felelősséget. Mint mondta, a székesfehérvári építésügyi hatóság döntése miatt nem jelentkezhettek be, mert az még nem adta ki Kovácsék házára a használatbavételi engedélyt.– A polgármester nem mond igazat – állítja Lunó. – Nekünk azt mondta régebben, hogy addig nem jelentkezhetünk be, amíg ki nem fizetünk huszonháromezer forintot az önkormányzatnak a telkünkön lévő közművekért. De hát ezt miért rajtunk követeli? A volt tulajdonos tartozott, nem mi. És miért nem akkor kérte, amikor még volt pénzünk? Ha akkor kérte volna, kifizettük volna, de amikor megtudtuk, hogy fizetnünk kell az önkormányzatnak is, már nem volt miből. Mert mi a magunk erejéből építettük a házunkat.„Ad tüzet is száraz ág:mindenütt csak hajt az ág,hogyha tűz van: a tűz ég is,kerül hozzá kis fazék is,kis fazék,nagy fazék,mindenütt csak jó az ég.”Lunó most téglákon főz – ahogy ő mondja, hagyományosan – erdei tanyájuk előtt egy fészerben. A vizet három kilométerről hordják, meg a gazda is szokott hozni a mosakodáshoz. Szívbeteg kislányához, ha roszszul lenne, az egy kilométerre lévő nyilvános telefonfülkéből tudná hívni az orvost.– Visszamennének Nádasdladányba, ha a rendőrség védelmet adna?– Nem. Semmi szín alatt. Nem őrizhetnek minket állandóan. Minden jóérzésű embert arra kérek, segítsen, hogy vissza tudjunk költözni Fehérvárra. Igaz, hogy ott maradna a faluban négyszobás házunk, amelynek felépítése volt életünk célja. De oda vissza nem mehetünk.„Hogyha ég a nap sugára,a gazdának nagy a kára;neked semmmi, kis bolond:mindenütt csak hűs a lomb:Cse'bogár,Cse'bogár,a gazdának csupa kár.”– Miből élnek, van munkájuk?– Hogyne volna, gyógynövényekkel foglalkozunk. Tavaly ősszel, amikor a gyógynövénygyűjtésből mentünk hazafelé, megálltunk az egyik ház előtt, mert lerobbant az autónk. Az önindítóval volt valami baj. Hát vagy öten-hatan jöttek ránk betonvasakkal a kezükben. „Úgyis ki lesztek irtva, fel lesztek robbantva” – mondták. Máskor meg gyalog mentem hazafelé a kutyával, s a buszsofőr leszorított. Nekem sikerült beugranom az árokba, de a kutyát szétnyomta a busz – idézi fel az asszony a támadásokat.Lunó ura a gyógynövénygyűjtés mellett kosárfonással is foglalkozik. Most sajnos nem tud ebből pénzt előteremteni, mert a vesszőt már feldolgozta.– Csak a késő ősszel meg télen levágott vessző alkalmas a kosárfonásra. Tavasszal, amikor nedvvel telik meg a vessző, már nem jó – magyarázza.A kosarat Fehérvár utcáin árulja.„Mezők jönnek, erdőségek,jó vidékek, rossz vidékek,teneked mind jó vidék,mindenütt csak kék az ég.”Kanalasék, akik Nádasdladányban csak szívességi lakáshasználók voltak, most is rosszabb menedékre leltek. Egy kisgyermekkel fóliasátorban húzzák meg magukat az erdő távolabbi szegletében. Volt velük még egy család, annak azonban már sikerült megoldást találnia.A nádasdladányi házba, amelyben laktak, ők sem jelentkezhettek be. Aki befogadta őket, csak albérlő volt, és régen elköltözött. A porta tulajdonosai meghaltak, örökös pedig féltucatnyi is akad a faluban. A polgármester fel is hívta a figyelmet az értekezleten arra, hogy mindegyiküket elővásárlási jog illeti meg, a tulajdonviszonyok tisztázása is eltarthat jó ideig, magyarán: a romáknak vajmi kevés esélyük van, hogy megvehessék a házat. De már nem is akarják.– Mi csak három hónapig laktunk ott, vissza nem megyünk – mondja Kanalas János.Hogy mi lesz velük, nem tudják.– Járnak hozzánk Pestről is – jelzi, honnan várnak segítséget.A Fejér megyei rendőrök, bár a romák megtámadását követően nagy erőkkel – öt autóval, tizenöt nyomozóval – vonultak ki Nádasdladányba, mind a mai napig nem lelik a tetteseket az ezerötszáz fős faluban. Akiket a romák felismertek, és akikre terhelő vallomást tettek, valamennyien alibit igazoltak. A büntetőeljárást június elején megszüntették. Az egyik cigány vezető az értekezleten azt mondta: itt a faluban, de még a szomszéd faluban is mindenki tudja, kik tették, mégsem tud senki semmit.„Mezők jönnek, erdőségek,jó vidékek, rossz vidékek,szép hazák,zöld hazák:jár a szél, és zörg az ág.”Az erdőbe menekült cigányokat is megtalálta a „romaturiszt” – mondta az egyik cigány vezető az értekezleten. A nádasdladányi romák is szeretnek kirándulni, de Krasznai Strasbourgja nem vonzza őket, ők ragaszkodnak a kies magyar tájakhoz. Ez a hazájuk – mondják.(Az idézetek Babits Mihály Cigánydal című verséből valók)