„Személy szerint is nagyságodnak udvarolhatok…”

1681 novemberében sietve hagyta el az ostromló császári csapatoktól körülzárt munkácsi várat egy egyszerű, darócba öltözött szerzetes. Igen fontos – s akkor úgy tűnhetett, az ország szempontjából sorsdöntő – kérdésekkel kellett Nagyszombatba utaznia, hogy az esztergomi prímástól kapott válasszal mielőbb visszatérhessen úrnőjéhez. A gyönyörű, fekete hajú fiatal özvegy új házasságáról volt szó: Zrínyi Ilonát Thököly Imre kérte feleségül.A fiatal szerzetes Bárkányi János volt, a Legszentebb Üdvözítőről nevezett Ferences Rendtartomány tagja, homonnai gvardián, a fiatalon megözvegyült Zrínyi Ilona gyóntatója, tanácsadója és az egész vár papja. De a külvilágtól elvágottan ő tanította a gyermek fejedelmet, Rákóczi Ferencet is a betűvetésre. Máig megvan az az ábécéskönyv, amelybe bejegyezte „Rákóczy Ferke” nevét.Az esztergomi prímáshoz intézett kérdéseket, nehogy valami is feledésbe merüljön, Zrínyi Ilona saját kezűleg írta össze Bárkányinak, aki szóban terjeszthette őket Szelepcsényi György elé a fiatal özvegy instrukcióinak megfelelően. Mivel igen nagy volt a tét, tanácsosnak látszott a legmagasabb fórumhoz fordulni.Az ügy szinte átláthatatlanul bonyolult volt, öszszekeveredtek az ország érdekei, egyéni érdekek, szenvedélyek, felekezeti szempontok; a kis világ és a nagy világ. Öreg és beteges anyósa, Báthory Zsófia élete végén elkeseredetten látta Thököly közeledését, és véleményét nem is rejtette véka alá. De Zrínyi Ilona gyermekei, a hatesztendős Ferenc és egy évvel idősebb nővére, Júlianka sem rajongtak Thökölyért. Rákóczi az Emlékirataiban egyszerűen kígyóhoz hasonlítja mostohaapját, akit anyja az ágyába engedett. Pedig Thököly, mint Rákóczi maga írja, bár kísérletezett vele, sem testben, sem lélekben nem tudott neki ártani.Talán gyermeki féltékenység volt az ellenszenv kiváltója ekkor, ami idősebb korára Thököly katonás nevelési elveinek hatására tovább erősödhetett. Rákóczi kifejezetten azzal vádolta mostohaapját, hogy el akarta veszejteni, azért kellett minden katonai megmozduláson, hőségben, fagyban kisgyermekként részt vennie, azért volt kitéve éhezésnek és szomjazásnak, a legelemibb dolgok nélkülözésének.Zrínyi Ilona számára azonban anyósa és gyermekei idegenkedésénél is nagyobb fejtörést okozhatott Thököly protestáns és pártütő volta. Családja tragikus sorsának közeli emléke szabadságszeretetével került szembe. Hiszen még csak tíz év telt el azóta, hogy testvérét, Zrínyi Pétert Bécsújhelyen hűtlenség vádjával lefejeztette a Habsburg-hatalom! A Zrínyi-család emiatt gyanússá lett a bécsi udvar számára. És természetesen a felekezeti szempont figyelembevétele is nehéz döntés elé állította: Zrínyi Ilona katolikus volt, Thököly pedig protestáns.Kettejük közelebbi kapcsolata a házassági ajánlat megtételekor már kétesztendős volt. Thököly iránti hálája – hosszas kérlelésére kiszabadította katonái szelíd-erőszakos fogságából császárpárti öccsét, Zrínyi Jánost – észrevétlenül csapott át vonzalomba. Thököly már 1679-ben írt levelében, amelyben Zrínyi János megszabadulását újságolja, célzást tett szándékaira: „Talán én is rövid nap az szent békesség meglételével személy szerint is Nagyságodnak udvarolhatok” – írta egy gáláns hódító magabiztosságával. Egy évvel később, 1680-ban valóban meg is tehette az első lépéseket, amikor Zrínyi Ilona ebéden látta vendégül. Persze „az szent békesség”, amelyet ő is, Zrínyi Ilona is annyira áhított, sem ekkor, sem a közeli jövőben nem érkezett el. De a szerelem mindjobban hatalmába kerítette az özvegyasszonyt. Politikai okokból azonban egy ideig még ellenállt. 1681. január 8-án kelt levelében annak a kívánságának adott hangot, hogy Thököly mielőbb „Őfelsége hűségére visszajönni siessen, hogy annyival is tovább ez boldogtalan haza nagyobb romlást ne szenvedjen”.Amikor november 18-án megírta instrukcióit Bárkányi Jánosnak, már valószínűleg elszánta magát a házasságra, s nem tudjuk, hogy az esztergomi érsek vagy akár Lipót császár eltántoríthatta volna-e szándékától az erős akaratú asszonyt. A pontokba szedett utasítások értelmében a ferences barátnak először az élete végén egyre makacsabban császárpárti és mind erőszakosabban protestánsellenes anyósnak, Báthory Zsófiának hagyatéka körül támadt problémákat kellett a hercegprímás elé tárnia. A nagyasszonnyal sok és kemény vitája volt Zrínyi Ilonának, a legutolsó éppen Thököly miatt. Végül azonban helyreállt a békesség, s az egyre betegebb Báthory Zsófiához 1680-ban odaköltözött Munkács várába a menye két gyermekével, ahogyan ő nevezte, a „neveletlen árvákkal” együtt. Báthory Zsófia még néhány hónapig élt, június 14-én végleg abbahagyta családja ügyeinek intézését.Zrínyi Ilona helyzete ekkortól még nehezebb lett, hiszen a hatalmas hagyatékra a törvényes örökösökön kívül volt más jelentkező is Kiss Imre jezsuita szerzetes személyében, aki mint Báthory Zsófia bizalmasa megszerezte a nagyasszony pecsétnyomóját, és ennek birtokában kijelentette, hogy két végrendelet is van. Ráadásul a kassai jezsuitáknak az örökség egy részére való igényét meglehetősen leplezetlenül nyilvánította ki, igyekezett maga körül mindenkit megfélemlíteni. Ezt az ügyet szerette volna Zrínyi Ilona tisztázni a gyermekei számára kijelölt protektor jóakaratának megnyerésével. Illúziói persze nem nagyon lehettek, gyermekei érdekében mégis fontosnak tartotta a vitás ügy lezárását, ezért az esztergomi érseken kívül a bécsi udvart is értesítette a hamisításról.Még nyilvánvaló jussára, a munkácsi várra is volt jelentkező Carpara tábornok személyében, aki a császári csapatoknak volt a kapitánya. Carpara védelmet ígért Zrínyi Ilonának, és ezzel az ürüggyel kívánta csapatait a munkácsi várba betelepíteni. A határozott özvegyasszony azonban a kapitány tudomására hozta, hogy nem szorul segítségre, nincs szüksége a német katonákra.Az örökség körüli vitánál is kényesebb kérdés volt azonban Thököly házassági ajánlata. Erről a második pontban írtak alapján kellett Bárkányinak beszámolnia a Nagyszombatban székelő esztergomi érseknek, hogy segítségével is sikerüljön megnyernie Lipót császár támogatását. Zrínyi Ilona leírása szerint Thököly többször kérte már bebocsátását a munkácsi várba, hogy segítségére siethessen a szorult helyzetben lévő özvegynek, ám Zrínyi Ilona nem fogadta el a támogatást. „Tudván azt is – írta a ferences szerzetesnek adott instrukciójában –, hogy kegyelmes urunk ő fölsége akaratja ellen esnék váramban vagy magának vagy szolgáinak való be bocsátása.”A hadi állapotok pedig csöppet sem kecsegtettek gyors változással. Igaz, Zrínyi Ilona hősiesen kivette részét a védelemből, s ez nemcsak saját katonáiban, de ellenségeiben is tiszteletet ébresztett. A labancokhoz állt Cserei Absolon visszaemlékezésében nagy elismeréssel írt Zrínyi Ilonáról nem sokkal az esküvő után: „Thökölyné bátor s férfi módon termett vitéz asszony levén... a bástyákra kimegyen és a kisütögető ágyukat maga igazgatja, arányozza, s maga sütögeti vala ki, mely cselekedetivel a vitézlő népnek nagy szívet adott, szégyellvén, hogy amaz asszony lévén oly bátran, ők férfiakul megijednének a németektől. Nem is lesz könynyen a várnak megvétele, ha árultatás nem következnék.”Thökölynek, a kitartó udvarlónak azonban gyakori kéréseivel sikerült kieszközölnie, hogy az özvegyasszony egyik megbízható emberét, „böcsületes fö renden lévő” szolgáját, Eödönffy László uramat küldje hozzá követségbe. Az esztergomi érseknek küldött üzenet szerint ekkor hangzott el a sorsdöntő házassági ajánlat egy politikai ígérettel együtt: „ha az méltóságos fejedelem asszony arra ígiri magát bizonyos jellel, hogy hozzám jön, én is minden hozzám tartozó hadaimmal együtt éjjel nappal minden igyekezetemmel azon leszek, hogy az ő fölsége hűségére vissza menjek”. Így történt-e, Thökölynek valóban szándékában állt-e behódolni a Habsburg-hatalomnak, vagy csupán az esztergomi érsek és Lipót császár támogatásának megnyerése érdekében írta ezt Zrínyi Ilona, nem tudhatjuk. Aziránt azonban aligha lehet kétségünk, hogy minden erejével igyekezett Thökölyt a császár oldalára állítani.A bécsi udvar reakciója meglehetősen ambivalens volt. Lipót császár az örökösödési perrel kapcsolatban Zrínyi Ilonának adott igazat, sőt nyíltan az esküvőt sem ellenezte. Talán még abban is reménykedhettek, hogy a talpig becsületes és sziklaszilárd akaratú asszonynak sikerülhet Thökölyt megnyernie az udvar számára. Igaz, Zrínyi Ilona öccsét, a császárpárti Zrínyi Jánost elküldték a munkácsi várba, hogy lebeszélje nővérét a házasságról. Csakhogy a hadiszerencse változása napról napra új helyzetet teremtett.A Bárkányi Jánosnak adott instrukciókat mindenesetre nagy alázatossággal és engedelmességének kinyilvánításával zárta Zrínyi Ilona. Szelepcsényi érsek közbenjárását kérte Lipót császárnál, de mindkettejüket biztosította arról, hogy akaratuk ellenére semmit sem tesz. „Kötelességem szerint meg akarom mutatnom ő fölségének, igaz és állhatatos híve s alázatossággal való engedelmes szolgája vagyok, s híre s akaratja nélkül legkisebbet sem cselekszem” – ígérte feljegyzése végén, ahol a bécsi püspök és kancellár, Emmerich Sinelli elébe is kéri terjeszteni házasodására vonatkozó kérdését.Zrínyi Ilona tulajdonképpen nagyon diplomatikusan járt el. Ígért is, meg nem is, hiszen nem írta le teljes nyíltsággal, hogy milyen beleegyezést vár, hanem csupán megemlítette Thököly házassági ajánlatát, és azon ígéretét, hogy Lipót császár oldalára áll, ha elnyeri az özvegyasszony kezét; valamint tudatta az udvarral, hogy semmit sem tesz akarata ellenére, állhatatos híve a Habsburg-hatalomnak.A munkácsi vár védője bízott Bárkányi János diplomáciai képességében és diszkréciójában. A levelet – írta – „én úgy bízom, mint lelki atyámra. Kegyelmed jó akaratjában nincs is semmi kétségem, tudom, kegyelmed az én böcsületemért ott, ahol az szükség leginkább kévánja, azt cselekszi, aki legjobb lészen”. A biztonság kedvéért, a jobb tárgyalási pozíció és a jóakarat elnyerése érdekében papjával együtt húsz átalag bort is küldött az érseknek.És a kívánt hatás nem maradt el. Nyílt ellenzést nem váltott ki házassági szándéka, az informális üzeneteket pedig ha akarta, meghallotta, ha akarta, nem. Thököly sem késlekedett nagyon sokáig, és fényes kísérettel indult meg a munkácsi vár felé. Fogadására elébe ment a néhány évvel korábban általa kiszabadított s ráadásul császárpárti Zrínyi János, a jövendő sógor, aki magával vitte a kisgyermek Rákóczi Ferencet is. Az esküvőre 1682. június 15-én került sor a munkácsi várban. Ezzel a történet végére pont került.Bárkányi János pedig, Zrínyi Ilona hűséges papja s később őszinte híve a vezérlő fejedelemnek is, visszatérhetett szerzetestársai közé a homonnai rendházba. Kalandos életének e közvetítési kísérlet csupán egyetlen, talán nem is a legjelentősebb epizódja volt. A török hódoltság után újjáéledő országban teljes erejével látott munkához. Az ő nevéhez is fűződik a szécsényi rendház újjáépítése; nem csoda, hogy a nevezetes országgyűlésre Szécsénybe utazó fejedelem Bárkányi, illetve a barátok vendégszeretetét élvezte a ferences kolostorban. Az idős szerzetes másokért leélt életének méltó megkoronázása volt halála is: 1710-ben, a Gyöngyösön pusztító pestisjárvány idején önként vállalkozott a betegek ápolására és vigasztalására, a halottak temetésére. Agg szervezete nem sokáig tudott ellenállni a kórnak, és huszonnégy társával együtt az önfeláldozó szolgálat következtében lett a halálos betegség áldozata.