Putyin olaszországi útravalója

Ha szabad a Közép-Ázsiáért a Szovjetunió széthullása után megindult vetélkedést ugyanazzal a névvel illetni, mint Nagy-Britannia és Oroszország versenyfutását a századfordulón, megállapítható, hogy a mostani „nagy játszma” is angolszász vereséggel ért véget. Putyin orosz elnök és vendége, Csiang Cö-min minapi baráti „összeborulása” után legalábbis nagyon így fest a dolog. Az egyes közép-ázsiai országokat, Oroszországot és Kínát tömörítő sanghaji paktum ugyanis, bármennyire is létezik már egy ideje, a két nagy kibékülésével és stratégiai összefogásával immár világpolitikai jelentőséget kapott.A hanyatló orosz és a feltörekvő kínai nagyhatalmat pragmatikus megfontolások hajtották egymás karjaiba. Oroszország alámerült nagyhatalmi presztízséből remél valamit visszanyerni azáltal, hogy összefog Kínával. Másrészt valószínűleg arra is szeretné felhasználni ezt a szövetséget, hogy fékezze az Egyesült Államokat a korábbi rakétavédelmi megállapodásokból való kihátrálásban és saját „privát” védelmi ernyőjének kialakításában. Az „üzlet” gazdasági aspektusa elhanyagolható, hiszen az orosz fegyvereladáson kívül, ami e nélkül is virágzott, a két ország kereskedelmi kapcsolatai nem jelentősek. Oroszország azonban adott esetben más szempontból is fontos lehet Kínának: így például azért, mert tagja a világ legfejlettebb országait tömörítő G8 csoportnak. A barátsági szerződés időzítése ebből a szempontból jelzésértékű lehet. Annál is inkább, mert a Kreml részéről már Jelcin idején is voltak ilyen értelmű próbálkozások. Peking azonban csak mostanában látta elérkezettnek az időt a megvalósításra. Kína talán ezzel is jelezni kívánja: neki is dukál egy hely a legfejlettebbek között.A közép-ázsiai országok közül eredetileg Kazahsztánt, Kirgizisztánt és Tádzsikisztánt foglalta magában az úgynevezett „Sanghaji Ötök” szervezete, majd idén júniusban egy újabb taggal, Üzbegisztánnal bővült, és Sanghaji Együttműködési Szervezetre változtatta a nevét. Az új blokk várhatóan már a viszonylag közeli jövőben növekedni fog (Mongólia és India csatlakozása elképzelhető). A „sanghaji” országok első közös nyilatkozatukban egyelőre az amerikai rakétavédelmi elképzelésekkel helyezkedtek szembe. Ha azonban hinni lehet amerikai elemzőknek, akik az úgynevezett Primakov-doktrína megvalósulását látják benne, minden lehetséges módon az amerikai hegemónia megtörésére és egy többpólusú világrend kialakítására fog törekedni. Következésképpen nemcsak a kereskedelmi szervezeteknek vagy az Európai Uniónak lesz versenytársa a térségben, hanem a NATO-nak is. Kína és Oroszország számára mindenesetre lehetővé teszi befolyásának kiterjesztését egy olaj- és gázkincse miatt kulcsfontosságú területen.Az orosz és kínai dominanciával létrejött új gazdasági és biztonsági blokk elsősorban az Egyesült Államok és legfontosabb régióbeli szövetségese, Törökország közép-ázsiai politikájának fiaskója, de néhány uniós tagállam (például Németország) is kárvallottja lehet. Ha megnézzük az utóbbi időben aláírt gáz- és kőolajvezeték-építési megállapodásokat, nem nehéz belátnunk, hogy Oroszországnak sikerült függőségi viszonyba kényszerítenie országok egész sorát, Közép-Ázsiától Törökországig, de dominanciája az energiaszektorban Európa szívében is biztosítottnak látszik. A nyugati sajtó igyekszik elbagatellizálni az orosz–kínai stratégiai szövetség jelentőségét, mondván, hogy több évszázados „ismeretségük” alatt Oroszország és Kína ritkán és akkor is csak nagyon rövid ideig voltak jóban egymással. Az orosz és az amerikai sajtó a megállapodás tartalmatlanságát hangsúlyozza, amibe az előző részéről némi szorongás is vegyül: bármennyire jó „útravaló” is most Putyinnak Genovában Kína szövetsége, mindenki tudja, hogy Pekingnek nem lesz sokáig szüksége az orosz barátságra.