Minden hatalom bűntelennek találta, mégis súlyos börtönéveket kellett elszenvednie. Most már ő is békében nyugodhat. Vattay Antal altábornagyot, a kormányzó egykori főhadsegédét és katonai irodájánakvezetőjét rehabilitálta a Legfelsőbb Bíróság.Harminckilenc évi becsületben eltöltött szolgálati időm alatt mindenkor és minden alkalommal azok az erkölcsi tényezők vezettek, melyek nélkül a hivatásának magaslatán álló tiszt el sem képzelhető. Hazaszeretet, becsület, lovagiasság, kötelességteljesítés, hűség nemzetemhez, eskümhöz.” E szavakkal kezdte védőbeszédét Vattay Antal 1945. február 13-i főtárgyalásán. A kormányzó családjával 1944 októberében a bajorországi Weilheimba hurcolt, majd onnan a Gestapo bécsi központjába s végül Sopronkőhidára szállított altábornagy előbb tanúként, majd vádlottként állt a katonai bíróság előtt, amely a kiugrási kísérletben vállalt szerepét vizsgálta. A bíróság elfogadta Vattay védekezését, amely szerint csak kormányzói parancsot teljesített, és felmentette a vádak alól. Hasonlóképpen igazolta politikailag 1946-ban a népbíróság is, és több háborús bűnös ügyében tanúként hallgatta ki. Úgy tűnt, most már nyugodtan élhet altábornagyi nyugdíjából, ám 1950-ben az ÁVH letartóztatta, és háborús bűntett, valamint a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával tíz év börtönre ítélte. Vattay haláláig nem tudta, mi volt ellene a vád.Aki katonaként élte végig a XX. századot, bőséggel kapott lehetőséget mestersége gyakorlására. Az 1891-ben Sopronban született (Vetter) Vattay Antal 1902-ben a kassai katonai alreáliskola növendékeként kezdte tanulmányait, s 1912-ben a híres bécsújhelyi katonai akadémián avatták hadnaggyá. Első állomáshelye a nyíregyházi 14. huszárezred, ezzel az első világháború kitörését követően Galíciába vezényelték. Végigharcolta a nagy téli kárpáti csatát, és 1916-ban részt vett az erdélyi hadjáratban. A háború végén, 1918-ban már százados, az olasz fronton esik fogságba, és csak 1919-ben térhet haza. Egy világháború elég is lenne egy életre, de Vattay Antalnak kijutott a másodikból is. 1941 elejétől az 1. lovasdandár parancsnoka, csapatával részt vesz a Kárpátoktól a Dnyeperig terjedő hadműveletekben. A következő esztendőben az 1. lovashadosztály parancsnoka, ebben a beosztásában 1944. március 19-én, a német megszálláskor elrendelte csapatainak mozgósítását, és parancsot adott az ellenállásra. Emiatt szigorú megrovásban részesítették. Kiváló, bátor katona volt, aki, bár alakulatát a német vezetés módszereinek megfelelően mindig a legveszélyesebb terepekre irányították, kihozta embereit a bajból.A nyíregyházi lovashadosztály még nem esett át a tűzkeresztségen, amikor váratlanul két oldalról zárótűzbe került, idézi fel Vattay Péter, az altábornagy unokája a családi legendárium egyik történetét. Nagyapja tábornokként fedezék nélkül vezette át csapatát veszteség nélkül a tűzvonalon. Nem csoda, hogy az ilyen parancsnokért tűzbe mentek a katonák. De van egy másik, rá jellemző történet is. Csapatát a Pripjaty-mocsarak közelébe vezényelték 1944-ben. Rossz idő volt, a sebesülteket kordéval szállították a tábori kórházba. Egy reszkető, tüdőlövést kapott katonára a parancsnok ráterítette köpenyét, és azzal bocsátotta útjára, hogy személyesen adja vissza a ruhadarabot. A tábornok biztatása is erőt adott a honvédnak a gyógyuláshoz. Később emigrált, de a katonakabátot még menekülve is magával vitte, s az 1990-es években megkereste Vattay Antal Angliában élő leányát, Nórát, hogy teljesítse a parancsot, visszaadja a kölcsönbe kapott köpenyt.Vattay Nóra, aki szerencséjének köszönhetően megmenekült a családra később zúduló megpróbáltatásoktól, 1946-ban egy angol diplomatához, William Patersonhoz ment feleségül, akit elkísért diplomáciai szolgálatára. Bejrútban, Damaszkuszban, Santiagóban, Bagdadban, Oslóban, Indiában és Sao Paulóban élt férjével, végül viszszatértek Londonba. Máig Angliában él, ám gyakran látogat haza családjához, s mint mondja, édesapja rehabilitálása igen nagy örömöt és megkönnyebbülést hozott számára. Magyarországgal való kapcsolata mindvégig megmaradt, az utóbbi években meg is élénkült. Javaslatára alakult meg itthon a Huszáralapítvány.A történelmi időkre jellemző, hogy Vattay Antal soha nem találkozhatott személyesen angol vejével. Sokat leveleztek, így próbált mind többet megtudni arról az emberről, aki távollétében segítette a családját, és akivel leánya összekötötte életét. Mivel a fiatalok még 1946-os hazatérése előtt néhány hónappal kötöttek házasságot, és hagyták el az országot, leányát is csupán néhány napra láthatta még életében. Útlevelet Vattay Antal nem kapott, feleségét 1963-ban egy hónapra engedték ki Nóráékhoz, Nóra pedig mindössze négy napra kapott beutazási vízumot. Ekkor látta édesapját utoljára. Mint mondja, összetört, roncs embert talált, akit börtönfogságai alatt megkínoztak, gerincét és majd minden csontját összetörték.Kínzásból, ártatlanul elszenvedett meghurcoltatásból kijutott a tábornoknak, akinek „vétke” az volt, hogy rossz korban született, és mindvégig hűséges volt eszméihez. Háborús bűnt rábizonyítani csak koncepciós eljárásban tudtak, s hogy milyen alaptalan volt a vád, azt a mostani rehabilitációs tárgyalás is mutatja. Amennyiben bűn, annyiban valóban terhére róható, hogy el nem árulta volna szeretett kormányzóját, aki mellett kisebb-nagyobb megszakításokkal nyolc évet töltött. Az 1944. októberi kiugrási kísérlet fontos szereplője lett, egyike azon hűséges katonáknak, akik beosztásukhoz mérten igyekeztek megtenni mindent, hogy a vesztett háború mihamarabb véget érjen, és minél kevesebb magyar áldozatot szedjen.Vattay Antal hűséges volt Horthy Miklós kormányzóhoz. Még sopronkőhidai rabságából szabadulva is hozzá vezetett volna első útja, ám útközben az amerikaiak elfogták, és hadifogolytáborba hurcolták. Hűséges volt Magyarországhoz is, hiszen lehetősége lett volna rá, hogy külföldön maradjon, mégis visszatért. Nem sejthette, milyen kemény, nehéz sorsot mér ezzel magára és családjára. Úgy tűnt, megpróbáltatásai véget értek 1946-ban, családtagjai beszámolója szerint véglegesen elhatározta, hogy szakít mindenféle szerepvállalással, politizálással. Három csendes nyugdíjasév következett, így 1950-ben felkészületlenül érte újbóli letartóztatása, megkínzása és tíz évre szóló bebörtönzése. Börtönéveiről nem sokat tudni. Vattay Nóra beszámolója szerint 1964-ben Ádám László katolikus lelkész, volt rabtársa azt mondta: „A maga édesapja egy szent! Ő tartotta bennünk a lelket a börtönben.”A megtört, agyonkínzott ember már a fogságban is sokat betegeskedett, és mindhiába próbálta elérni, hogy a hatóságok meghallgassák védekezését. Végül 1956 nyarán amnesztiával szabadult, bár továbbra is rendőri felügyelet alatt maradt. Megromlott egészségét némileg javította, hogy Nóra Angliából csonterősítőket küldött neki. Munkát csak nehezen talált, végül fillérekért papírzacskót ragasztott, majd selyemkendőt, abroszt festett. Ügyes, jó kezű ember volt, szépen rajzolt, színdarabokat írt, és jól értett a növénytermesztéshez.Végül egykori hadosztályának tábori papja, Szkladányi Ákos ajánlott neki hivatalnoki állást a Béke téri katolikus templomban. A rá jellemző nagy gondossággal intézte az egyházközség ügyeit, végezte az irodai munkát, és gyűjtötte a perselypénzt, az egyházi adót. Sok hívő nem tudta, hogy vitéz Vattay Antal altábornagy, Horthy kormányzó egykori főhadsegéde nyújtja feléje a perselyt. Mint leánya és unokája mondja, élete nagy nehézségei közepette Istenbe vetett nagy hite segítette. „Úgy járt már ezen a földön is mankóval, mintha szárnyak vinnék. És bár nehezebb volt a járás, egyre keservesebb volt kiegyenesíteni a derekát, mind lejjebb görnyedt a válla, de szeme fölfelé nézett, és jóságos szeretet sugárzott belőle... Az Isten különös kegyelmét érezte abban is, hogy a fájdalmaknak és a testi megpróbáltatásoknak oly nagyon ki van téve” – írja Nagy Kálmán történész, Vattay Antal egykori katonája Két tábornok című könyvében, amelyben a két rokonnak, az 1848–49-es szabadságharc altábornagyának, Vetter Antalnak és Vattay Antalnak állít közös emléket. Vattay Antal 1966. november 2-án, hetvenöt éves korában halt meg.A kommunizmus évei alatt az egész családot sújtó büntetés volt szokásban, így nem kerülhette el a sorsát ifjabb Vattay Antal sem, akinek származása miatt még az apjáénál is kegyetlenebb életút jutott. Az altábornagy fia az érettségi után a jogi egyetemen, a keleti akadémián és a MAORT szervezte olajtechnológiai főiskolán egyszerre és sikeresen kezdte meg tanulmányait, de az első év után – származása miatt – minden felsőoktatási intézményből eltanácsolták. Bécsbe szökött, azt tervezte, nővére után megy, de egyik társuk feladta, és így visszakerült Sopronba. Ott úgy összeverték, hogy édesanyja nem ismerte meg. 1951-ben kitelepítették, majd kényszermunka-szolgálatra irányították, ahonnan szabotázs vádjával többször az Andrássy út 60.-ba, majd Recskre szállították. Ott maradt a tábor feloszlatásáig. A munkástanács vezetője lett 1956-ban, ezért internálták, majd szabadulása után ismét Kistarcsára vitték. Egészen a hetvenes évek végéig rendőri felügyelet alatt állt. Fiatalon, 54 éves korában halt meg.Fia, Vattay Péter úgy érzi, az altábornagy rehabilitálása elégtétel a családnak. Sok évtizedes bánat, szenvedés alól szabadultak fel, miközben a másfél évig tartó eljárás számos régi sebet is felszakított. Vattay Antal 1965-ben maga kérte a rehabilitálását, de visszautasították a kérelmét. Péter elmondása szerint a mostani ítélet azért is fontos, mert nagyapját nem eljárásjogi hiányosságok alapján, hanem bűntelensége miatt mentették fel, ezt sikerült bizonyítaniuk. Szinte ünnepélyes tárgyalás volt, emlékezik az unoka, a vád csatlakozott a védelemhez, és a beadvány minden pontját helybenhagyták. Ennél teljesebb felmentés, amely Vattay Péter szerint nemcsak nagyapja, hanem a vele azonosan gondolkodó sorstársai eszmei rehabilitálása is volt, nem létezik.
Erkölcsi jóvátétel
