Nemzeti tragédia

Úgy tetszik, az idő előrehaladtával egyre kevesebb esély van arra, hogy Jezovics őskori naivitását kinője. Jár-kel ugyan a világban, sokan azt hiszik, a művészvilágban is, ám hogy vajmi keveset ért belőle, az biztos. Abba a kérdésbe, hogy miért vagyunk a (magyar) világon, már bele sem mer gondolni.Ebből a tétova és hamleti alapállásból kiindulva Jezovics még mindig ott tartott, hogy enynyi balszerencse közt, oly sok viszály után, amelyeket rémtörténetként hallott, milyen lesz az új Nemzeti Színház. Mit csinálnak benne, lesz-e az eredeti tervekhez hasonló szaunája, könyvtára, biliárdterme, dzsoggingkamrája, kisszínpada, nagyszínpada, darabja és rendezője, környéke és temetője, a színésznek szeretője, a főhősnek kaszkadőre, jegyszedőnek liberálja, kapusnak libériája, egyáltalán micsodája lesz a világ csudájára? Kőoroszlán lesz-e elöl, ami a nézőre ledől, a kaput ki cifrázza ki, olyan nagy szobrász valaki, Tolnayból lesz-e bérlet, vagy cseszhetjük az egészet? Vihetjük az unokánkat, ahol aztán olyat láthat, amit más színházban nem lát, vagy ismétlik a Nagy Bellát, ki lesz majd az igazgató, úriember-e vagy tahó, ahogy néha – az volna jó – mindeneken fölül való!Ebbéli nem nagy, de kicsiny kíváncsisága s fent említett naivitása folytán megkérdezte egyik legjobb színésznőnket, aki a Szalonba tévedt, már a Gyurkovics-szalonba, egyenest a rádióba, milyen újdonságot monda.Kedves színházvárók, színházlátogatók, az eddigi (szokásos, magyar) elődöntőkbe, egymás lejáratásába és megmérgezésébe, az építészeti faljárásokba és eljárásokba most nem bocsátkozhatunk, mivel ez a kivételezett háromhetenkénti tárcahely nem tölthet be nagyobb teret, mint egy földszinti sóhaj a zenekari árok fölött, ha lesz zsöllye, ha lesz árok, szűkösen kell bánni az érzelmi s főleg ténybeli információkkal.A lényegét úgy lehetne összefoglalni talán az eddigi jelek alapján: ki kit gyűlöl jobban, azok, akiknek a terveit megváltoztatták, vagy azok, akik megváltoztatták? Egyáltalán nem mondom azt, hogy a meccs döntetlenre áll, azonban, miután az események olyan előrehaladást mutattak, hogy a második világháború rehabilitáltjainak újrafelvételét ez idő szerint nem látszik lehetőnek tisztázni, szerette volna Jezovics megtudni, mi hát a legnagyobb kérdés a kréta körül.Ha volna oly műsorunk, amilyen olykor elég jelentős tévészemélyiségeknek, akik enyhén azért el vannak kapatva, rendelkezésükre áll, nagyforintos kitalálósdiba kezdhetnénk.Mi az új Nemzeti Színház körül a legnagyobb probléma?Sokan, gondolja maga Jezovics is, az épület küllemét kifogásolnák, az építészkamara által kifogásolt terveket.Netán magát az eljárástechnikát, amivel erőteljes beavatkozással döntöttek a tervről, a halhatatlanságról, a kapubejáratról?Mely művészek szobrászkodjanak a nagy ház körül és odabenn?Vajon a fű idejében elrendeződik, mint afféle vendéghaj, az új Nemzeti körül?Milyen formában rendezik meg a nyitó darabot?Zenével, anélkül?Nem ezek a legnagyobb gondok.A legnagyobb kérdés a blama. Azt mondják a hiszteroliberálok, aki részt vesz a Szikora-féle rendezésben, évekig nem fog munkát kapni a színházakban, amelyek állítólag szintén hiszteroliberálok. Ez a helyes megfejtés sok millióval jár.Jelenleg ez a helyzet. A félrevezetett Ádámot Pokorni Zoltán, Évát G. Nagyné Maczó Ágnes megosztva Szili Katalinnal, Lucifert Orbán Viktor maszkjában játszanák el. Egyik nagy öreg, híres színészünket egyszerre kilenc szerepre kérték fel. Ő játszaná – régi szovjet maszkmestereket hívnak a páncélozott sminkre.Ő alakítaná a „Milliók egy miatt!” egyiptomi rabszolgát; Athénban a „Végezzétek ki! Éljen a haza!” Második Demagógot; a „Megállj, a döghalált szívod magadba” s a „Te nyomorú faj! – Gyáva nemzedék!” Péter apostolát Rómából; a konstantinápolyi rész „Pusztítsatok nőt, aggot, gyermeket” Pátriárkáját; a prágai miliő „Mi rég epesztesz itten, óh, kegyetlen” Harmadik Udvaroncát; Párizs „Tudjátok, nyelve sima, mint a kígyó” Robespierre-jét; Londonban a Második Gyáros „Dolgozzanak fél éjjel gyárainkban” igényű emberét; a Falanszterből a „hogy ébren légy, borsón fogsz térdepelni” parancsú Aggastyánt; a Jégvilág „Szomszédimat, igaz, / Agyonverém mind” és „eszi a férget fürge hal, / Halat a fóka, a fókát meg én” menekülő Eszkimóját Kuncze Gábor símaszkjában. Még tűnődik, mert nincs bajsza, és tart az utána következő eltiltástól.Az új, rövidített színmű műfaja: viszály tizenöt részben. Alcíme: nemzeti tragédia.Csak még kevés a pénz a szerzői jogra.