Vert ezüst, bronz és hajlított acéldrót

Vertezüst-érem Szent István királyról, Sopron városáról, a 925. születésnapját ünneplő Szolnokról, bronzmedáliák Arany Jánosról, Vörösmarty Mihályról, Liszt Ferencről, középkori templomainkról. A soproni Lábasházban tizenharmadik alkalommal megrendezett országos érembiennálé tanúsága szerint „a legkisebb szobrászati műfaj” ifjú és öreg művészei akkor is tudják, mi a tennivalójuk, ha senki nem írja elő a számukra: az olyan nevezetes évfordulón, mint a millennium, az ezeréves keresztény Magyarország születésnapja, illő és tanácsos az éremművészettel is a nemzeti múlt dicső alakjaira emlékezni. Askercz Éva, aki a legelső országos kiállítás óta rendezi és felügyeli a nyugat-magyarországi érembiennálékat, azt mondja, soha nem is volt előírt, meghatározott témája rendezvényüknek. A művészek, kik pályaműveikkel Sopronban jelentkeztek, mégis követték a nevezetes évfordulókat. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által is támogatott kiállításon is különböző formában jelenik meg a millennium, aminthogy a felhasznált anyagok, eljárások tekintetében is igen változatos együttessel találkozik, aki szeptember 10-ig a XIII. országos érembiennáléra ellátogat.Hagyománytisztelet és kísérletező kedv jól megfér itt egymással, mesterek és tanítványaik kerülnek egy tárlóba, békésen. Ami az új évezred első érembiennáléjának sajátossága: a szokásosnál is több a tehetséges fiatal a kiállító művészek között. Örvendetes, bár nem meglepetésszerű jelenség ez. Örvendetes, mert azt jelzi, élő, eleven műfaj az újabb nemzedékek köreiben az éremművészet (még ha a kritika mostohán bánik is művelőivel idehaza), és természetes is ugyanakkor, hiszen Sopron városa s az érembiennálé rendezői mindig is megkülönböztetett figyelemmel fogadták az ifjúságot. Kótai József ötvösművész, aki az Iparművészeti Egyetemen tanított egészen az utóbbi időkig, néhány esztendeje díjat alapított,amellyel a legfiatalabb tehetséges alkotók egyikét – a szakmai zsűri döntése alapján – jutalmazzák. Aki 1999-ben Sopronban a legtehetségesebb fiatalnak ítéltetett, a még főiskolás Pucsek Viktor kisvártatva elnyerte Németországban a FIDEM, a nemzetközi éremművészeti társaság díját. Sopronban az idén újra a díjazottak között szerepel a huszonharmadik életévét taposó fiatalember, a shakespeare-i ihletésre acéldrótból és falevélből készített miniatűr alkotásai azt a szinte határtalan szabadságot jelzik, amelyet a művészi érem kinek-kinek engedélyez. Volt már itt rozsdás vasszögből, homokból, vasreszelékből készített „furcsaság” is – mondja Askercz Éva. A műfaj hagyományos szerepét és rendeltetését (mit a közönséges halandó jobbára a pénzérmékkel és kitüntetésekkel azonosít) e kísérletek nem szüntetik meg, legfeljebb befolyásolják. Azt azonban mégis pontosan érzékeltetik, hogy az éremművészet a legkisebb szobrászati műfaj, és hogy igen ritka az az érmész, aki nem szobrászkodik, és a legjobb szobrászoknak rendszerint igen szép érmeik is vannak. Holdas Györgynek az 1999-ben nagydíjjal jutalmazott munkái (amelyek az 1977 óta kétévente megrendezett éremkiállítások tradíciói szerint most önálló életműtárlattá rendezve tekinthetők meg a biennálé szomszédságában) voltaképpen márvány domborművek, Kótai József viaszveszejtéses technikával készített, szent életű mesteremberei, kancellári írnokai – kisplasztikák bronzból, ezüstből.Ma már nehezen kikövetkeztethető, mi volt előbb: Sopron városának a vonzódása e kis, értékteremtő műfaj iránt, vagy az éremművészek érdeklődése a város iránt. Csak az bizonyos, hogy az új évezredre oly természetes tartozéka lett a soproni művészeti heteknek a kétévenkénti országos érembiennálé, hogy a műsorfüzetükből, reklámhadjáratukból már ki is felejtették a Lábasház látnivalóit a művészeti hetek szervezői. És tény az is, hogy soproni illetőségű művészt, Soltra E. Tamást kérték föl azon érmek megtervezésére, amelyekkel Sopron a saját múltjára emlékeztethet a millennium évében, és a – tudományban, művészetekben, környezetvédelemben – közösségért jelentős cselekedeteket végbevivő polgárait jutalmazhatja. Maradandó műfajnak tartják e vidéken az éremművészetet, ezért sem mondott le a hűség városa régi tervéről ínséges időkben sem, hogy tudniillik kortárs éremmúzeumot alapítsanak Sopronban. Mintegy ezerötszáz darabból álló gyűjteményük – amely részben az érembiennálék „hozadékának” is tekinthető – már ma is jelentősnek mondható, kölcsönöznek is belőle, kik e hazai művészeink által oly jelentős, nemzetközi sikerre vitt, kis műfajt nagyra tartják. Múzeumi keretek között – nem vitás – minden eddiginél nagyobb súlyt és fontosságot kaphatna a magyar éremművészet.