Tallózó

SpectatorA tolerancia terrort jelent címmel a brit konzervatív hetilap a balliberálisok ellen intéz kemény támadást. A balliberálisok intoleránsoknak, bigottoknak állítják be a konzervatívokat. Támadják, kikezdik ellenfeleik jellemét és indítékait, amint ez oly sok cikkben tetten érhető a Bush győzelmével végződött, Gore–Bush-párharc alatt és után. A Bush-tábor konzervatívjait szovjet komisszárokhoz, pénzmosókhoz, barnaingesekhez, fasisztákhoz, rabszolgatartókhoz és nácikhoz hasonlították, de nem a jobb indulatú, háttérbe húzódó, bűntudatos nácikhoz, hanem a nácinál is nácibb fajtához, amely a koncentrációs táborokat őrizte.A „pontos” megfigyeléseket nem névtelen külföldi újságírók tették el, hanem az amerikai balliberális oldal csillagai: Alan Dershowitz, a Gore-kompániába tartozó Donna Brazile, Michael Moore, a testes filmproducer, Paul Begala, Clinton szárnysegédje, aki nemcsak az egész republikánus establishmentet, a „gyagya közírókat”, hanem Amerika középső részének valamennyi republikánus választóját rasszista, buziverő, terrorista, fehér fensőbbrendűséget hirdető, lincselő tömegnek aposztrofálta.Jesse Jacksonról, a mindenütt jelenlévő fekete tiszteletesről se feledkezzünk meg, aki a szavazatok floridai újraszámlálását egyenlőnek tekintette a rabszolgaság, a holokauszt és egyéb olyan borzalmas események elleni küzdelemmel, amikor feketék és zsidók vérét ontották. Jackson ügyelt rá, hogy ne legyen gyújtó hatású az, amit ír és mond, jegyezte meg kedvesen Lynette Holloway a New York Timesban. Vagyis amikor a nácikhoz, a Ku-Klux-Klanhoz és más tömeggyilkosokhoz hasonlítanak bennünket, nem érezzük – mi, bunkó jobboldali mucsaiak („hick right-wing rubes”) – a szövegben az emelkedett iróniát.Hát, igen. Ám most a baloldaliak egyre inkább azokra irányítják a nehéztüzérségüket, akiket a saját oldaluk árulóinak tekintenek. Clarence Thomast, a legfelsőbb bíróság konzervatív fekete tagját nemrég Hawaiiba hívták vitázni az Amerikai Polgárjogi Unió (ACLU) elnökével. Pontosabban hívták volna, mielőtt az unió vezetősége annyira fel nem krenkolta magát, hogy 12:3 arányban lemondta a meghívást.A jelek szerint a szólásszabadságnak szentelt konferencián nincs helye a szólásszabadságnak. Daphnee Barbee-Wooten, az unió egyik vezetője közölte: Thomas meghívása azt az üzenetet közvetítette volna, hogy az ACLU Tamás bátyákat reklámoz és tüntet ki meghívásával. Eric Ferrer ezután Antikrisztusnak és Hitlernek nevezte Thomas bírót, hozzátéve, hogy ha beszélni hagynák, az annyit jelentene, mint ha tömeggyilkossal vitatkoznának az élet értékéről.Roger Fonseca, az ACLU korábbi elnöke, aki úgy érezte, hogy a vita folyása kilép a normális mederből, viszszakozott. Clarence Thomas egy seggfej, mondta szerényen. Ha nem egészen Hitler, legalábbis Goebbels.A baloldal felől nézve Bill Clinton az első „fekete” elnök, de a fekete Colin Powellt és a szintén fekete Condoleezza Rice-t az életben nem neveznék az első fekete külügyminiszternek, illetve nemzetbiztonsági főtanácsadónak. A balliberális világ Barbee-Wootenjei számára egy fekete abban a pillanatban megszűnik fekete lenni, amikor nem fekszik le az azonosságpolitika ortodoxiájának.És ilyen esetben már meleg sem lehet egy meleg.Tíz évvel ezelőtt Andrew Sullivan felszedte a sátorfáját Angliában, és megérkezett Washingtonba, ahol ő lett a liberális New Republic hetilap első meleg, katolikus, thatcherista főszerkesztője.Nem igazán illett a szerepébe, és távozása egybeesett azzal a bejelentésével, hogy HIV-pozitív.Döbbenetes volt a támadás, amely naponta érte a balliberális oldalról. (Ezt követően a konzervatív brit hetilap szó szerint idéz néhány Sullivan-ellenes balliberális szöveget, amelyektől talán jobb megkímélni e melléklet olvasóit. Közöttük a legenyhébb az, hogy HIV-pozitív fertőzöttségét kapcsolatba hozták az orális szexszel – L. I.)Sullivan a melegek közötti házasság, a melegeknek a katonaságnál érvényesítendő joga és egyéb melegérdekek harcosa, ugyanakkor Bush mellett kiálló konzervatív, ami miatt a „tolerancia erői” átharapják a nyakán az ütőeret. „Leleplezték”, hogy az interneten meleg partnereket keresett óvszer nélküli szexhez. A történetet Michelangelo Signorile, egy meleg újságíró dobta be a köztudatba, aki mindent megtett, hogy átemelje az ügyet marginális lapjából a sajtó fő sodrába. Azt állította, lényeges kérdés Sullivan nemi élete, hiszen óvja a melegeket a több partnerrel való kapcsolattartástól, illetve mert fertőzésveszélyt jelent másokra nézve.Signorile elfelejtette megemlíteni, hogy partnerkeresése közben Sullivan kinyilvánította: HIV-pozitív, ezért HIV-pozitív partnereket keres. Vajh nem balliberális pofátlanság-e ezek után Sullivan fertőzési veszélyéről írni?A Spectator ezután leírja, hogy Sullivan magánélete és írásai között semmilyen eltérés nem volt tapasztalható. A balliberális sajtó pusztán azért büntette, mert eltért a „pártvonaltól”.A melegek manapság már nem masíroznak bőr egyenruhában. De az, hogy már nem tűnnek félfasiszta bulizóknak, nem azt jelenti, hogy megszabadultak totalitárius ösztöneiktől.Hadjáratba kezdtek a melegellenes cserkészfiúk ellen csak azért, hogy egy jóindulatú és hasznos szervezetet kiebrudaljanak az iskolák tornatermeiből, a városházakból és templomok alagsorából, ahol találkozni mertek.Steven Spielberg, aki „bátor, üzenetet hordozó filmeket készít olyan témákról, amelyeket évtizedekkelezelőtt megoldottak”, most kitagadta a cserkészeket, ami biztos jele annak, hogy ha a balliberális oldalon választani kell a melegek és a cserkészek között, akkor a cserkészek húzzák a rövidebbet. Tavaly a meleg establishment megtámadta dr. Laurát, Amerika egyik nagy sikerű tévéshow-jának vezetőjét „gyűlölködő nézetei” miatt (értsd: dr. Laura a hagyományos zsidó-keresztény erkölcshöz tartja magát), mire a melegeknek sierült megszüntettetniük a műsorát. A hirdetőkre gyakorolt nyomásuk eredményeként dr. Laura 30 millió dollárt veszített.Az egyetlen remény az azonossági politika árja ellen az, hogy egyre több Thomas és Sullivan lesz, vagyis fekete és meleg, akik nem hajlandók megfelelni a baloldal róluk rajzolt robotképének.A baj az, hogy a melegjogokkal szemben tanúsított liberális magatartásnak nincs párhuzama más területeken. San Franciscóban minden általános iskolásnak segédkeznie kellett a Meleg Büszkeség nevű parádéra készülő zászlók elkészítésében, de az Isten óvja azt a kicsit, aki egy iskolai koncerten a „Minden csodás és szép” dalt akarja énekelni. A cserkészek elleni kampány pedig azt bizonyítja, hogy nem elég befogadónak lenni: az „új tolerancia” azt követeli, hogy állást foglaljunk. Állást foglaljunk a cserkészek, a gyakorló keresztények és mindazok ellen, akik a balliberálisok útjába állnak. Csakhogy – amint a brit konzervatívok emlékeztetnek rá – szabadnak született egyének vagyunk, és egyenlők a törvény előtt.