Rítusok

Láthattuk az eddigiekben, hogy a pásztor a hagyományokban gyakran pártfogó, védelmező, tápláló, útmutató, messiás, pátriárka, népének vezére, akiről vélhető, hogy a természet beavatta őt bölcsességébe, felruházta azzal az adottsággal, hogy érintkezni tudjon az állatokkal és növényekkel, az égitestekkel s a túlvilággal. Az ókori zsidók istene maga is pásztor, a föld a legelő, az emberek pedig a pásztor őrizte nyájat alkotják. Pásztor volt Ábrahám is, a nyájak ura és a zsidó nép pásztora. Leszármazottai és utódai is pásztorok, s juhpásztorból lett királlyá Dávid is. Az Újszövetségben a pásztor alakjának képes értelmezése válik uralkodóvá.A páva külsejéből eredően vált mitológiai jelképpé. Egy perzsa mítosz szerint az Isten páva alakjában teremtette meg a világlelket, megnézette vele tükörképét egy varázstükörben, s a páva olyan nagyszerűt látott, hogy beleremegett a gyönyörűségbe, beleizzadt, verítékcseppjeiből lett azután minden más lény.A pók alakja a hagyományokban az alkotótevékenységhez, a munkaszeretethez kapcsolódik. Ismertek azok a történetek, amelyekben a pók megmenti a gyermek Jézust Heródes kegyetlenkedéseitől. Dávid és Mohamed menekülésének is hasonló a motívuma: a pók hálót sző a megmentésükre.Arakhné a görög mitológiában pókká változik a vétkéért. Más esetekben a szövésben jártas pók tanítja meg az embereket az első mesterségre. Az óindiai hagyományban Brahma önmagából pókként megszövi a világ törvényszerűségeinek hálóját, amely ebben az esetben a kozmikus szövedéknek a jelképe. A királyok gyakori ellenlábasa a mitológiában a rab vagy rabszolga. Sok mítosznak, mesének, mondának a szereplői kitett gyermekek, akik származásukra nézve királyfiak, de rabokként vagy szolgákként nevelkednek fel, végül azonban kiderül róluk az igazság, és elnyerik a birodalmat. Jézus egyszerre rab a földön s király az égben. Az égi király rabszolgahalált hal a földön.A rítus és a mítosz összefüggése nyilvánvalónak látszik: a rítus mintegy a mítosz eljátszása, a mítosz pedig voltaképpen magyarázata, értelmezése vagy megalapozása az eljátszott rítusnak. A bibliai történet, amelyben Keresztelő Szent János megkereszteli Jézus Krisztust, ha tartalmaz is valamit abból a versengésből, amely közöttük, a két prédikátor között zajlott, voltaképpen valamiféle vallási alapot épít a vízzel való rituális megtisztulás, megtisztítás gyakorlata alá, amely számos népnél valószínűleg emberemlékezet óta élt.Felvetődik a kérdés, hogy a szokás, a rítus alakult-e ki a mítosz alapján mint annak dramatikus megjelenítése szereplőkkel, avagy a mítosz jött-e létre mint a dramatizált rítus értelmezése. Melyik az ok és melyik a következmény a rítusok és a mítoszok kapcsolatában? Mi az elsődleges és mi a másodlagos? Uralkodóvá lett a rítus elsődlegességének a nézete.Kiemelkedő érdeme Frazernek, hogy Az aranyág című könyvében rekonstruálta az ősi kultikus szertartásokat. Hiedelmek, tabuk, szertartások, szokások formájában összeáll az antik hitvilág egységes képe, amelyből kivehető számos, a termést adó föld befolyásolását célzó mágikus cselekmény, de a földművelést pártfogoló istenekhez intézett imák is megtalálhatók, és történetek a múltba veszett istenekről. A szertartások sok esetben elveszítik rítus jellegüket, s népmulatsággá, templomi liturgiává alakulnak át.