Négy minek

Négy aláírásgyűjtő ív lesz a pillanatnyi állás szerint, egy-egy kérdéssel. Persze a magasan fejlett technika korában a demokrácia mindig tud alternatívákat is nyújtani, így a szocialistáknak szabadságukban áll továbbra is egy árkus papirost elővezetni négy kérdéssel és négy, jól elkülönített aláírási hellyel, de elképzelhető az egy-hármas, a kettő-kettes vagy a kettő-egy-egyes variáció is. Az MSZP tehát számos lehetőség között válogathat, csak nyomdai kapacitás kérdése az egész.A lényeg az, hogy négy kérdésre négy állampolgári aláírás dukál, ettől az elvtől egy jottányit sem térhet el a jogrend. Végül is mindegy, hogy az MSZP melyik változat mellett dönt, az új íveket ismét benyújthatja az Országos Választási Bizottságnak hitelesítésre, majd megjárják az Alkotmánybíróságot is, s ha az egész procedúrát nem kell újrakezdeni, csak akkor indulhat az aláírásgyűjtés. Időigényes berendezkedés a demokrácia, mert az állampolgári szignókat is hitelesíteni kell, és 800 ezerig elszámolni felettébb hosszadalmas művelet, főleg, ha úgy 670 ezer tájékán megzavarják az embert, és kezdheti az egészet elölről. Szerencsére idő van bőven, hiszen az MSZP a 2006-os választások előtt is ellenzékben lesz, addigra csak kisül valami ebből a népszavazási kezdeményezésből.Valahogy nincs szerencsénk ezekkel az országos népszavazásokkal, eddig hármat tartottak, és egyikről sem mondhatjuk, hogy minden szempontból kifogástalan volt. Mit szépítgessük, a négyigenes referendumnak is csak az első kérdése – az államelnök megválasztásának időpontja – volt az igazi, a másik három fontos, de valójában olyan csalitémaként szerepelt. A munkásőrség feloszlatása és a pártszervezetek kivonulása a munkahelyekről akkor már nagyjából lefutott játszma volt, azt meg csak a legnaivabbak gondolhatták komolyan, hogy a kommunisták egy népszavazás hatására elszámolnak a lopott holmival. A második voksolás, a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról, oly jelentéktelenre sikeredett, oly érdektelenség kísérte, hogy alig emlékszünk rá. A 12 százalék körüli részvételi arány aligha növelte a népszavazás intézményének tekintélyét. 1997-ben lehet, a lakosság többsége be akart lépni a NATO-ba, de otthonról nem akart kilépni, mert a szavazásra jogosultak több mint a fele elmulasztotta felkeresni a szavazóhelyiséget. Némi jogi szemfényvesztés árán, úgy is kijött az elsöprő igen. Voltak még hamvába holt kezdeményezések, olyan témák, amelyek érdekelték volna a népet, azokról nem lehetett népszavazást tartani, s olyanok, amelyek senkit nem izgattak, azokról meg minek.Igazság szerint a szocialisták négy kérdése is az utóbbi kategóriába tartozik, mert olyan ügyeket feszegetnek, amelyek szerepelnek a kormány programjában, és a megoldás küszöbén állnak. Ezért teljesen mindegy, hogy négy asztalnál kell egyszer-egyszer aláírni, vagy egy asztalnál négyszer, a négy kérdésre csak egyetlen adekvát válasz van, az, hogy minek. Minek erőltetni olyan ügyeket, amelyekről már döntés született, mi több, a valószínűsíthető népakarattal megegyező döntés? Minek az urnák elé citálni a lakosságot, hogy beleegyezzen abba, amire egyszer már – közvetett formában – áldását adta? Minek kell azt a látszatot kelteni, hogy a szocialisták kezdeményezték a négy kérdésben felvetett problémák megoldását? Minek kell a népszavazás intézményét lejáratni?Ez is négy kérdés és négy minek, „négyminekes” népszavazás.